Gólzápor a zivatarban - kupagyőztes a Ferencváros!

KÁNTOR BARNABÁS, KOCZKA HENRIETTAKÁNTOR BARNABÁS, KOCZKA HENRIETTA
Vágólapra másolva!
2015.05.20. 19:55
null
Bödét nem lehetett tartani, de a gólokat ezúttal a többiek szerezték (Fotók: Szabó Miklós)
A labdarúgó Magyar Kupa 2014–2015-ös kiírásának győztese a Ferencváros lett azzal, hogy az Üllői úton 15 ezer néző előtt rendezett fináléban 4–0-ra legyőzte a Videotont. A gólokat Varga Roland, Batik Bence, Roland Lamah, illetve Szolnoki Roland szerezte – a Vidi jobbhátvédje saját kapujába talált be.

MAGYAR KUPA
DÖNTŐ

VIDEOTON–FERENCVÁROS 0–4 (0–0)
Üllői út, 15 127 néző. Vezette: Iványi Zoltán
VIDEOTON: Calatayud – Szolnoki, Juhász, Vinícius, Stopira – Sándor, Simon (Trebotic, 63.) – Gyurcsó, Kovács I. (Feczesin, 71.), F. Oliveira (Álvarez, 63.) – Nikolics. Vezetőedző: Joan Carrillo
FERENCVÁROS:
Dibusz – Dilaver, Pavlovic, Batik, Ramírez (Bönig, 89.) – Gera (Csukics, 87.), Somália, Nagy Á. (Gyömbér, 70.) – Varga R., Böde, Lamah. Vezetőedző: Thomas Doll
Gólszerző:
Varga R. (53.), Batik (60.), Lamah (69.), Szolnoki (86. – öngól)

Sok meglepetés név nem volt az összeállításokban, ám az egyik húzás igazán váratlanra sikeredett. Thomas Doll ugyanis úgy döntött, ha már ideiglenesen visszatartotta az Új-Zélandra utazó U20-as válogatottól a huszadik életévét még be nem töltő Nagy Ádámot (aki a hétvégén debütált az NB I-ben), rögtön a kezdő tizenegybe is nevezi. A másik oldalon Juhász Roland játéka volt kérdéses, de a magyar válogatott védő ezt a meccset semmiképpen sem akarta kihagyni, annak ellenére is játszott, hogy fájdalmai voltak.

Parádés hangulat fogadta a játékosokat, az új Fradi-stadionban ilyen atmoszféra még egyszer sem volt. Ennek megfelelően kiváló iramban indult a találkozó, és helyenként kőkemény ütközések tarkították a találkozót. Batik Bence a 13. percben rátartott Kovács István bokájára, a védő egyből sárga lapot is kapott.

ÚJONCI HÉV, VIDI-ZICCEREK, HALK SÍPSZÓ

Nagy Ádám nem illetődött meg tőle, hogy az U21-es és a futsal NB II-es meccsek után 15 ezer ember előtt kellett futballoznia, ám bő negyedóra elteltével védekezésben hibázott egyet, Mateo Pavloviccsal nem értették meg egymást – a Videoton ziccerbe is került, Nikolics Nemanja lövését azonban blokkolták a tizenhatoson belül a Fradi-védők.

A gólkirályjelölt nem tudott kapuba találni az Üllői úton
A gólkirályjelölt nem tudott kapuba találni az Üllői úton

Öt perccel később már nem a védők, hanem Dibusz Dénes volt kénytelen menteni. A hétfői sajtótájékoztatón éppen Gyurcsó Ádámmal kellett jellemezniük egymást, kettejük első párharcát pedig a zöldek kapusa nyerte meg. Gyurcsó könnyedén szaladt el Pavlovic mellett, hat méterről a bal oldalról azonban a hatalmas bravúrt bemutató kapusba lőtte a labdát.

A hangulatot jól jellemezte, hogy 25 perc elteltével Roland Lamah már a harmadik játékos volt, aki nem hallotta a játékvezető sípját. Két perccel később Nikolics saját maga sem hitte el, hogy nincs lesen, talán ezért rontotta el hatalmas ziccerét.

Az első félidő második fele inkább a nyugtatgatásról szólt, mint a futballról. A játékosok mellett az edzők is egyre feszültebbek lettek, a tartalék bíróknak meg is kellett mutatniuk a mestereknek, hol a határ – a technikai zónát átlépő szakembereknek néha szó szerint is.

GÓL, ÖZÖNVÍZ, GÓL, GÓL, GÓL

Vidi-helyzettel indult a második játékrész, Gyurcsó beadását Dibusz kiütötte, Filipe Oliveira pedig nem tudott az üres kapuba találni. Nagy hiba volt ez a részéről, a Fradi ugyanis kihasználta adódó lehetőségeit. Nem is egyszer.

Az 53. percben Lamah húzott be középre a jobb oldalról, az egész meccsen nagy kedvvel futballozó Cristian Ramírezhez passzolt, aki a hosszú oldalra ívelt. Ott érkezett Varga Roland, és felhőfejessel a jobb alsó sarokba bólintotta a labdát (0–1).

Az égi áldás is a Fradival volt
Az égi áldás is a Fradival volt

A gól után azonnal megjött a beígért eső, szó szerint özönvíz zúdult a pályára. Ennek a Fradi örült jobban, mert bő negyedóra alatt eldöntötte a találkozót. A 60. percben Varga középre ívelése után Batik Bence mindenkit megelőzött, és Juan Calatayud mellett a hálóba pöckölt (0–2).

Már ekkor is eldőlni látszott a találkozó, a 69. perctől azonban nem volt kétség, melyik csapat viszi el a Magyar Kupát. Ramírez bedobása után Böde középre ívelte a labdát, Roland Lamah pedig senkitől sem zavartatva fejelt a kapuba (0–3).

Joan Carrillo cserékkel, köztük a jelen kiírásban kilencszer eredményes Feczesinnel igyekezett javítani a Vidi játékán, de nem sikerült. A hátralévő időben is a Fradi dolgozott ki helyzeteket. Ha Lamah pontosabb, Böde is betalálhatott volna, ám ehelyett öngóllal növelték előnyüket a zöld-fehérek.Varga elhúzott a jobb oldalon, középre lőtt, és, bár a hosszú oldalon több társa is érkezett, a menteni igyekvő Szolnoki Roland talált a Videoton kapujába (0–4). Érdekesség: a négy gólszerző közül három is a Roland keresztnevet viseli.



A Ferencváros teljesen megérdemelten nyerte meg történelme huszonegyedik Magyar Kupáját, és ugyanúgy négy góllal győzött a Vidi ellen, mint két éve a Ligakupában (5–1).

Az FTC kilenc meccsen lépett pályára a Magyar Kupa 2014–2015-ös kiírásában, mérlege hét győzelem, két döntetlen, a gólkülönbsége pedig 34–2 (hét meccsen nem kapott gólt)! Utóbbi még akkor is nagy fegyvertény, ha tudjuk, a zöld-fehérek kilenc mérkőzésükből mindössze kettőt játszottak NB I-es csapat ellen.

A Fradi lassan az Európa-ligán gondolkodhat, és a látottak alapján mindezt elég nyugodtan teheti. A Videoton most nyújtott teljesítménye a Bajnokok Ligájába jutáshoz biztosan nem lesz elég, és a csapat háza tájáról érkező hírek miatt az is kérdés, ezzel a kerettel vág-e neki egyáltalán a selejtezőknek. A felek néhány héten belül újra összecsapnak egymással, méghozzá a bajnokság záró fordulójában – lehet, addigra okosabbak leszünk.

Tizenegy év után újra Magyar Kupa-győztes a Ferencváros!
Tizenegy év után újra Magyar Kupa-győztes a Ferencváros!
CARRILLO: MEGRÚGTÁK A TIZENHÉT ÉVES FIAMAT

„Jól kezdtük a mérkőzést, rengeteg helyzetet alakítottunk ki az elején, miközben a Fradinak kevés ziccere volt – mondta Joan Carrillo, a Videoton vezetőedzője. – A második játékrészben nagyon hatékonyan futballozott ellenfelünk, és megérdemelten nyert. Nem tudom, mi történt pontosan a lelátón, csak azt, hogy a hozzátartozóinkhoz odakerült néhány szurkoló, és megrúgták a tizenhét éves fiamat. Lényegtelen most a helyszín, ez sehol a világon nem történhetett volna meg, független a stadiontól, de természetes, hogy aggódtam a fiamért.”

„Nem akarom kisebbíteni Thomas Doll érdemét a győzelemben, kiváló edző, nagyszerű együttese van, de én most a saját csapatommal, és az objektív tényezőkkel szeretnék foglalkozni. A mai napon, a kupadöntőben felülmúlt minket a Fradi, a bajnokságban viszont mi voltunk jobbak. Erős csapattól kaptunk ki ma, szeretnék pozitív maradni a vereség ellenére.”

„A Fradi szurkolói nagyszerű hangulatot teremtettek, de a mi drukkereink is kitettek magukért. Nem szabad elfelejteni, hogy a Bajnokok Ligájában két meccsen dőlnek el a találkozók, ott nem csak idegenben kell játszanunk, az más lesz, mint a mai kupadöntő.”

„Az első félidőben voltak problémák azzal, hogy megtaláljuk a játékunkat – értékelt Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője. – Sokszor elszórtuk a labdát, szerencsénk is volt, Dibusz Dénesnek bravúrokat kellett bemutatnia. Eddig a negatívumok, mert a második játékrész sokkal jobban sikerült, nagyon elégedett vagyok a srácokkal.”

„Négy–nullára nyertünk, de ez nem feltétlenül tükrözi híven a látottakat. Másfél éve dolgozom itt, nagyon boldoggá tesz, hogy ma végre kupát tudtunk szerezni. Hosszú éjszakánk lesz, holnap reggelre az összes magyar dalt megtanulom!”

„Nagy Ádám kezdő tizenegybe nevezésében volt kockázat, de aki látta, hogy játszott és edzett az elmúlt hetekben, az tudja, megérdemelte ezt. Gera Zoltán és Somália is ott volt mellette, meg lehetett ezt a lépést húzni. Tetszett a játéka, a végére egy kicsit elfáradt, de ez természetes. Bízom a fiatal játékosokban, képesek egy ilyen döntőn is jól teljesíteni.”


PERCRŐL PERCRE


92. perc: Vége a mérkőzésnek, a Ferencváros négy góllal megverte a Videotont, és 21. alkalommal lett a Magyar Kupa győztese! 0–4
89. perc:
Még egy csere a Fradinál. Ramírez helyett Bönig.
87. perc:
Cserélt a Ferencváros. Gera helyett Csukics állt be.
86. perc: GÓÓÓÓÓL! BENT VAN A NEGYEDIK!
Böde indította kiváló ütemben Vargát, aki a tizenhatos jobb sarkáról középre gurított, ahol a menteni igyekvő Szolnoki a saját kapuja bal alsó sarkába továbbította a labdát. Öngól. 0–4
84. perc: Lamah
hagyta ott a védőjét, egyedül mehetett kapura, de beérték, az átadása pedig nem sikerült Bödének.
81. perc:
Egyelőre nem úgy néz ki, hogy huszáros hajrát vág ki a Videoton. Lényegében helyzetbe sem tudnak kerülni a fehérváriak.
76. perc: Sándor György
lőtt 28 méterről kapura, de a gyenge lövésből azért lett szöglet, mert egy védő lábán megpattant a labda.
75. perc: Álvarez
csapta be Ramírezt, aki feltartotta őt. Szabadrúgás következhetett a Ferencváros tizenhatosának jobb sarka közeléből, de ebből nem lett semmi.
71. perc:
A veszett fejsze nyelét igyekszik megragadni a Videoton. Kovács István helyett Feczesin Róbert a pályán.
70. perc:
Cserélt a Ferencváros. Nagy Ádám helyett Gyömbér a pályán.
69. perc: GÓÓÓÓÓL! MÁR HÁROM A FRADI ELŐNYE!
Böde a bal oldalon kapott labdát Ramírez bedobása után, majd kiválóan ívelt középre, ahol Lamah teljesen egyedül találta magát, és 5 méterről a kapu bal oldalába fejelt. 0–3
67. perc:
A szabadrúgást Gyurcsó végezte el, és bár a labda remekül csavarodott a bal alsó felé, Dibusz védett.
67. perc: Gera
vágta fel Kovács Istvánt 25 méterre a Fradi kapujától. Sárga lap.
66. perc: Varga
lőtt 17 méterről, Sándor György könyökéről lepattant a labda, de hiába reklamált tizenegyest a ferencvárosi.
Kétségbeesetten támad a Videoton, ezzel lehetősége nyílik a Ferencvárosnak a kontrákra.
63. perc:
Kettőt is cserélt a Videoton. Oliveira helyett Álvarez, Simon Á. helyett Trebotic.
60. perc: GÓÓÓÓÓL! NÖVELTE ELŐNYÉT A FERENCVÁROS!
Varga ívelt remekül a Videoton ötösére, ahol két ferencvárosi is érkezett, Batik lába éppen hogy eltalálta a labdát, de így lett jó, mert Calatayud mellett a hálóba vágódott. 0–2
59. perc: Lamah
került gólhelyzetbe egy nagy védelmi hiba után, majd az ötös bal sarkáról lőtt, Calatayud viszont bravúrral védett.
58. perc:
Bal oldali Videoton-szöglet után Simon Ádám került helyzetbe, de nem a labdát, hanem Bödét találta telibe.
A gól örömére elkezdett esni, mintha dézsából öntenék...
53. perc: GÓÓÓÓÓÓL! VEZET A FRADI!
A bal oldalról indult az akció, Lamah adta a labdát Ramíreznek, aki a tizenhatos bal sarkáról egyből a jobb oldalra játszott, ahol kiváló ütemben érkezett Varga, és az ötös jobb sarkáról a jobb alsóba fejelt. 0–1
52. perc: Gera
kiváló ütemben indította a jobb oldalon Vargát, aki egyből laposan középre játszott, ahol érkezett Lamah, és 6 méterről nem tudott lőni, mert Juhász kiváló ütemben szerelt előle.
50. perc: Juhász
mentése után meghúzódott a válla, de végül nem kellett neki az orvosi kezelés.
47. perc: HELYZET! Dibusz
védett, a kipattanó Oliveira elé pattant, aki 17 méterről lőtt, de Dibusz ezt is védte, lábbal kitolta a labdát..
46. perc: Csere nem volt, elkezdődött a második félidő.

