Népsport: újabb rés a szocializmus bástyáján

A legendás pólós, Csapó Gábor már a nyolcvanas évek második felében tudta, hogy felbomlik a Szovjetunió. Az volt a bizonyíték, hogy pólósaik a Komjádi uszodában nem egyszerre, hanem külön-külön ugrottak be a vízbe melegíteni. Hasonló érv a Bp. Honvéd immáron Bozsik Józsefről elnevezett stadionjának átadás 1986 őszén – a legkorszerűbbnek kinevezett létesítmény éppen újszerűségében mondott csődöt. 

Igaz, a kispestiek játszóhelye történelmileg is tele van kényszerű fordulatokkal. Az első 1913-ban a Sárkány utcában (ma: Ady Endre utca) volt, nem véletlenük hívták Sárkánybarlangnak a drukkerek, miközben az elnevezés a telket eredetileg tulajdonló Sárkány Józsefre (ügyvéd, a Királyi Ítélőtábla elnöke) utalt. Az avató meccsen siker, 2:0 a Megyer SC ellen. 

Ezek után hagyományt jósolgattak 1927-ben, amikor átadták a „hatalmas, hatvanméteres fedett tribünt” (Vasas: 3:2).  A lelátó „kitűnő futóbajnokunk, Benedek János tervei alapján” készült, ám Benedek lehetett akármilyen jó futó (eredményeinek nincs nyoma), építészként nem lehetett az igazi, mert 1932-ben egy viharban a légtölcsér lesodorta a kispesti pálya tribünjének a tetejét, a súlyos szerkezeti károk fő oka az volt, hogy nem építették ki a szükséges szélvezető nyílásokat. Az új fatribün 1933 szeptemberére készült el, a város anyagi áldozata jóvoltából. Nem mellesleg az avatón ekkor is siker: a Somogy ellen 3:0.

Nem egészen egy év múlva újabb csapás, 1934. május 7-én az Attila ellen meccs alatt az 57. percben 2:0-nál „kigyulladt és porig égett a tribün. Három perc alatt az egész tribün lángban állt”. Érdekesség, hogy az Attila ügyvezetője, egyébként miskolci tűzoltótiszt, dr. Kelényi, az Attila ügyvezető elnöke „találta fel magát leginkább a tűzkitörésénél. Fölszaladt az égő tribünre és megvizsgálta, nem maradt-e esetleg ájult ember fenn. Közben az egyik cipője is kiégett, de ő tovább adta az utasításokat az épületek megmentésére.” A Nemzeti Sport humora kissé morbid, rovatában (B. Ö. K.): „Jó a Kispest! Az a lelkesedés!… És az a tűz…!”

Hosszas tárgyalások után 1936-ban döntöttek arról, hogy új sporttelep kell, amely mai helyén, „a villamos végállomás és a lajosmizsei vasút között lévő területen épül fel, Mattyók Aladár tervei szerint” Az FTC-pályát (is) tervező mérnök garancia volt a sikerre, ahogy az is, hogy a munkálatokra 60 ezer pengőt (ma: 137 340 ezer forint) szántak, azt is eldöntötték, hogy „olasz mintára városi kezelésben lesz a sporttelep”. Az átadás időbe telt, 1938 szeptemberében Mayer Béla a Kispest igazgatója úgy vélte, hogy „teljesen kifogástalan állapotban, lehetőleg mindenben felkészülten fogadhatjuk a Ferencvárost”, majd novemberben: „Megtörténhetik, hogy mégsem tudjuk az Újpest elleni meccsünket jövő vasárnap az új pályán megrendezni.” Végül megcserélve a pályaválasztást mindkét csapattal tavasszal játszott a Kispest. Merthogy 1939. február 11-én mutatták be az új stadiont, amely végül 200 ezer pengőbe (457 800 forint) került, „a tribün 2000, a pálya pedig 20 ezer néző befogadására alkalmas”. Másnap megtört a hagyomány, az avatón a Nemzeti 2:1-re nyert, „jobb volt – megérdemelten győzött”.

A következő dátum 1957 augusztusa, amikor bővítés következett, 30 ezerre emelték a pálya befogadóképességét. Reményi József alezredes a néphadsereg nevében és szakosztályvezetőként avatott, „beszédében megemlékezett arról is, hogy hajdanában a kispesti dolgozók fillérjeiből építették a régi pályát, s hogy néphadseregünk vezetői mindent megtettek annak érdekében, hogy a Honvéd visszakerüljön a kispesti pályára. A bejelentést hatalmas taps fogadta”, aztán elhalkult, nem azért, mert Kispest önálló városának közreműködése lényegesebb volt, mint az „adófillérek”, inkább mert a csapat 2:1-re kikapott a Tatabányától, ráadásul „Dudás Zoltán és Tichy Lajos rendszeresen utánarúgott őket leszerelő ellenfelüknek, s csak a játékvezető Sramkó »jó szívének« köszönhetik, hogy a pályán maradhattak”. Tegyük hozzá, hogy Sramkó Jenő jó szívét a lelátón ülő politikai potentátok is nyilván meglágyíthatták.

Tíz évvel később felszerelték a reflektorokat, a villanyfényes főpróbán a Szombathelyi Haladás ellen 2:0-re nyert a csapat. A barátságos meccset hétezren látták, miközben a befogadóképesség 20 ezerre csökkent. Hiába a sikeres főpróba, a Bp. Honvéd első villanyfényes bajnokiját csak 1971. október 17-én az Eger ellen játszotta (3000 néző).

És elérkeztünk az évfordulóhoz, a pálya hangzatosan beharangozott átépítéséhez. Az 1985–1986-os szezonban a Fáy utcában és az az Előre-pályán (Knopp Imre utca) játszva lett bajnok a csapat, a következő szezon elején Csepelen lett otthon, majd jött a pályaavató. Amely előtt Sándor György klubelnök verte a mellét: „Az ország első fűthető játéktere készen áll, az új világítóberendezést kipróbálták, fényereje duplája a Népstadionénak. Az utolsó simításokat végzik a minden igényt kielégítő szolgáltatóházon a szakemberek”. Kiderült, hogy a ceremónia hatalmas lesz, nem maradhatott persze el az ilyenkor akkoriban szokásos ejtőernyős célba ugrás és fegyveres váltóverseny sem.

De a lényeg, hogy a Honvéd-pálya Bozsik József Stadion lett. Ha úgy tetszik, emlékmű. A Népsport előzetes tálalásában: „Bozsik-stadion. Ez legtöbb, amit egy futballista kaphat abban a városban, amelyikben élt, hogy stadiont neveznek el róla.” Az avatásról beszámolva pedig: „Bent a sporttelepen, az új épület árnyékában a Himnusz már kizárólag Bozsikért szólt. Százegyedszer. Százszor másokkal hallgatta címeres mezben, most az emléktáblája előtt játszotta a honvédzenekar.” Meccs is volt persze, a Bajnokcsapatok Európa-kupájának (BEK) első fordulójában a csapat a koppenhágai 1:4 után visszavágót játszott a Bröndby ellen, klasszisokkal a soraiban (Gelei – Sallai, Csuhay, Garaba, Cseh – Gyimesi, Fitos, Détári – Fodor, Dajka, Kovács, csereként pedig Dózsa). „Kispest ünnepelni szeretne” írta előzetesen az újság, s volt remény a továbbjutásra, hiszen a 61. percben 2–0-ra vezetett a Bp. Honvéd. Ám aztán hiába várta a továbbjutást jelentő harmadik gólt a 15 ezer néző (ez lett a telt ház) többsége, a vége 2–2, és kiesés. A Népsport még mindig nem tért napirendre a nyári világbajnoki kudarc máig élő rejtélyei fölött, így írt: „A tisztázatlan múlt állandóan közbeszól, megkavarja a hétköznapokat, s a Honvéd esetében is a csapat széthullottságában jelentkezik. Tavaly úgy éreztük, van egy válogatottunk, amely csapatként sokkal jobb, mint amennyit egyénileg tudnak a játékosok. Most a Honvéddal minden éppen fordítva van: jobb futballistákból áll az együttes, mint amennyit csapatként produkál. Aki megfejti, hogy mitől volt jobb a válogatott, az alighanem azt is megérti, mitől gyengébb a Honvéd igazi önmagánál.”

Kudarc volt tehát az avatómeccs, ám nagyobb a pályakorszerűsítés. Semmi nem vált be. A későbbi visszaemlékezések alapján két, egymással összefüggő gond volt. Az egyik, hogy a fűtőcsöveket és a vízelvezető alácsövezést nem megfelelő rétegrendben, illetve nem megfelelő mélységben helyezték el. A másik, hogy a csövek fölötti termőréteg helyenként túl vékony volt. Emiatt a pálya gyorsan kiszáradt, a gyep gyökérzete nem tudott kellően mélyre hatolni, a talaj keménnyé, egyenetlenné vált.

Ráadásképpen a vízelvezetés sem működött megfelelően: nagyobb esőben a víz megállt a pályán, máskor viszont a játéktér túl gyorsan kiszáradt. Ugyanakkor a fűtőrendszer sem adott egyenletes hőt, a csővezeték fölött és a csövek közötti sávokban eltérő volt a talaj hőmérséklete. Ez a gyep foltosodásához és egyenetlen fejlődéséhez vezetett.

És most a 2021-ben avatott Bozsik-aréna (8200 néző), úgy aréna, hogy a kitétel valósan minimum 20 ezer nézőhöz köthető (szokásjog). Az pedig mostani hír, hogy a válogatott szünetben kicserélik a Bozsik Aréna gyepszőnyegét, „a munkálatok során a jelenlegi felső réteget eltávolítják, majd új, korszerű termőréteget alakítanak ki”.

Nincs új a nap alatt.