A remény tartománya – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2025.12.18. 23:38

Dárdai Pál, a Pécs, a BVSC és a Hertha 61-szeres válogatott futballistája, a Bundesliga-klubot rendre megmentőként segítő, a berliniek utánpótlásáért felelős edző 29 év után megvált a németektől, január elsejétől az Újpest FC sportigazgatója lesz. Klubhovatartozástól függetlenül talán kevés olyan futballszurkoló van, aki ne örülne a magyarországi munkavállalásának. Címlapsztorinkból kiderül – ahogyan a történet főszereplője fogalmazott –, feladta berlini nyugdíjas állását, nem home office-ban végzi majd magyarországi munkáját, a hét nagy részében Budapesten tartózkodik.

Amikor 2014-ben ideiglenesen leült a magyar labdarúgó-válogatott kispadjára, megváltóként érkezett, az MLSZ elnöke, Csányi Sándor visszafogottabban fogalmazott: vele van esély, hogy visszakapaszkodjunk a remény tartományába. Ez megtörtént, mi több, mielőtt munkaadójához visszautazott, javasolta, a német Bernd Storckot nevezzék ki szövetségi kapitánynak, akit kis túlzással rajta kívül csak Berlinben ismertek. 

A nemzeti együttes 44 év után kijutott az Európa-bajnokságra.

Most a Megyeri úton célozzák meg Dárdai Pállal a remény tartományát: Ratatics Péter klubelnök hangsúlyozta, nem egy sportigazgatót neveztek ki, hanem „a” sportigazgatót. Aki az alaptól a felépítményig mindent átlát. Csak így vállalta a munkát, mint ahogyan a klub első embere is hangsúlyozta, olyan szakembert akartak, aki az egész struktúra működtetéséért vállalja a felelősséget. Nos, az új sportigazgató kifejtette, karrierjében előrelépés, hogy nem edzőként, hanem vezetőként dolgozik, ugyanakkor fél év türelmet kért.

Némiképpen tágítsuk ki Dárdai Pál honi szerepvállalását: anno a szocializmusban a sportvezetőség korhatárhoz és válogatottságszámhoz kötötte a külföldre szerződést, a pakliban még az is benne volt, hogy a középkori céhlegényekhez hasonlóan, hazatérve hasznosítják a tapasztalataikat. Valljuk be, ez utóbbi nemigen valósult meg, egy-egy fecske nem csinált futballnyarat.

Nem egyszerű a jórészt már a külföldi életet megszokó szakemberek hazacsábítása, és nem is olcsó mulatság, de a magyar futball szemszögéből a tudásuk parlagon hever.

S noha egy-egy, az addigiakhoz viszonyítva szokatlan döntésnél óvatosságból hozzátesszük, hogy az ördög a részletekben rejlik, én inkább azt mondom, Dárdai Pál szerződtetése nem ördögtől való.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 16:08

Dárdai Pál lett az Újpest sportigazgatója – hivatalos

A korábbi szövetségi kapitány elköszönt a Hertha BSC-től, és a lila-fehér klub teljes szakmai munkájának felügyeletét vállalta a legkisebb utánpótlás-korosztályoktól a felnőttcsapatig.

 

 

Legfrissebb hírek

Huszonhatezer stoplis – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Az MTK otthonában szakadt meg a Paks január vége óta tartó nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
3 órája

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
11 órája

Megvan, mikor játszik az FTC az ETO és a Puskás Akadémia ellen a labdarúgó NB I-ben

Labdarúgó NB I
12 órája

Megdicsőülve – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
2026.03.19. 23:34

Vas Gábor: Nagyon hosszú volt ez az öt hónap

Labdarúgó NB I
2026.03.19. 10:57

Bragában ért véget az út – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-liga
2026.03.19. 00:14

NB I: kiderült, hány meccset kell kihagynia Colley-nak és Várkonyinak

Labdarúgó NB I
2026.03.18. 18:35
Ezek is érdekelhetik