Tíz percig állt a ZTE és a Honvéd mérkőzése rasszista bekiabálások miatt

Vágólapra másolva!
2022.10.22. 13:20
A labdarúgó NB I 12. fordulójában a hazai pályán játszó Zalaegerszegi TE 2–0-ra kikapott a Budapest Honvédtól. A mérkőzés egy időre félbeszakadt a második félidőben rasszista bekiabálások miatt.
Ricardo Moniz piros lapot kapott, a ZTE levonult a pályáról 
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotó: Szabó Miklós)
Ricardo Moniz piros lapot kapott, a ZTE levonult a pályáról A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotó: Szabó Miklós)

LABDARÚGÓ NB I
12. FORDULÓ
Zalaegerszegi TE FC–Budapest Honvéd 0–2 (0–1)
Zalaegerszeg,
ZTE Aréna, 2216 néző. Vezette: Bognár
Gólszerző: Samperio (43., 54.)

ONIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Mind a két oldalon sok olyan néző volt, aki egyik és a másik klubbal is szimpatizált. Közülük kettő egész biztosan, hogy jó szívvel emlékszik mindkét egyesületre, hiszen Molnár László és Tóth Gyula ötven esztendeje igazolt a Budapesti Honvédtól a ZTE-hez. Ők úgy vélekedtek, győzzön az a csapat, amelyik szebb futballt játszik, bár már hosszú ideje Zalához kötődnek.

A hazaiak kezdtek bátrabban, helyzeteket is kialakítottak, de igazi ziccert nem. Mint ahogy az ilyenkor lenni szokott, a másik oldalon a kontrákra építettek, sok látványos megoldást a Honvéd sem produkált, elsősorban a fegyelmezett és szervezett védőjátékra koncentrált. Az önbizalmuknak jót tett a hétközi, Haladás elleni Magyar Kupa-győzelem – a kispestiek a szombati mérkőzésig Hévízen készültek. A zalaiak az eddigiekhez viszonyítva fásultabban, fáradtabban mozogtak. A vendégek pedig a félidő hajrájában két látványos megoldással, Lukics remek passzával és Samperio higgadtságával előnybe kerültek.

A térfélcserét követően a zalaiak cseréltek, nagy erőket mozgósítottak, gólt szerettek volna rúgni, ami érthető, aztán ennek az ellenkezője történt, mert az 52. percben ügyes Jónsson–Samperio játék után szinte sakk-matt helyzet alakult ki, és utóbbi kétgólos előnyhöz juttatta csapatát.

Az 55. percben elszabadultak az indulatok, a vendégszektor előtt Manzinga és Szabó II Alex között volt nézetkülönbség, a szurkolók huhogtak. A ZTE edzője ezt nehezményezve bement a játéktérre, amiért Bognár Tamás kiállította. A tréner le akarta hívni csapatát, információnk szerint az volt a gondja, hogy a közelmúltban ez már a második eset volt, amikor játékosait huhogással „különböztették meg” társaiktól.

Jó négy percig állt a játék, majd a nem éppen sportszerű esemény után folytatódott. A ZTE visszament a pályára. Mindent megpróbált, de ezen a találkozón szinte semmi sem jött össze neki.

A hazaiak hiába mozgósítottak nagy erőket, védőt cseréltek, csatárt hoztak be, a lehetőségek kimaradtak, a Honvéd pedig szervezett játékkal megérdemelte, hogy elvigye a három pontot. 0–2

ONIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Kispesti öröm Zalaegerszegen! (Fotó: Szabó Miklós)
Kispesti öröm Zalaegerszegen! (Fotó: Szabó Miklós)


AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 10 8 2 25–7 +18 24
2. Kecskeméti TE 12 6 5 1 19–11 +8 23
3. Puskás Akadémia 12 5 5 2 16–12 +4 20
4. Kisvárda 11 5 3 3 21–19 +2 18
5. Zalaegerszegi TE 11 4 3 4 19–15 +4 15
6. Paksi FC 11 4 3 4 17–21 –4 15
7. Debreceni VSC 11 3 4 4 18–20 –2 13
8. Budapest Honvéd 12 3 4 5 14–19 –5 13
9. Mol Fehérvár 12 3 3 6 12–18 –6 12
10. Újpest FC 11 3 3 5 13–20 –7 12
11. Mezőkövesd 11 2 3 6 14–22 –8 9
12. Vasas FC 12 1 6 5 11–15 –4 9
NB I, 2022–2023, 12. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
2022. október 21., péntek
Vasas FC–Kecskeméti TE 1–2Budapest, Illovszky Rudolf Stadion
Farkas Ádám 2022
2022. október 22., szombat
ZTE FC–Budapest Honvéd 0–2
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Bognár Tamás2216
Mol Fehérvár–Paks 1–1
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
Karakó Ferenc1976
Puskás Akadémia–FTC 2–4Felcsút, Pancho Aréna
Erdős József3121
2022. október 24., hétfő
18.00: Mezőkövesd-Zsóry FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)Mezőkövesd, Városi Stadion
20.15: Debreceni VSC–Kisvárda Master Good (Tv: M4 Sport)
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik