NB III: Zsóri „félollója” és triplája; csak a Pécs hibátlan

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.08.25. 22:34
null
Zsóri Dániel akrobatikus mozdulata a Jászberény ellen (Fotó: dvsc.hu)
A labdarúgó NB III-ban az összes csoportot figyelembe véve egyedüliként maradt százszázalékos a Közép-csoportot vezető Pécs. Keleten Zsóri Dániel triplájával is csak ikszelt a DVSC II a Jászberénnyel, nyugaton először nyert a Puskás Akadémia, míg a listavezető Érd a Fehérvár vendégeként győzött 1–0-ra.

 

A Nyugati csoportban a teljes NB III-ban egyedüliként maradt hibátlan a Pécs, amely ezúttal 6–0-ra nyert a Dabas-Gyón vendégeként, a baranyaiak vezére a korábban a Fradiban is futballozó Máté János volt, aki három gólt is szerzett. A PMFC négy forduló alatt úgy nyert négyszer, hogy húsz gólt szerzett és csak kettőt kapott. A 2. és a 3. helyen az egyformán 10 pontot gyűjtő Monor, Szentlőrinc páros áll, előbbi a Honvéd II-t, utóbbi a Kelent verte meg 3–0-ra a 4. fordulóban.

A Keleti csoportban a még nyeretlen DVSC II az első három meccsét megnyerő Jászberényt fogadta és Zsóri Dániel három góljával 3–3-as döntetlent ért el. Az NB I-ben a Fradi elleni ollózós gólja után Puskás-díjra jelölt Zsóri Dániel a dvsc.hu beszámolója szerint ismét szépségdíjas góllal, ezúttal „félollóval” jelentkezett, majd két büntetőt is értékesített. Megőrizte veretlenségét a Hatvant 3–0-ra megverő DEAC, a Putnokon nyerő Tiszaújváros, a Tállyával ikszelő Balassagyarmat és a teljes NB III egyetlen pont nélküli csapatát, a DVTK II-t legyőző Cegléd.

Amint arról már beszámoltunk, a Nyugati csoportban a Puskás Akadémia II megszerezte első győzelmét két, az első csapatnál is számításba vett játékos, a cseh Ján Vlasko és Skribek Alen egy-egy góljával nyertek 2–1-re a felcsútiak a Mosonmagyaróvár ellen. A Mol Fehérvár II-ben a román válogatottba a napokban behívott védő, Adrian Rus kezdett a hét ponttal listavezető Érd ellen, de csapata így is 1–0-ra kikapott hazai pályán a 3. forduló után listavezető, négy kört követően is veretlen vendégektől. A még veretlen csapatok közül a III. Kerület a volt NB I-es Nikházi Márk találatával 1–0-ra győzött a Hévíz ellen, míg a Pápa ikszelt a Sárvárral.

NB III
4. FORDULÓ
KÖZÉP-CSOPORT
Kecskeméti TE–Iváncsa KSE 0–2
Monor–Bp. Honvéd-MFA II 3–0
Rákosmente KSK–THSE-Szabadkikötő 3–2
Dabas-Gyón FC–Pécsi MFC 0–6
Taksony–Dunaharaszti MTK 1–0
Kozármisleny–FC Dabas 4–0
Szekszárdi UFC–Dunaújváros 4–1
Szentlőrinc SE–Kelen SC 3–0

AZ ÁLLÁS
1. Pécsi MFC 4 4 20–2 +18 12
2. Monor 4 3 1 8–2 +6 10
3. Szentlőrinc SE 4 3 1 8–3 +5 10
4. Iváncsa KSE 4 3 1 8–3 +5 9
5. THSE-Szabadkikötő 4 2 1 1 5–4 +1 7
6. Kozármisleny FC 4 2 2 6–3 +3 6
7. Szekszárdi UFC 4 2 2 6–8 –2 6
8. Taksony SE 4 2 2 5–9 –4 6
9. Rákosmente KSK 4 1 3 8–7 +1 6
10. Kecskeméti TE 4 1 1 2 5–6 –1 4
11. FC Dabas 4 1 1 2 3–6 –3 4
12. Budapest Honvéd-MFA II 4 1 1 2 4–9 –5 4
13. Dunaújváros 4 1 3 6–9 –3 3
14. Dunaharaszti MTK 4 1 3 2–5 –3 1
15. Dabas-Gyón FC 4 1 3 2–11 –9 1
16. Kelen SC 4 1 3 1–10 –9 1


KELETI CSOPORT

Debreceni EAC–FC Hatvan 3–0
Ózdi Kohász–Sényő 0–0
Tállya–Balassagyarmati SE 0–0
Putnok–FC Tiszaújváros 0–1
Debreceni VSC II–Jászberényi FC 3–3
Diósgyőri VTK II–Ceglédi VSE 1–3
Gyöngyösi AK–ESMTK 1–4
Füzesgyarmat–Eger SE 2–1

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni EAC 4 3 1 11–3 +8 10
2. Tiszaújváros 4 3 1 9–1 +8 10
3. Jászberényi FC 4 3 1 12–6 +6 10
4. Ceglédi VSE 4 3 1 11–5 +6 10
5. BSE 4 2 2 5–1 +4 8
6. ESMTK 4 2 2 7–5 +2 6
7. FC Hatvan 4 2 2 8–7 +1 6
8. Füzesgyarmati SK 4 2 2 4–4 0 6
9. Sényő FC 4 4 4–4 0 4
10. Eger SE 4 1 3 5–11 –6 3
11. Tállya KSE 4 3 1 3–4 –1 3
11. Putnok FC 4 3 1 3–4 –1 3
13. Debreceni VSC II 4 2 2 6–10 –4 2
14. Ózdi Kohász SC 4 2 2 2–8 –6 2
15. Gyöngyösi AK 4 2 2 6–13 –7 2
16. Diósgyőri VTK II 4 4 2–12 –10 0

NYUGATI CSOPORT
Puskás Akadémia II–Mosonmagyaróvári TE 2–1
Mol Fehérvár FC II–Érdi VSE 0–1
III. Ker. TVE–Hévíz SK 1–0
Bicskei TC–FC Nagykanizsa 1–3
Komárom VSE–BKV Előre 2–0
Lipót Pékség–Balatonlelle SE 2–0
Pápai Perutz FC–Sárvár FC 1–1
Ménfőcsanak ESK–Veszprém 1–1

AZ ÁLLÁS
1. Érdi VSE 4 3 1 12–1 +11 10
2. III. kerületi TVE 4 3 1 7–4 +3 10
3. FC Nagykanizsa 4 3 1 9–6 +3 9
4. Pápai FC 4 2 2 7–3 +4 8
5. Komárom VSE 4 2 1 1 8–8 0 7
6. Mosonmagyaróvár MTE 4 2 2 8–4 +4 6
7. Lipót SK 4 2 2 5–5 0 6
8. MOL Fehérvár FC II 4 1 2 1 3–3 0 5
9. Ménfőcsanak ESK 4 1 2 1 3–4 –1 5
10. Bicskei TC 4 1 1 2 7–8 –1 4
11. Puskás Akadémia FC II 4 1 1 2 6–7 –1 4
12. Balatonlelle SE 4 1 3 4–8 –4 3
13. Veszprém 4 3 1 3–4 –1 3
14. Sárvár FC 4 3 1 4–7 –3 3
15. BKV Előre 4 2 2 2–6 –4 2
16. Hévíz SK 4 1 3 2–12 –10 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik