A vége előtt egyenlített a PAFC Diósgyőrben

VAJDA GYÖRGY, DOROS LÁSZLÓVAJDA GYÖRGY, DOROS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2019.10.05. 16:42
Eseménytelen első félidőt játszott egymással a DVTK és a PAFC az NB I 8. fordulójában, a fordulatot a folytatásban Sesztakov találata hozta el, majd a meccs vége előtt kiegyenlített a Puskás Akadémia, így született meg az 1–1-es végeredmény.
A Puskás Akadémiának volt több helyzete, de nem tudott felülkerekedni a DVTK-n (Fotó: Koncz György) – GALÉRIÁNKAT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!
A Puskás Akadémiának volt több helyzete, de nem tudott felülkerekedni a DVTK-n (Fotó: Koncz György) – GALÉRIÁNKAT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!

LABDARÚGÓ NB I
8. FORDULÓ

Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia 1–1 (Sesztakov 76., ill. Vlaskó 91.)
Miskolc, DVTK Stadion, 2302 néző. Vezette: Erdős József

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

Továbbra is duzzog a diósgyőri B-közép. A drukkerek nem elégedettek az edző és a játékosok csereberélésével, többet akarnak – győzelmeket. Szakemberben nem volt hiány az utóbbi időszakban, igaz, vezetői türelemben sem, oly sokszor alakult át a játékoskeret, azonban a csapat helyzete szemernyit sem javult: épphogy bent marad az élvonalban.

Az elégedetlenkedésnek „hála” a Puskás Akadémia elleni bajnokin sem kapott nézőtéri segítséget az együttes. A vendégek szinte az első perctől kezdve magukhoz vették a játék irányítását, a diósgyőriek jobbára csak védekeztek az első félidőben. Nagy ritkán lódult meg előre a hazai gárda, de a pontatlanság és a lassúság miatt csak ritkán jutott el a felcsúti kapu közelébe. A Puskás Akadémia labdarúgó nem voltak ennyire körülményesek és nehézkesek, ha közülük valaki lőtávolságon belülre került, nem habozott. Lőtt egy nagyot Urblík József is a félidő derekán, ám távoli bombáját Braniszlav Danilovics remek mozdulattal ütötte vissza a mezőnybe – a vendégszurkolók már a hálóban látták a labdát. Kényelmesen futballozott a PAFC, s bár egyértelműen jobb csapatnak tűnik, mint a DVTK, mégis inkább a biztonságra, a labdatartásra törekedett, holott már az első játékrészben eldönthette volna a három pont sorsát.

A második félidőben valamivel bátrabb, s aktívabb lett a hazai alakulat, ettől pedig egy csapásra veszélyesebbé vált. Az 51. percben például Prosser Dániel kapott remek ütemben labdát Rui Pedrótól, s ha pontosabban céloz, akkor a vezetést is megszerezhette volna. A Puskás Akadémia játékosai nem ijedtek meg a hazai „heveskedéstől”, a biztonságot fel nem adva játszottak, akár az első negyvenöt percben, holott kinyílt a Diósgyőr védelme és középpályája, ám a vendégek még ekkor sem használták ki Gyurcsó Ádám gyorsaságát – a szélső egyszer sem kapott olyan labdát, amellyel a hazai védelem mögé kerülhetett volna.

Eseménytelen játék zajlott a pályán, érthetetlen volt, hogy a két együttes labdarúgói miért elégedettek meg ennyivel. A két szakvezető ugyan megpróbált változtatni: Feczkó Tamás és Hornyák Zsolt is csatárt küldött a pályára, de ettől sem lett gyorsabb, sem pedig veszélyesebb a játék.

Egészen a 76. percig...

Akkor csoda történt, ugyanis meglódult a Diósgyőr, a csereként beálló Florent Hasani remek lövését követően még ugyan hárította a labdát Hegedüs Lajos, ám Szerhij Sesztakov már nem kegyelmezett. Csakhogy a futballban nem mindig a jobb csapat nyer... Most sem: a Puskás Akadémia ugyanis megvillantotta azt az erényét, hogy tud küzdeni, s a hosszabbításban sikerült is egyenlítenie, igaz, sokan lest reklamáltak, azonban a játékvezető ezt másként látta.

A diósgyőri B-közép még ennyit sem – igaz, nem sokat veszítettek a távol maradó drukkerek.

Errefelé a döntetlenekkel már tele a padlás...

NB I, 2019–2020, 8. FORDULÓ
OKTÓBER 5., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Újpest FC–Mezőkövesd 1–2
Budapest,
Illovszky Rudolf Stadion
Berke Balázs2248
Kisvárda–ZTE 3–3 Kisvárda,
Várkerti Stadion
Pintér Csaba
2280

Paksi FC–Kaposvár 2–1

Paks,
Városi Stadion
Bogár Gergő
1109
DVTK–Puskás Akadémia 1–1 Miskolc,
DVTK Stadion
Erdős József2302
Mol Fehérvár–DVSC 2–1
Székesfehérvár,
Mol Aréna Sóstó
Iványi Zoltán3301
OKTÓBER 6., VASÁRNAP
16.00: Budapest Honvéd–Ferencváros
(Tv: M4 Sport)

Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion
Andó-Szabó Sándor
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Mol Fehérvár FC 8 7 1 19–6 +13 21
2. Mezőkövesd Zsóry FC 8 6 2 12–7 +5 18
3. Ferencvárosi TC 6 5 1 10–5 +5 15
4. Puskás Akadémia FC 8 4 2 2 13–8 +5 14
5. Újpest FC 8 3 1 4 12–14 –2 10
6. Kisvárda 8 3 1 4 11–14 –3 10
7. Paksi FC 8 3 1 4 9–13 –4 10
8. Debreceni VSC 7 3 4 14–13 +1 9
9. Zalaegerszegi TE FC 8 2 2 4 14–12 +2 8
10. Diósgyőri VTK 8 2 1 5 6–15 –9 7
11. Budapest Honvéd 7 2 5 10–15 –5 6
12. Kaposvári Rákóczi FC 8 2 6 7–15 –8 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik