NB I: Túl hevesen reagáltam – Kruscsics nem vitatja a piros lapját

Vágólapra másolva!
2023.03.06. 07:29
null
Milos Kruscsics két sárga lapot is kapott a DVSC elleni meccsen (Fotó: Török Attila)
Bár a 60. perctől emberelőnyben játszott az Újpest FC a Debreceni VSC ellen, az első félidőben kialakult 1–1-es eredményen nem tudott változtatni, így mindkét csapat egy ponttal gazdagodott a labdarúgó NB I 22. fordulójában. 

Milos Kruscsics, az Újpest FC vezetőedzője a következőket mondta.

„Az első félidőben annak ellenére hátrányba kerültünk, hogy mezőnyfölényben voltunk, ráadásul mi lőttük a gólt az ellenfélnek egy olyan szituációból, amihez nekik nem sok közük volt. Nem ők alakítottak ki gólhelyzetet, hanem egy szélről jövő beadásból egy szerencsétlen mozdulattal öngólt lőttünk. Innen kellett felállnunk, de jól reagáltunk erre, helyzeteket alakítottunk ki egy kifejezetten jó csapat ellen, és még az első félidőben egyenlítettünk. A második félidőben rá kellett tennünk még egy lapáttal, ezért erőltettük a támadójátékot, változtatásokat eszközöltem. Aztán a DVSC piros lapot kapott, de ne gondolják, hogy könnyű tíz ember ellen játszani, a debreceniek nagyon betömörültek, komoly védelmi falat húztak fel a kapujuk elé, ezért nem volt egyszerű megtalálni az üres területeket a tizenhatoson belül. Minden támadó szellemű játékosomat beküldtem, köztük Croizet-t, az új szerzeményünket, Mörschelt és Ambrosét is – ők mind olyan egyéni kvalitásokkal rendelkeznek, amellyel eldönthetnek egy-egy mérkőzést, főleg oldalról jövő beívelésekkel. De nem lőttünk gólt, így maradt az egy-egy és egy pontot szereztünk.

A piros lapjával kapcsolatban elmondta, hogy nem reagált jól, a játékvezető helyes döntést hozott, amikor felmutatta neki a második sárga lapot. Azt mindenképpen vissza akarja nézni, hogy miért reagált olyan hevesen egy véleményes faultot követően. Egyébként már lezártnak tekinti ezt a történetet. Annyit még hozzátett, mindig megpróbál objektív és realista lenni, és igyekszik uralni az érzelmeit.

Szrdjan Blagojevics, a Debreceni VSC vezetőedzője így értékelt.

„Nagyon nehéz volt ez a mérkőzés, hiszen az utolsó fél órában emberhátrányban játszottunk, ráadásul volt a héten egy kupameccsünk is a Puskás Akadémia ellen, előtte a Ferencvárossal játszottunk, úgyhogy eleve nagyon megterhelő volt ez a hét. Ennek ellenére energikusan játszott a csapatom, mindent megtett tíz emberrel is, ezért elégedettnek kell lennem a teljesítményükkel. Az egy pont sohasem három, de mindent figyelembe véve, ami ma történt, jó ez az eredmény. Megjegyezném, hogy az Újpest a tabellán elfoglalt helyéhez képest sokkal jobb csapat, kiváló edzője van és remek játékosok alkotják, s ma nyomást tudtak helyezni a csapatomra.”

LABDARÚGÓ NB I
22. FORDULÓ
Újpest FC–Debreceni VSC 1–1(1–1)
Budapest,
Szusza Ferenc Stadion,3189néző.Vezette:Karakó
Gólszerző:
Mudrinszki (37.), ill. Pauljevics (17. – öngól)
Kiállítva:Manrique (60., DVSC)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2022–2023, 22. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Március 3., péntek
Ferencváros–Mezőkövesd 1–1Budapest, Groupama Aréna
Farkas Ádám
7127
Március 4., szombat
Kisvárda–Kecskemét 0–1
Kisvárda,Várkerti Stadion
Bognár Tamás1750
Paks–ZTE 3–1Paks,Fehérvári úti StadionVad II István1200
Mol Fehérvár–Vasas 2–1Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó
Erdős József2563
Március 5., vasárnap
Budapest Honvéd–Puskás Akadémia 3–1Budapest,Bozsik ArénaBogár Gergő
3656
Újpest–DVSC 1–1
Budapest, Szusza Ferenc StadionKarakó Ferenc
3189


AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC22155246–17+2950
2. Kecskeméti TE22812231–22 +936
3. Kisvárda2288634–36 –232
4. Debreceni VSC2287737–34 +331
5. Puskás Akadémia2279627–28 –130
6. Paksi FC2285938–37 +129
7. Mezőkövesd2277824–28 –428
8. Zalaegerszegi TE2276928–27 +127
9. Mol Fehérvár22661027–32 –524
10. Újpest FC22661027–38–1124
11. Budapest Honvéd22571025–36–1122
12. Vasas FC22310917–26 –919
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik