Nem bírt a Vasas a jól küzdő Csabával

GAJDÁCS PÁLGAJDÁCS PÁL
Vágólapra másolva!
2020.08.05. 14:35
null
Döntetlenre végzett a Vasas Békéscsabán (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)
A labdarúgó NB II 2. fordulójának nyitó mérkőzésén a Békéscsaba jó játékkal 1–1-es döntetlent játszott a feljutásra aspiráló Vasassal. Az első félidő első részében inkább a fővárosiak domináltak, a csabai egyenlítő gól után már a lila-fehérek, akik a második félidőben több nagy helyzetet is elpuskáztak.

 

LABDARÚGÓ NB II
2. FORDULÓ
BÉKÉSCSABA–VASAS 1–1 (1
1)
Békéscsaba
, Kórház utcai stadion, 1850 néző. Vezette: Rúsz Márton (Garai Péter, Márkus Tamás)
Békéscsaba:
Uram – Szalai D., Bora, Babinyecz, Mészáros M. – Szabó P. (Máris, 62.), Király P., Hursán (Kovács Á. T., 56.) – Pantovic, Lukács, Paudits (Oláh L. D., 76.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs
Vasas:
Jova – Terbe (Hinora, 72.), Litauszki, Tóth B., Silye – Hidi M. S. – Viczián (Csató M., 61.), Szatmári L. – Balajti (Birtalan, 79.), Pekár, Radó. Vezetőedző: Bene Ferenc
Gólszerző: Paudits (45.), ill. Szalai D. (35. – öngól)
MESTERMÉRLEG
Schindler Szabolcs:
– Ezen a mérkőzésen ezt tudtuk játszani. Próbáltunk stabilan védekezni. Fontos volt, hogy még a szünet előtt ki tudtunk egyenlíteni. A második félidőben sokat támadott a Vasas, de nekünk is voltak helyzeteink, amelyek sajnos kimaradtak. Bravúreredménytértünk el.
Bene Ferenc: – Rendkívül csalódott vagyok az eredmény miatt, bár akadtak periódusok, amikor az eltervezettek szerint játszottunk. Ha a szünetig megőrizzük a vezetést, akkor lehet, hogy két-három góllal megnyerjük a mérkőzést. Ki kell lépnünk a komfortzónánkból, és többetkell tennünk azért, hogy sikeresek legyünk.

ÖSSZEFOGLALÓ

A vendégeknél Feczesin Róbertnek bevizesedett a térde, ezért nem vállalta a játékot. Pályára lépett ugyanakkor az NB I legutóbbi szezonjának legeredményesebb góllövője, Radó András.

Aktívnak bizonyult mindkét csapat, a csabaiaknál Paudits már a mérkőzés elején helyzetbe került. A szűk játékoskeretű hazaiak nem ijedtek meg a feljutásra is esélyesnek tartott fővárosiaktól, teljesen nyílttá tették a mérkőzést. Túl sok helyzet egyik oldalon sem alakult ki, ám lüktetett aj játék, a népes publikum jól szórakozott. A félidő derekán Lukácsot lebirkózták a 16-oson belül, ám elmaradt a büntető. A félidő hajrájában megszerezte a vezetést a Vasas, a Radótól érkező labda Szalairól került a csabai hálóba. Már a szünetre készülődtek a csapatok, amikor a remekül játszó Paudits bevette Jova Levente kapuját.

A második félidő még az elsőnél is nagyobb küzdelmet hozott, itt is, ott is kialakultak helyzetek, de a koncentrálással baj volt, ebben talán a nagy meleg okozta fáradtság is közrejátszott. Gól ebben a felvonásban már nem született, a döntetlennek inkább az immáron négypontos Békéscsaba örülhetett, a Vasas pedig ismét csak egy pontot szerzett. 1–1

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC224–0+46
2. FC Ajka225–2+36
3. Nyíregyháza Spartacus223–0+36
4. Szombathelyi Haladás2116–2+44
5. Békéscsaba 1912 Előre2113–2+14
6. Szolnoki MÁV FC2112–1+14
7. Pécsi MFC2114–2+23
8. Gyirmót FC Győr2113–2+13
9. Szentlőrinc2112–1+13
10. Budaörs2113–30 3
11. Soroksár SC2111–10 3
12. Dorogi FC2111–4–33
13. Vasas FC222–20 2
14. Szeged-Csanád Grosics Akadémia2112–3–11
14. ETO FC Győr2112–3–11
16. Kaposvári Rákóczi FC2111–2–11
17. Kazincbarcika SC2112–4–21
18. FC Csákvár2111–4–31
19. Debreceni EAC220–4–40
20. BFC Siófok223–8–50


LABDARÚGÓ NB II
2. FORDULÓ
Augusztus 5. (szerda)
Békéscsaba 1912 Előre–Vasas FC
1–1
DEAC–DVSC 0–3
Budaörs–BFC Siófok 3–2

Szentlőrinc–Gyirmót FC Győr 2–0
Dorogi FC–Soroksár 1–0
Szombathelyi Haladás–Szolnoki MÁV FC 1–1
Aqvital FC Csákvár–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1–1
FC Ajka–Kazincbarcika SC 3–1
ETO FC Győr–Kaposvári Rákóczi FC 1–1
Nyíregyháza Spartacus–PMFC 2–0

PERCRŐL PERCRE

Vége a mérkőzésnek! A Vasas 1–1-es döntetlent játszott Békéscsabán. Köszönjük a megtisztelő figyelmüket!

93. perc: Óriási csabai helyzet! Pantovic hozta magát helyzetbe, de a védőkben elakadt a labda, Oláh ismételhetett, ám ez a lehetőség is kimaradt!

92. perc:Mészáros kapott sárga kártyát buktatásért.

90.perc: Jön a ráadás, a bíró 3 percet hosszabbít.

89. perc: Litauszki sodorta el Pantovicot, Mészáros azonban a sorfalba lőtte a labdát.

87.perc:Pantovic sárgult be.

86.perc: Szatmári tűzte rá mintegy 16 méterről a játékszert, Uram csak másodjára tudta azt magához ragadni.

80. perc: A felettébb aktív Lukács Raymond keveredett be ismét a 16-oson belülre, újra a földre került, de ezúttal sincs büntető.

79. perc:Újabb csere, ezúttal a látogatóknál, Balajtit a volt békéscsabai Birtalan Botond váltotta.

76. perc: A harmadik cserelehetőségét is kihasználta az Előre: a gólszerző Pauditshelyén Oláh László Dávid játszik tovább.

72. perc:Váltottak a piros-kékek is, Terbe helyett Hinora a pályán.

70. perc:Máris kapott ragyogó labdát a jobb oldalán, berobogott a büntetőterületen belülre, beadott, ám belül nem volt társ.

68. perc: a játékvezető ivószünetet rendelt el.

62. perc: újabb váltás a hazaiaknál: Szabó Péter helyett Máris Dominik lépett a gyepre.

61. perc: csere a Vasasnál is: Viczián Ádám helyett Csató Martin érkezett.

60. perc:Lukács tört Litauszkival vállvetve a Vasas kapujára, a csabai játékos elesett a 16-oson belül, ám a bíró sípja néma maradt.

56. perc: Hursán GyörgyötKovács Ádám Tibor váltotta a csabaiaknál.

53. perc:Babinyecz ütközött, a földre került, ám folytatta a játékot.

51. perc:Pantovichoz került a labda, majd lövésre szánta el magát, ám labdáját blokkolták a védők.

49. perc: Lukács futott a 16-oson belülre, már csak a kapussal állt szemben, de Jovába lőtte a labdát.

Csere egyik oldalon sem volt a szünetben

46. perc: Elindult a második félidő.

(Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)
(Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)

 

Vége az első játékrésznek, 1–1 az állás.

45+1. perc:Szabó Péter 18 méterről jobbal csak centikkel lőtt a kapu fölé.

Két perc lesz a ráadás.

45. perc: Paudits közeli fejesével egyenlített a Csaba! 1–1

39. perc: Balajti reklamált, sárgát kapott érte.

35. perc:Vasas-góóól! Egy beívelt labdába Szalai ért bele szerencsétlenül, a játékszer a hálóban kötött ki, vezet a vendégcsapat! 0–1

28. perc: Szabadrúgáshoz jutott a Vasas, a 16-os vonaláról Radó lezserül fölé lőtte a labdát. A szabálytalankodó Uram kapus pedig ezt megelőzően megkapta a sárga kártyát.

24. perc: Ivószünet

22. perc:Király Patrik kapott sárga lapot Pekár buktatásáért.

14. perc:Pantovic kapura tartó lövését biztosan fogta a vendégek kapusa.

10. perc: A bal oldalon futott a Vasas támadása, a labdát azonban az érkező Babinyecz az oldalvonalon kívülre rúgta.

3. perc: Hursán remek csel után Pauditshoz passzolt, aki hosszan szöktette magát és labdája Jova könnyű zsákmánya lett.

1850 a hivatalos nézőszám.

Elindult a mérkőzés, a békéscsabaiak tiszta fehérben, a vendég csapat piros-kék szerelésben lépett pályára.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Szűk két óra múlva megtudjuk, hogy mire jut a vasárnap Szegeden győztes Békéscsaba hazai pályán a feljutást megcélzó Vasas ellen.
Majdnem kétezer néző volt kíváncsi a Vasas vendégjátékára  (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)
Majdnem kétezer néző volt kíváncsi a Vasas vendégjátékára  (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik