Nem lassít a Kecskemét, ezúttal a Vasast győzte le

Vágólapra másolva!
2022.10.21. 19:47
null
Vágó Levente ollózása (Fotó: Földi Imre)
Már az első félidőben eldönthette volna a három pont sorsát a Kecskemét a labdarúgó NB I 12. fordulójában, de két gól mellett csak kapufák jöttek. A második félidőben a hazai Vasas szorossá tette a meccset, egy gólra fel is jött, de győznie nem sikerült, így folytatódott a kecskeméti remek széria. 

LABDARÚGÓ NB I
12. FORDULÓ

Vasas FC–Kecskeméti TE 1–2 (Cipf 47., ill. Vágó 35., Zeke 40.)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 2022néző. Vezette: Farkas Ádám

ONLINE SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

ÖSSZEFOGLALÓ

Varga vezetéknevű kapusok hete ez a magyar futballban: szerdán az Iváncsa kapusa, Varga Ádám védte ki a Ferencváros szemét a Magyar Kupában, a péntek esti bajnokin pedig Varga Bence kezdett volna a kecskeméti kapuban, de megbetegedett, így beugrott a helyére – Varga Ádám (no, nem az iváncsai).

E vargabetű után kanyarodjunk át a mérkőzésre, amelyen a múlt héten a Mol Fehérvár ellen az első bajnokiját megnyerő, majd a hét közben a kupában továbbjutó (Nyíregyházán 2–1) Vasas szerette volna vitorlájába fogni a kedvező szelet. Emlékezetes, hogy a két csapat 1. fordulóbeli mérkőzése után még súlyos kritikák érték az angyalföldieket a 0–0-s döntetlen miatt, ám tudjuk, azóta nagyot fordult a világ, a bajnokság első harmadában sok csapatnak nem adatott meg, hogy pontot szerezzen a kecskemétiektől…

De ez már a bajnokság második szakasza, és az utolsó helyen álló Vasasnak egyetlen győzelem is elég volt ahhoz, hogy a jól ismert hazai sportfogadó-irodánál a meccs esélyese legyen a második helyen álló Kecskemét ellen – amit nem teljesen értettünk. Mindenesetre a KTE igyekezett rácáfolni erre, az első percekben Szuhodovszki Soma és Nagy Krisztián is megkínálta egy-egy kemény lövéssel Jova Leventét. Aztán a túloldalon Berecz Zsombor megeresztett egy sistergős bombát, alig ment fölé a labda.

Meglehetősen bátor felállást választott a Kecskemét a fővárosban, támadásban 3–4–3-as hadrendben kezdett, csak labdavesztésnél rendeződött vissza ötvédős rendszerbe. Be is szorították a hazaiakat, az első húsz percben a Vasas lényegében alig tudott kiszabadulni saját tizenhatosa elől, a saját pályáján kontrákra volt kénytelen berendezkedni. A 25. percben kapufájuk volt a lila-fehéreknek. Ez azért kicsit felébresztette a Vasast, és elkezdett futballozni, a félidő második felében már ki tudott szabadulni a vendégek szorításából. Ám erre fizetett rá, beívelték a védelem mögé a labdát a kecskemétiek, és már vezettek is Vágó Levente első NB I-es góljával (0–1). Majd újabb védelmi megingást kihasználva Zeke Márió befutott az üres területre, és máris kettőre nőtt a KTE előnye. Ő is az első élvonalbeli gólját érte el 50. NB I-es mérkőzésén (0–2). Közvetlenül a szünet előtt újabb kapufája volt a KTE-nek.

Megint nyert a Kecskemét (Fotó: Földi Imre)
Megint nyert a Kecskemét (Fotó: Földi Imre)

Szó, mi szó, csúnyán nézett ki a Vasas negyvenöt perc után, a kaput eltaláló lövések tekintetében 0–6-ra állt a találkozó, nem számítva a vendégek két kapufáját…

Négyet is cserélt a szünetben Kondás Elemér, és az egyik változtatás rögtön be is vált, mert a félidő második percében a Géresi Krisztiánt váltó Cipf Dominik óriási gólt lőtt a bal felső sarokba. Persze neki is ez volt az első NB I-es gólja (1–2). Az első játékrész minden szenvedése ellenére így aztán újra meccsben volt a Vasas, és sorra jöttek a helyzetei. Bár ez mindössze öt-tíz percig tartott, utána kiegyenlítettebbé vált a játék. Maradt a Vasas a kezdeményezőbb, hajtott az egyenlítésért, de sok volt a pontatlan passz a tizenhatos előterében. A végére már görcsössé is vált a házigazda igyekezete, a frusztráció több csúnya szabálytalanságot eredményezett.

Bár a második félidőben egyenlíthetett volna a piros-kék együttes, súlyos árat fizetett az első félidőben nyújtott teljesítményéért. Győzelmével átvette a vezetést a tabellán a Kecskemét.

„Életem első gólja, harminc évesen” – 2 éve még NB III-as volt a KTE labdarúgója

NB I, 2022–2023, 12. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
2022. október 21., péntek
Vasas FC–Kecskeméti TE 1–2Budapest, Illovszky Rudolf Stadion
Farkas Ádám 2022
2022. október 22., szombat
13.30: ZTE FC–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Bognár Tamás
16.30: Mol Fehérvár–Paksi FC (Tv: M4 Sport+)
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
Karakó Ferenc
18.30: Puskás Akadémia–FTC (Tv: M4 Sport) Felcsút, Pancho Aréna
Erdős József
2022. október 24., hétfő
18.00: Mezőkövesd-Zsóry FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)Mezőkövesd, Városi Stadion
20.15: Debreceni VSC–Kisvárda Master Good (Tv: M4 Sport)
Debrecen, Nagyerdei Stadion

AZ ÁLLÁS
1. Kecskeméti TE1265119–11 +823
2. Ferencvárosi TC 97221– 5+1621
3. Puskás Akadémia1155114– 8 +620
4. Kisvárda1153321–19 +218
5. Zalaegerszegi TE1043319–13 +615
6. Paksi FC1042416–20 –414
7. Debreceni VSC1134418–20 –213
8. Újpest FC1133513–20 –712
9. Mol Fehérvár1132611–17 –611
10. Budapest Honvéd1124512–19 –710
11. Mezőkövesd1123614–22 –8 9
12. Vasas FC1216511–15 –4 9

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik