MLSZ: nem; MLS: igen – Szöllősi György jegyzete

A címbe foglalt viszonylag olcsó szóvicc arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy amíg Nikolics Nemanja évek óta nagyon nehezen tud bekerülni a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) All Star-csapatába, azaz a magyar válogatottba, addig legújabb állomáshelyén, az Egyesült Államokban, az ottani élvonalnak számító profi bajnokságban, a Major League Soccer (MLS) berkeiben egyre-másra érik az elismerések: vezeti a góllövőlistát, megválasztották az év igazolásának, és a legfrissebb hír, hogy bekerült a szurkolók által megszavazott ligaválogatottba, az MLS All Star-csapatába. Ez az együttes nemcsak virtuális alakulat, hanem ténylegesen összeáll, és gálamérkőzést játszik augusztus 2-án.

Méghozzá Chicagóban, azaz Nikolicsék városában. Igaz, nem a Chicago Fire otthonában, a Toyota Parkban, oda ugyanis „csak” 20 ezren férnek be, hanem a Soldier Field Stadionban, a Chicago Bears amerikaifutball-csapat arénájában, amelybe 61 500 néző válthat jegyet.

S ne legyen kétségünk: megtelik a stadion, mert az ellenfél a Real Madrid, de az MLS-csapatban is lesz aranylabdás a brazil Kaká vagy éppen világbajnok a spanyol David Villa és a német Bastian Schweinsteiger személyében. Az a tény pedig, hogy a Legiával játszott a tavalyi madridi és varsói Bajnokok Ligája-mérkőzésen, azt jelenti, hogy egy éven belül már harmadszor szerepelhet a világ jelenlegi legjobb együttese, a BL-címvédő Real ellen.

Ez talán Nikolicsot is kárpótolja valamelyest a hazai mellőzöttsége miatt érzett keserűségért. Nemcsak Bernd Storck játszatja feltűnően keveset őt, szinte mindegyik elődje így volt ezzel. Kezdve Egervári Sándorral, aki hároméves kapitánykodása szinte teljes ideje alatt következetesen távol tartotta a válogatott kezdőcsapatától, dacára annak, hogy a csatár magánszorgalomból magyar állampolgári esküt is tett. Mégsem kaphatott egy percet sem címeres mezben. Egészen addig, amíg Hollandia nem vezetett ellenünk 6–1-re Amszterdamban, mert akkor aztán, a 79. percben, talán fél órával a lemondása előtt, Egervári odavetette a lehetőséget a lelkes és akkor már magyar gólkirály csatárnak, aki a következő meccsen, az ideiglenes kapitány Csábi Józsefnél kezdő lehetett, és gólt is lőtt Andorrának.

Igen, Andorrának…

Mert természetesen most is könnyebben megértenék a szurkolók, hogy Nikolics miért nem válogatott, ha volna, aki gólokat rúg helyette a válogatottban. De sajnos, immár négy mérkőzés óta, nincs ilyen futballista. Böde Dániel mellőzése Feröeren is azért volt megmagyarázhatatlan, mert ő már egyszer eldöntött egy feröeriek elleni meccset a két találatával, tavaly ősszel meg senki sem volt, aki helyette gólt szerezzen.

A tendenciákat figyelve pedig előbb-utóbb nem az lesz a kérdés, Nikolics befér-e a magyar válogatottba, hanem az, hogy rajta kívül van-e egyáltalán valaki, aki feltétlenül méltó a meghívóra.