K. Zs. 2022.05.04 20:22 Frissítve: 2022.05.04 23:39

NB III: Kokenszky nem tud leállni, már 40 gólnál tart!

Az éllovas Mosonmagyaróvár 4–0-ra nyert Sopronban, a BVSC-Zugló hazai pályán 2–1-re legyőzte az Érdet a labdarúgó NB III szerdán megrendezett 34. fordulójában, így továbbra is tart a két csapat harca az aranyéremért a Nyugati csoportban. A keleti aranyérmes Kazincbarcika, valamint a Közép-csoport bajnoki címét szintén biztossá tevő Kozármisleny egyaránt döntetlent játszott.

A sárga-kékben játszó Tiszaújváros legyőzte a Hajdúszoboszlót, ez volt sorozatban a negyedik győzelme
(Fotó: Észak-Magyarország/Ádám János)

 

NYUGATI CSOPORT

Debreceni András az első félidő hajrájában szerezte meg a vezetést a Mosonmagyaróvárnak Sopronban (ez volt a korábbi élvonalbeli védő 18. gólja az idényben), majd betalált Illés Dávid, Szegő Imre és Tóth Martin is. Ez volt a mosoniak sorozatban kilencedik győzelme, négy fordulóval a zárás előtt a csapat őrzi négypontos előnyét a tabella élén.

Az üldöző BVSC nehéz helyzetbe került az első félidőben, hiszen Koós Gábor fejesével az Érd jutott előnyhöz a 32. percben, azonban a fordulás után Kokenszky Norbert gyors egymásutánban két gólt lőve fordított, és a zuglóiak 2–1-re győztek. Kokenszky a 39. és 40. gólját könyvelte el ebben a bajnoki idényben, toronymagasan vezeti a nyugati góllövőlistát.

A győri presztízsmeccsen az ETO akadémistái legyőzték a Gyirmót II-t. A bennmaradás szempontjából fontos meccset nyert meg a Kelen a Komárom ellen, a veszélyzónához közel lévő Balatonfüred óriási verésbe szaladt bele a Puskás Akadémia II ellen.

KELETI CSOPORT

A már bajnok Kazincbarcika gól nélküli döntetlent játszott Egerben. A második helyért harcoló csapatok közül a BKV Előre simán kikapott odahaza a Tiszafüredtől, míg a Debreceni EAC a 95. percben mentett pontot a Debreceni VSC II elleni debreceni derbin: Kalafat Álmos gólját Ibrahima Sidibe válaszolta meg. Az öt forduló óta nyerésben lévő Sényő nagy sorozata meglepetésre megszakadt a Hidasnémeti otthonában.

KÖZÉP-CSOPORT

A bajnoki címet már korábban elhódító, az NB II-es szereplés pénzügyi hátterének megteremtésén dolgozó Kozármisleny 1–1-et játszott az MTK II-vel, azaz továbbra is őrzi veretlenségét.

A második helyért harcoló Dunaújváros és Balassagyarmat egyaránt győzött: előbbi a Paks II-t verte, utóbbi az FTC II vendégeként győzött. A Makó kikapott a Honvéd II-től, kiszállni látszik az ezüstharcból.

LABDARÚGÓ NB III
34. FORDULÓ
KELETI CSOPORT

Diósgyőri VTK II–
Füzesgyarmat 5–0
BKV Előre–Tiszafüred 0–3
Debreceni VSC II–Debreceni EAC 1–1
Eger SE–Kazincbarcika 0–0
Hidasnémeti–Sényő 2–1
Jászberényi FC–Újpest II 0–1
Kisvárda II–Békéscsaba II 3–2
Putnok FC–Tállya 4–1
Tiszaújváros–Hajdúszoboszló 2–0
A Törökszentmiklós–Salgótarjáni BTC mérkőzés elmaradt, a hatalmas eső miatt a pálya játékra alkalmatlan volt.

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA 
  1. Kazincbarcika 34 29 4 1 93–17 +76  91
  2. DEAC 34 22 7 5 79–30 +49  73
  3. BKV Előre 34 22 4 8 57–36 +21  70
  4. Tiszaújváros 34 19 6 9 68–46 +22  63
  5. Hajdúszoboszló 34 18 8 8 63–33 +30  62
  6. Sényő 34 17 6 11 60–50 +10  57
  7. Kisvárda II 34 16 8 10 56–43 +13  56
  8. Putnok 34 14 10 10 52–44 +8  52
  9. Újpest II 34 14 8 12 62–50 +12  50
10. Békéscsaba II 34 13 8 13 76–60 +16  47
11. Füzesgyarmat 34 10 15 9 43–47 –4  45
12. Tiszafüred 34 12 7 15 52–52 0 43
13. DVTK II 34 12 6 16 64–67 –3  42
14. DVSC II 34 12 6 16 53–57 –4  42
15. Eger 34 11 4 19 41–61 –20  37
16. Jászberény 34 10 5 19 42–58 –16  35
17. Hidasnémeti 34 6 6 22 34–97 –63  24
18. Salgótarján 33 4 10 19 27–56 –29  22
19. Tállya 34 4 6 24 24–91 –67  18
20. Törökszentmiklós 33 3 8 22 31–82 –51  17

 

KÖZÉP-CSOPORT
Cegléd–Dabas-Gyón 0–2
Dunaújváros PASE–Paks II 2–0
ESMTK–Gerjen 4–0
FC Dabas–Vác 2–0
Ferencvárosi TC II–Balassagyarmat 0–1
Honvéd FC II–Makó FC 3–1
Hódmezővásárhely–Rákosmenti KSK 2–2
Mohács–Iváncsa 0–2
Szekszárdi UFC–Monor 0–1
Kozármisleny–MTK II 1–1

A KÖZÉP-CSOPORT ÁLLÁSA 
  1. Kozármisleny 34 25 9 72–19 +53  84
  2. Balassagyarmat 34 21 6 7 59–33 +26  69
  3. Dunaújváros 34 20 9 5 65–33 +32  69
  4. Makó 34 19 5 10 51–26 +25  62
  5. Iváncsa 34 17 8 9 69–37 +32  59
  6. Paks II 34 18 4 12 61–38 +23  58
  7. Honvéd II 34 18 4 12 54–46 +8  58
  8. Monor 34 17 5 12 50–36 +14  56
  9. MTK II 34 14 9 11 44–40 +4  51
10. FTC II 34 14 7 13 47–48 –1  49
11. Hódmezővásárhely 34 14 6 14 48–55 –7  48
12. ESMTK 34 13 7 14 49–40 +9  46
13. FC Dabas 34 11 10 13 58–52 +6  43
14. Szekszárd 34 11 8 15 45–47 –2  41
15. Cegléd 34 10 6 18 36–62 –26  36
16. Vác 34 9 8 17 39–60 –21  35
17. FC Dabas-Gyón 34 6 8 20 26–66 –40  26
18. Mohács 34 6 5 23 28–67 –39  23
19. Rákosmente 34 6 4 24 35–76 –41  22
20. Gerjen 34 5 4 25 24–79 –55  19

NYUGATI CSOPORT
Kelen SC–
Komáromi VSE 2–0
Andráshida–Bicske 0–2
Balatonfüred–Puskás Akadémia II 0–5
BVSC-Zugló–Érd 2–1
Győri ETO II–Gyirmót II 2–1
Nagykanizsa–Mol Fehérvár FC II 2–2
Pápai Perutz–Gárdony 6–0
Kaposvári Rákóczi–VLS Veszprém FC 2–3
SC Sopron–Mosonmagyaróvári TE 0–4
Tatabánya–Zalaegerszeg II 1–1

A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA 
  1. Mosonmagyaróvár 34 28 4 2 102–18 +84  88
  2. BVSC 34 27 3 4 88–26 +62  84
  3. Veszprém 34 24 5 5 64–23 +41  77
  4. Győri ETO II 34 18 7 9 59–39 +20  61
  5. Bicske 34 15 13 6 43–33 +10  58
  6. Puskás Akadémia II 34 15 11 8 55–35 +20  56
  7. Pápa 34 15 7 12 45–38 +7  52
  8. Tatabánya 34 13 11 10 44–39 +5  50
  9. Kaposvári Rákóczi 34 12 10 12 45–43 +2  46
10. Fehérvár II 34 12 10 12 40–49 –9  46
11. Nagykanizsa 34 13 5 16 49–62 –13  44
12. Érd 34 12 6 16 50–60 –10  42
13. ZTE II 34 11 9 14 51–55 –4  42
14. Gyirmót II 34 11 5 18 57–65 –8  38
15. Balatonfüred 34 10 8 16 47–61 –14  38
16. Kelen 34 9 10 15 38–47 –9  37
17. Komárom 34 7 10 17 47–63 –16  31
18. Sopron 34 7 5 22 33–72 –39  26
19. Gárdony 34 5 4 25 28–66 –38  19
20. Andráshida 34 2 5 27 21–112 –91  11

 

2022.06.26 10:44:00

Labdarúgó NB II CSILLAG PÉTER, SZABÓKY ZSOLT

Diósgyőri csillagok a Hátsó füves futballmentő túrán: „Ha a füzéri meccsel tehetünk azért, hogy több gyerek focizzon itt, már megérte.”

2022.05.28 08:45:57

Labdarúgó NB II CSILLAG PÉTER, SZABÓKY ZSOLT

Hátsó füves futballmentő túra: kilenc év után támadt fel Makkoshotyka, Pisont István a helyi cigány közösségnek is üzent.

2022.05.21 06:45:31

Labdarúgó NB II GAJDÁCS PÁL

Lukács Raymond találata döntött, a lila-fehérek maradtak benn a másodosztályban.

2022.05.21 06:45:31

Labdarúgó NB II GELEI JÓZSEF

Az első negyedórában szerzett gól győzelmet eredményezett a Fejér megyei együttes számára.