Ifjabb Dárdai Pál Lengyelországba igazolhat – sajtóhír

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2025.02.23. 14:24
Dárdait a Pogon szemelte ki, Lengyelországban hétfőig tart az átigazolási időszak (Fotó: Getty Images)
A Bild értesülései szerint a lengyel Pogon Szczecin szerződtetné ifjabb Dárdai Pált a Hertha BSC labdarúgócsapatától.

Ifjabb Dárdai Pál 15 mérkőzésen kapott szerepet a Herthában, ám a magyar válogatott labdarúgó nem elégedett a pályán töltött perceivel. A nemrég menesztett Cristian Fiél csak négyszer nevezte őt a kezdőbe.

Dárdai esetében már korábban felmerült egy téli klubváltás, és a Bild értesülései szerint a negyedik helyen álló Pogon Szczecin együttese szívesen látná a soraiban a 25 éves labdarúgót, ám a Hertha eddig nem akarta elengedni.

A háttérben az edzőváltás állhat a Fiélt váltó Stefan Leitl ugyanis szeretné jobban megismerni a keretet. Dárdai távozásával azonban felszabadulna egy hely a keretben, ráadásul a klub megspórolhatná a magyar játékos 50 ezer eurós havi fizetését is.

Leitl a következő hetekben világos képet szeretne kapni a csapatról, majd utána közli, hogy kikkel erősítene, valamint hogy kikre nem számít. Lengyelországban egyébként hétfőn jár le az átigazolási időszak, Dárdait pedig még másfél évig köti szerződés a berliniekhez.

Magyar válogatott
2025.02.23. 12:23

Dárdai Bence: A szívem Magyarországért dobog

A Wolfsburg fiatal támadója Instagram-oldalán is reagált, miután a magyar válogatottat választotta.

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai: Több is van bennem, azt hiszem, hamarosan ez is látható lesz

Légiósok
13 órája

Sigér Dávid bekerült a forduló álomcsapatába

Légiósok
14 órája

Heti légiósprogram: Sallai Török Kupa-győztes és török bajnok is lehet, Szoboszlaiék Brightonban

Légiósok
2025.05.12. 10:39

Légióskörkép: Szoboszlai gólpasszt adott, Gulácsi parádés teljesítménnyel tért vissza

Légiósok
2025.05.12. 09:14

Légiósok: Csongvaiék rangadót nyerve maradtak az élen, Bolláék behúzták a bécsi derbit

Légiósok
2025.05.11. 21:32

Hét meccs után szenvedett vereséget a Hertha

Német labdarúgás
2025.05.09. 20:38

Yaakobishvili Áron meghosszabbította szerződését a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.09. 20:34

Szűcs Kornél: A válogatotthoz a harmadosztályból is vezet út

Légiósok
2025.05.09. 07:35
Ezek is érdekelhetik