Nagyot küzdött, és egy pontot megmentett a Haladás a Szolnok ellen

PUM ANDRÁSPUM ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2020.08.05. 18:50
null
(Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
A labdarúgó NB II 2. fordulójában a Szolnok ugyan vezetést szerzett Szombathelyen, de a Haladás a hajrába kiegyenlített, és megmentett egy pontot. Így a két csapat bajnokin az új idényben továbbra is veretlen.

 

LABDARÚGÓ NB II
2. FORDULÓ
SZOMBATHELYI HALADÁS–SZOLNOKI MÁV 1–1 (0–1)

Szombathely, Haladás-stadion, 3028 néző. Vezette: Horváth Tibor (Szalai Dániel, Aradi József)
Haladás
: Verpecz – Schimmer (Rácz, 62.), Mocsi, Devecseri – Tóth D., Holdampf, Szekér, Jancsó (Kiss B., a szünetben), Németh Milán (Bosnjak, 76.) – Medgyes, Tóth B. Vezetőedző: Mátyus János
Szolnok
: Molnár-Farkas – Horgosi, Kovács O. Tamás – Tisza, Kónya (Földi, 71.), Tajti (Szekszárdi, 85.), Tóth B. (Szabó B., 74.), Bárdos – Novák, Kotula. Vezetőedző: Csábi József
Gólszerző:
Tóth D. (80.), ill. Novák (17.)

ÖSSZEFOGLALÓ

A Haladás házigazdához méltóan, nagy lendülettel kezdte a találkozót, kapujához szegezte ellenfelét. Úgy tűnt, csak idő kérdése, mikor talál be a szurkolói által támogatott szombathelyi együttes. Ám a szolnokiak első helyzetüket mindjárt gólra váltották – a tavaly ősszel még a Haliban futballozó Novák Csanád talált be. 0–1

A hazaiak változatlanul mentek előre, szinte állandón a szolnoki térfélen pattogott a labda, ám a lövésekbe rendre önfeláldozóan belevetődött egy-egy alföldi védő. A szünet után is maradt a képlet, a Haladás rohamozott, a Szolnok szervezetten védekezett. A szombathelyiek hiába bontották meg a vendégek jobb- és balszárnyát, az utolsó passzok, lövések pontatlanok voltak. A sok munka meghozta gyümölcsét, a csereként beállt Rácz forintos passzát Tóth Dávid fejelte a hálóba. 1–1

A vasiak nem elégedtek meg a döntetlennel, szurkolóik buzdítása mellett tovább támadtak. Ám a vendégek hősiesen védekezve megmentettek egy pontot.

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC224–0+46
2. FC Ajka225–2+36
3. Nyíregyháza Spartacus223–0+36
4. Szombathelyi Haladás2116–2+44
5. Békéscsaba 1912 Előre2113–2+14
6. Szolnoki MÁV FC2112–1+14
7. Pécsi MFC2114–2+23
8. Gyirmót FC Győr2113–2+13
9. Szentlőrinc2112–1+13
10. Budaörs2113–30 3
11. Soroksár SC2111–10 3
12. Dorogi FC2111–4–33
13. Vasas FC222–20 2
14. Szeged-Csanád Grosics Akadémia2112–3–11
14. ETO FC Győr2112–3–11
16. Kaposvári Rákóczi FC2111–2–11
17. Kazincbarcika SC2112–4–21
18. FC Csákvár2111–4–31
19. Debreceni EAC220–4–40
20. BFC Siófok223–8–50


LABDARÚGÓ NB II
2. FORDULÓ
Augusztus 5. (szerda)
Békéscsaba 1912 Előre–Vasas FC
1–1
DEAC–DVSC 0–3
Budaörs–BFC Siófok 3–2

Szentlőrinc–Gyirmót FC Győr 2–0
Dorogi FC–Soroksár 1–0
Szombathelyi Haladás–Szolnoki MÁV FC 1–1
Aqvital FC Csákvár–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1–1
FC Ajka–Kazincbarcika SC 3–1
ETO FC Győr–Kaposvári Rákóczi FC 1–1
Nyíregyháza Spartacus–PMFC 2–0

PERCRŐL PERCRE

Vége a mérkőzésnek, maradt az 1–1. Köszönjük kedves olvasóink megtisztelő figyelmét!

