NB II: „Iszunk egy komló ízű szörpöt, és talán Urbán Flóriánnal is koccintunk”

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2023.07.30. 21:41
Huszonkét év után lépett újra pályára a BVSC az NB II-ben, ráadásul a frissen feljutó zuglóiak győzelemmel kezdték az idényt a Haladás ellen. Bár Urbán Flórián vezetőedzőt a csapat meglepte a meccs előtti napon, 55. születésnapján egy „furcsa” tortával, a győztes gólt szerző Vernes Richárd szerint a három pontnak jobban örül a tréner.

„Személy szerint nagyon vártam, hogy pályára léphessek az NB II-ben. Erre készültem azóta, hogy belekerültem a felnőtt futballba, hogy profi csapatban játszhassak legalább a másodosztályban. Az osztályozó megnyerése után volt egy kis ünneplés, de mióta egy hónapja elindult a felkészülés, mindenki ezt a napot várta” – mondta az NSO Tv-nek Kovács Benedek, a BVSC kapusa, aki azt is elárulta, az első győzelmet megünneplik majd egy komló ízű szörppel.

És talán egyet koccintanak Urbán Flóriánnal is, akinek a mérkőzés előtti napon volt az 55. születésnapja, s a csapattól kapott is egy„furcsa” tortát. Erről már a zuglóiak győztes találatát szerző Vernes Richárd beszél videónkban, ahogy természetesen a gólját, illetve a kimaradt helyzetét is feleleveníti. Kovács pedig elmondja, hogyan sikerült Csernik tizenegyesét a kapufára imádkozni.

LABDARÚGÓ NB II

1. FORDULÓ
BVSC-Zugló–Szombathelyi Haladás 1–0(Vernes 81.)Kihagyott 11-es: Csernik 59. (Haladás)– végeÖSSZEFOGLALÓ ITT!

Legfrissebb hírek

Pazar gólok az NB II-ben: szavazzon a másodosztály legszebb tavaszi találatára!

Labdarúgó NB II
16 órája

A DVTK-tól távozó Roguljic Banja Lukában folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.10. 09:29

A Nagykanizsa a hosszabbításban szerzett két góllal győzött Cigándon, és kiharcolta az NB II-be jutást!

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 19:51

Idegenbeli győzelemmel jutott vissza az NB II-be a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 19:00

Batizi Benedek: Sikerként élhetjük meg a bronzot is

Vízilabda
2026.06.05. 08:07

Vízilabda: megértek a bajnoki címre a BVSC serdülői

Utánpótlássport
2026.05.28. 10:49

Feczkó Tamás: Fáj, hogy nem maradhattam Kispesten

Labdarúgó NB II
2026.05.28. 07:54

Vízilabda: a BVSC-Zugló nyerte a fiú serdülőbajnokságot

Utánpótlássport
2026.05.24. 15:07
Ezek is érdekelhetik