Edzőváltás az NB III egyik sereghajtójánál

F. B.F. B.
2025.12.03. 18:37
null
Zoran Szpisljak három és fél év után távozott az FC Hatvantól (Fotó: heol.hu)
Az NB III Északkeleti csoportjában 16., utolsó helyén álló FC Hatvannál edzőváltás történt, Zoran Szpisljak helyett Apró Attila vette át a csapat irányítását – számolt be róla a klub közösségi oldala.

A klub hangsúlyozta, hogy Apró Attila személyében olyan tréner érkezik Hatvanba, aki a nemzetközi futball közegében bizonyított, és aki az MTK pre-akadémiájának szakmai tanácsadójaként dolgozott egészen mostanáig. Apró az elmúlt 25 évben négy ország futballjába nyert mély betekintést, köztük közel három évet Hollandiában töltött, ahol első kézből tapasztalhatta meg a holland futball amatőr bázisának működését, utánpótlását és profi világát is.

A bejelentésben kitérnek arra, hogy Apró Attila pályafutása Szerbiában indult, ahol saját focisulit alapított, később részt vett a Nyers István Akadémia megalapításában, és vezette a Délvidék-válogatottat, továbbá könyvet is írt – 2017-ben jelent meg a témában szakmai könyve Az intelligens ragadozó címmel, amely nagy figyelmet kapott a hazai futballszakírók és edzők körében. 

Zoran Szpisljak három és fél éven át irányította a hatvaniakat, s mindhárom idényben elérte a célt, a bennmaradást – a most futó idényben, az őszi szezon után azonban 7 ponttal az utolsó helyen áll a gárda. Viszont nincs kizárva, hogy a rutinos szakember más szerepkörben marad a hatvaniak kötelékében, ahol egy futballiskolát terveznek megvalósítani a jövőben.

 

Legfrissebb hírek

NB III: pénzbüntetést kapott a Haladás az utolsó bajnoki után

Labdarúgó NB II
25 perce

Filkor Attila távozik, új sportigazgatót nevezett ki az NB II-ből kiesett Budafok

Labdarúgó NB II
2026.06.08. 18:17

A Salgótarján és a Mátészalka is az NB III kapujában az osztályozós párharcok első meccsei után

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 20:29

A Nagykanizsa a hosszabbításban szerzett két góllal győzött Cigándon, és kiharcolta az NB II-be jutást!

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 19:51

Idegenbeli győzelemmel jutott vissza az NB II-be a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 19:00

Kondás Elemér ismét leül az NB III-as DEAC kispadjára – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.03. 12:57

NB III: megvannak az osztályozós párharcok – a SZAC és a Gyöngyös már feljutott

Labdarúgó NB II
2026.06.02. 13:06

NB III: már nem Simon Antal az Eger vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.01. 08:39
Ezek is érdekelhetik