Mainz: Szalai már a hét végén visszakerülhet a meccskeretbe

MTI, I. SZ.MTI, I. SZ.
2020.10.15. 12:52
null
Szalai Ádám hamarosan a Bundesligában is visszatérhet a pályára (Fotó: AFP)
Jan-Moritz Lichte, a német élvonalban szereplő Mainz ideiglenes vezetőedzője nem zárta ki a lehetőségét, hogy Szalai Ádám is ott legyen csapata Bayer Leverkusen elleni, szombati bajnoki mérkőzésének keretében.

A magyar válogatott csapatkapitányát több mint három hete sportszakmai indokra hivatkozva kitették a klub felnőttkeretéből, miután Achim Beierlorzer akkori vezetőedző arról tájékoztatta a játékost, hogy nem számít rá a folytatásban.

Szalai ügyéből komoly botrány alakult ki, a csapat tagjai sztrájkba léptek, megtagadták a részvételt az edzésen, ezzel vállalva szolidaritást játékostársukkal. Az edzőt ezek után néhány nappal később menesztették, a csatár ügynöke két héten át napi szinten tárgyalt a Mainz vezetőségével. A felek megegyeztek egymással, a játékos a múlt hét elején engedélyt kapott rá, hogy visszatérjen a bő kerethez.

A magyar válogatott elmúlt heti mindhárom meccsén pályára lépő középcsatár csütörtökön tért vissza klubjához. Jan-Moritz Lichtedélelőtt nyilatkozott vele kapcsolatban, igaz, konkrétumokat mellőzve.

„Mindenkinek, aki a csapattal edz, van esélye, hogy bekerüljön a mérkőzésre nevezendők közé. A végső döntés holnap születik meg erről” – mondta a szakember.

A Mainz három forduló után pont nélkül az utolsó előtti helyen áll a tabellán.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:41

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
2026.09.22. 15:00

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44

Schäferék vezetőedzője a 0–7 után: „Örülök a válogatott szünetnek”

Német labdarúgás
2026.09.19. 10:16