92. perc:Kiss Bence 18 méteres lövése centikkel zúgott el a bal sarok mellett

Három perc a hosszabbítás

86. perc: Ez nagy helyzet volt: Kiss Bence ugratta ki Tóth Barnát, a támadó azonban 17 méterről a kapus és a bal sarok mellett is ellőtte a labdát

85. perc: Szolnoki csere, Tajtit Szekszárdi váltotta

82. perc: Medgyes kapott sárga lapot

80. perc: GÓL 1–1!!! Rácz ment el a bal oldalon, beadása átszállt Molnár-Farkas felett, a hosszún érkező Tóth Dávid pedig három méterről a léc alá fejelt

78. perc:Kotula kapott sárga lapot egy kőkemény belépőért

76. perc: Most Haladás-csere következett a sormintában, Németh Milánt Bosnjak Predrag váltotta

3028 a hivatalos nézőszám

74. perc: Újabb vendégcsere, Tóth Benjamin le, Szabó Balázs be

71. perc:Kónya helyett Földi - Csábi Józseftehát kihasználta első cseréjét

70. perc: Bárdosnak mutatta fel Horváth Tibor a sárga lapot

69. perc: Medgyes 24 méteres lövését Molnár-Farkas angyali nyugalommal nézte, pedig a labda csak kevéssel gurult el a jobb sarok mellett

Pazar a hangulat a stadionban, a Hali-tábor gyakorlatilag megállás nélkül buzdítja a hátrányban lévő zöld-fehéreket

65. perc: Tűzijáték a szolnoki kapu előtt. Rácz 12 méteres lövésébe Horgosi vetődött bele, a kipattanót Kiss Bence kapásból, 23 méterről szúrta rá, ám éppen középre, Molnár-Farkas védett

62. perc: Csere a Haladásban, Schimmer helyére a Siófokon szintén csereként beálló és akkor gólt szerző Rácz Ferenc érkezett

61. perc: Szolnoki szöglet után Kotula félfordulásból, 14 méterről alig tüzelt fölé

Kicsit kijött a szorításból a Szolnok, az utóbbi időben változatos mezőnyjátékot láthattak a szurkolók - helyzetek nélkül.

55. perc: A másik is oldalon is egy sárga, eztDevecseri kapta buktatásért

49. perc: Egy sárga lap, de nem akárkinek, a reklamáló szolnoki edző, Csábi József kapta

Elkezdődött a második félidő. A Haliban a szünetben Kiss Bence állt be Jancsó András helyett

Vége az első félidőnek

42. perc: Tóth Dávid jobb oldali beadása a hosszún érkező Németh Milánhoz került, de a védő 13 méterről a háló helyett egy szolnoki védőt talált tellibe

40. perc: Medgyes vezetgette befelé a labdát, majd 17 méterről tüzelt, de a szolnoki kapus biztosan védett

34. perc: Szekér kapott sárga lapot

Nem sok minden történik, a legnagyobb eseményt az jelentette, hogy egy vitorlázó repülő nagyot zúgva elhúzott a stadion felett.

Beszorult az utóbbi percekben a Szolnok, a vendégek tizenhatosának előterében folyik a játék.

A mérkőzés MLSZ-ellenőre egyébként a korábbi kiváló ZTE-futballista, Péter Zoltán. A zalai balhátvéd annak idején a magyar válogatott színeiben emlékezetes gólt lőtt a németeknek Hamburgban. Azzal nyertünk 1–0-ra.

27. perc: Az egyik legalacsonyabb játékos, Medgyes fejét keresték egy beíveléssel, a támadó 14 méterről fölé bólintott.

A két csapat legutóbb februárban, a Tisza-parton találkozott egymással, akkor nem született gól. Ezúttal már van egy.

A Haladást nem fogta meg a gól, továbbra is megy előre, de a szolnokiak sem csak bekkelnek, így élvezetes, jó a meccs.

17. perc: GÓL!!! 1–0-ra vezet a Szolnok. Novák a gólszerző. A tavasz ősszel még Szombathelyen futballozó támadó lefordult védőjéről, majd 11 méterről a bal sarokba lőtt

15. perc: Újabb hazai helyzet! Németh Milán bal oldali beadását Tóth Barna továbbfejelte, majd az érkező Tóth Dávid szintén fejjel fölé bólintott

9. perc:Tóth Dávidhoz került a labda a jobb oldalon, de a középpályás 13 méterről éppen Tamást találta telibe

6. perc: Németh Milán bal oldali beadására Medgyes érkezett, de 11 méterről a jobb felső sarok fölé lőtt. Körülbelül 2500 néző látogatott ki a Rohonci útra.

(Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
(Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés. A Haladás tiszta fehérben, a Szolnok kékben játszik.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Vajon tartja-e remek formáját a vasárnapi nyitó fordulóban legtöbb gólt szerző és Siófokon kiütéses győzelmet arató Szombathelyi Haladás a 2020-as évben tétmérkőzésen még veretlen és az újonc Szentlőrinc ellen egygólos sikert elért Szolnoki MÁV ellen? Kiderül élő szöveges online tudósításunkból. Tartsanak velünk!

A szolnokiak keretében több, korábban Szombathelyen megforduló futballistát is találhatunk, így a Szentlőrinc ellen győztes gólt szerző csatárt, Novák Csanádot, aztán a védő Tamás Lászlót és a középpályás Tóth Benjamin. Szombathelyre beköszöntött az ősz, hűvös, szeles időben melegítenek a csapatok. Ennek ellenére sok szurkolót várnak a mérkőzésre - legutóbb Siófokra félezer Hali-drukker utazott el és szurkolta ki az 5–1-es sikert.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik