A Gyirmót nyerte a vármegyei rangadót az Óvár ellen

Pandur GergőPandur Gergő
Vágólapra másolva!
2023.02.19. 13:50
null
Sok párharc volt a talajon és a levegőben is (Fotó: Fehér Ádám/Gyirmót FC)
A labdarúgó NB II 24. fordulójában a játéknap előtt 11. helyen álló újonc Credobus Mosonmagyaróvár az ötödik helyezett Gyirmót FC Győrt fogadta. Harcos mérkőzésen az első félidőben a Gyirmót akarata érvényesült, a szünet után az óváriak csak szépítésig jutottak.  

LABDARÚGÓ NB II
24. FORDULÓ

CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR–GYIRMÓT FC GYŐR 12 (0–2)
Mosonmagyaróvár. 500 néző. Vezette: Berényi Tamás (Ország Péter, Király Zsolt)
MOSONMAGYARÓVÁR:Heinrich – Simita, Debreceni A., Deák I., Horváth K. – Végh B., Vukaszovics (Sajbán, 56.), Illés D. (Szalka, a szünetben) – Jasarevic (Korbély, 56.), Mayer Á. (Nagy Z., 70.), Artner (Buglyó, a szünetben). Vezetőedző:Horváth Csaba
GYIRMÓT FC GYŐR: Hársfalvi–Szegi, Polgár K., Hajdú Á., Nahirnij – Kovács M., Kovács Dominik, Madarász M. – Soltész D. (Kicsun, 70), Simon A. (Pethő, 70.), Medgyes Z. (Hudák D., 90.)Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerző:Nagy Z. (84.), ill. Soltész D. (11. – 11-esből), SImon A. (39.)
MESTERMÉRLEG
Horváth Csaba
: – Küzdelmes mérkőzést játszottunk, az első félidei kétgólos vendégelőny után későn szépítettünk. Kis szerencsével talán pontot szerezhettünk volna.
Csertői Aurél: – Teljesen megérdemelten nyertünk. Az utolsó tizenöt percben beszorultunk, ám sikerült megtartani az előnyünket

Sok párharc jellemezte a meccset  (Fotó: Fehér Ádám/Gyirmót FC)
Sok párharc jellemezte a meccset (Fotó: Fehér Ádám/Gyirmót FC)

ÖSSZEFOGLALÓ

A mérkőzést mind a két csapat agresszívan kezdte, rögtön a 2. percben Jasarevic egy szép csellel verte át védőjét, és egészen a tizenhatosig vezette a labdát, ám ott a beadás pillanatában elcsúszott és lepörgött a labda a lábáról. A 10. percben Szegi kapott egy remek indítást, Artner csak szabálytalanul tudta megállítani, így büntetőt ítélt a játékvezető. Soltész állt oda, hogy elvégezze, majd magabiztosan a bal alsóba gurított. 01! Ezután 20 percet kellett várni a következő valamire való helyzetre, ekkor Illés próbálkozott egy remek átlövéssel, de Hársfalvi résen volt, így védeni tudott. A 39. percben Soltész remek jobb oldali szögletére Simon András érkezett kiválóan és védhetetlenül a jobb felsőbe csúsztatott. 02! A félidőben a hazaiak kettős cserével próbáltak frissíteni. A második játékrész eleje nem volt túl érdekes a kilátogató nézők számára, mezőnyben folyt a játék és nem tudott egyik csapat sem komolyabb helyzetet kialakítani. A mérkőzés utolsó 15 percében a hazaiak játéka feljavult és próbálkoztak, ennek köszönhetően a 84. percben Szalka gyönyörű tekerése még a kapufán csattant, de a kipattanóra Nagy Zoárd odaért és szépíteni tudott. 12! Ezután az óváriak mindent egy lapra feltéve támadtak és ívelték a labdákat sorra a vendégek kapuja elé, de a védők ezeket hatástalanítani tudták, így maradt az eredmény és a Gyirmót 3 ponttal utazhatott haza.

24. FORDULÓ
Február 19.
Budafoki MTE–MTK Budapest 0–1
Credobus Mosonmagyaróvár–Gyirmót FC Győr 1–2
HR-Rent Kozármisleny–Kolorcity Kazincbarcika SC 0–3
Aqvital FC Csákvár–FC Ajka 1–1
Nyíregyháza Spartacus FC–Tiszakécskei LC 1–2
ETO FC Győr–Soroksár SC 1–1
Szombathelyi Haladás–BFC Siófok 2–2
Békéscsaba 1912 Előre–Szentlőrinc 2–0
Dorogi FC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1–0
Február 20.
19.00: Diósgyőri VTK–Pécsi MFC

A LABDARÚGÓ NB II ÁLLÁSA
1. Diósgyőri VTK23171547–19+2852
2. MTK Budapest24155468–35+3350
3. Pécsi MFC231110224–15+943
4. Gyirmót FC Győr24116739–28+1139
5. Szeged-Csanád Grosics Akadémia24116731–26+539
6. FC Ajka24106832–29+336
7. Szombathelyi Haladás24106834–33+136
8. ETO FC Győr2488826–24+232
9. Tiszakécske2487926–30–431
10. FC Csákvár24710728–27+131
11. Soroksár SC24710734–39–531
12. Mosonmagyaróvár24851125–32–729
13. Budafoki MTE24771027–33–628
14. BFC Siófok24771025–37–1228
15. Nyíregyháza Spartacus24761131–33–227
16. Kazincbarcika24761129–43–1427
17. Szentlőrinc SE24681030–36–626
18. Békéscsaba 1912 Előre24661232–39–724
19. Kozármisleny24561329–44–1521
20. Dorogi FC24561323–38–1521

PERCRŐL PERCRE

A hazaiak az utolsó percig hajtottak az egyenlítésért  (Fotó: Fehér Ádám/Gyirmót FC)
A hazaiak az utolsó percig hajtottak az egyenlítésért  (Fotó: Fehér Ádám/Gyirmót FC)

90+4 perc: Vége a mérkőzésnek!

4 perc lesz a hosszabbítás.

90. perc: Medgyes helyett Hudák D. érkezett.

88. perc: Hársfalvi kapott sárga lapot időhúzásért.

84. perc: GÓÓÓL! Szalka csavarta kapura a labdát, de kapufa lett, viszont a kipattanót Nagy Zoárd rúgta be. 12!

78. perc: Nagy Zoárd gurított vissza Szalkának, aki nem sokkal célzott fölé.

Artner Dávid sem tudta útját állni Szegi elfutásainak (Fotó: Fehér Ádám/Gyirmót FC)
Artner Dávid sem tudta útját állni Szegi elfutásainak (Fotó: Fehér Ádám/Gyirmót FC)

70. perc: A hazaiak elhasználták az utolsó cserelehetőségüket is, Mayer Ádám helyére Nagy Zoárd érkezett.

70. perc: Kettőt cseréltek a vendégek is Pethő váltotta Simon Andrást, Soltész helyett pedig Kicsun érkezett.

62. perc: Kovács Milán rúgott csúnyán kapu fölé 10 méterről, egy szöglet lepattanót.

56. perc: Újabb kettős csere a hazai oldalon, Korbély és Sajbán érkezett, Vukaszovicsés Jasarevic hagyta el a pályát.

46. perc: A szünetben kettős csere történt a hazaiaknál, Illés és Artner helyett, Szalka és Buglyó lépett pályára.

46. perc: Elkezdődött a második félidő!

Simita és Madarász jót küzdött egymással az egész mérkőzésen (Fotó: Fehér Ádám/Gyirmót FC)
Simita és Madarász jót küzdött egymással az egész mérkőzésen (Fotó: Fehér Ádám/Gyirmót FC)

45. perc: A játékvezető lefújta az első félidőt!

39. perc: GÓÓÓL! Soltész jobb oldali szögletét Simon csúsztatta a hosszú felsőbe! 02!

35. perc: Illés próbálkozott egy átlövéssel a tizenhatos előteréből, de Hársfalvi résen volt így bravúrral védett.

31.perc: Vukaszovics késett el a becsúszással, a játékvezető sárga lapot mutatott fel neki.

Leginkább mezőnyben folyik a játék, komoly helyzetet egyik csapat sem tudott kialakítani a gól óta.

14. perc: Mayer Ádám 22 méteres lövését magabiztosan fogta a vendégek hálóőre.

Soltész magabiztosan értékesítette a büntetőt  (Fotó: Fehér Ádám/Gyirmót FC)
Soltész magabiztosan értékesítette a büntetőt  (Fotó: Fehér Ádám/Gyirmót FC)

11. perc: GÓÓL! Soltész Dominik magabiztosan gurított a bal alsóba. 01

10. perc: Artner buktatta Szegit a tizenhatos vonalán, büntető következik!

2. perc: Jasarevic húzott el a jobb szélen, de a beadás pillanatában elcsúszott, így nem volt elég pontos a középre adása.

1. perc: A hazaiak indították útjára a labdát.

A vendégek tiszta sárga felszerelésben, míg a hazaiak fekete mezben lépnek pályára.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy a négyfordulós nyeretlenségét legutóbb egy fontos kazincbarcikai győzelemmel megszakító Credobus Mosonmagyaróvár a három döntetlen után az előző hétvégén a Budafoki MTE-t legyőző Gyirmót FC Győr ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik