NB III: Bobál góljai sem hiányoztak a Honvéd II-nek

Vágólapra másolva!
2013.10.13. 17:57
A labdarúgó NB III 9. fordulójának vasárnapi játéknapja többnyire szoros mérkőzéseket hozott: a BKV Előre nem bírt otthon a Balatonfüreddel, az ESMTK pedig az Orosházával, míg a Diósd egygólos mérkőzésen kapott ki hazai pályán a Mosonmagyaróvártól. A Budapest Honvéd II győzelmével már második a tabellán.

KÖZÉPCSOPORTKÖZÉPCSOPORT

Az ESMTK nem tudott elmozdulni a hátsó régióból, ugyanis a középmezőnyben tanyázó Orosháza nehéz falatnak bizonyult a pesterzsébetieknek. Az első félidőben a vendégek szereztek vezetést Csák Zoltán révén, ám nem sokáig örülhettek, ugyanis a hazaiak két percre válaszolni tudtak. A második félidőben már nem született több gól, így az ESMTK továbbra is veszélyes zónában maradt a tabellán. A Budapest Honvéd II gólvágója, Bobál Gergely nélkül – a fiatal támadó a korosztályos válogatottban szerepelt – vágott neki a Szekszárd elleni mérkőzésnek, ám így is győzni tudott 3–2-re, és tapad az éllovas Soroksárra.

NYUGATI CSOPORT

A BKV Előre nem tudta tartani a lépést az éllovas Budaörssel, ugyanis hazai pályán botlott a Balatonfüred ellen. A Majoros Árpáddal felálló közlekedésiek gól nélküli döntetlent játszottak a tabellán az utolsó előtti pozíciót elfoglaló fürediekkel. A Diósd hazai pályán egy tipikus egygólos mérkőzésen szenvedett vereséget a Mosonmagyaróvártól, amely győzelmével megelőzte ellenfelét a tabellán.

LABDARÚGÓ NB III, 9. FORDULÓ
VASÁRNAP
KÖZÉPCSOPORT

ESMTK–Orosháza 1–1
Bp. Honvéd II–Szekszárd 3–2
TABELLA ITT

NYUGATI CSOPORT
BKV Előre–Balatonfüred 0–0
Diósd–Mosonmagyaróvár 0–1
TABELLA ITT

A SZOMBATI MÉRKŐZÉSEKRŐL ITT OLVASHATNAK!

Legfrissebb hírek

NB III: Kalmár Zsolt egy utolsó esélyt adott magának

Labdarúgó NB II
16 órája

A DVTK II két góllal győzött a Hatvan vendégeként az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2025.11.08. 15:40

Váratlan edzőváltás Dorogon, Csizmadia Csaba lépett Nikházi Márk helyére

Labdarúgó NB II
2025.11.04. 11:18

NB III: kikapott a Ferencváros II Pécsen

Labdarúgó NB II
2025.11.02. 19:19

Fontos győzelmet aratott a DVTK II a Tarpa ellen

Labdarúgó NB II
2025.11.01. 15:11

A Bicske egy góllal legyőzte a PAFC II-t az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2025.10.31. 19:02

NB III: tizenhárom forduló után is hibátlan maradt a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2025.10.26. 15:51

NB III: csak döntetlent játszott otthon, elveszítheti első helyét a Kisvárda II

Labdarúgó NB II
2025.10.25. 14:59
Ezek is érdekelhetik