Itt a hivatalos nézőszám: 15 127.

Nyilatkozott a meccsről Dzsudzsák Balázs és Tőzsér Dániel is,
hiszen mindketten ott vannak a stadionban: „A körítés remek, sajnálom, hogy nincsen telt ház. Örültem volna, ha átélem a Fradi-stadion igazi hangulatát. A Vidinek voltak nagyobb lehetőségei. Mindkét csapat a másik hibájára vár. Élvezem a meccset” – mondta Dzsudzsák.
Tőzsér Dániel így vélekedett: „Jó pár éve volt, hogy én is a Fradiban játszottam. Az első húsz perc kimondottan jó iramú volt, aztán kicsit visszaesett a színvonal. Nagyon úgy néz ki, hogy egygólos meccs lesz. Én a Ferencvárosnak drukkolok, és reménykedem.”

A szünetben a négy sarokban három a három ellen Fradi- és Vidi-mezes gyerekek fociznak egymással két kapura. A gólokat a közönség nagy üdvrivalgással jutalmazza. Kedves jelenetek!

45. perc: Vége az első félidőnek, hosszabbítás nem volt, és egyelőre gól sincs... 0–0
45. perc: Juhász
kapott sárga lapot.
44. perc: Lamah
fejelt vissza egy labdát Gerának, aki 17 méterről lőtt, de jócskán mellé.
44. perc:
A szabadrúgás fabatkát sem ért.
43. perc: Szolnoki
tette hidegre Ramírezt, majd csodálkozott, hogy lefújták. Az alapvonaltól 11 méterre, balról jöhetett a Fradi szabadrúgása.
41. perc:
Bal oldali Fradi-szöglet után Stopira kifejelte a labdát, majd Gerát találta lesen egy átadás.
Carrillo
és Doll sem nyugodt, mindkét mester talpon az egész meccsen, és végig vezényli a csapatát. Iványi meg is unta a dolgot, kiment hozzájuk, és elmagyarázta, meddig mehetnek el. Szó szerint.
34. perc: Dilaver
kanyarította a labdát Lamah elé, de a Fradi támadója már túl közel volt az alapvonalhoz, nem tudott mit kezdeni vele.
33. perc: Oliveira
kapott sárga lapot, mert visszahúzta a kezdőkörből megiramodó Bödét.
30. perc: Varga
irtózatos erejű bombája találta el Szolnokit közelről. Nem lettünk volna a Vidi játékosának helyében...
„Ez egy kupamérkőzés, kupadöntő, amelyen bármi megtörténhet, nincs esélyese a mérkőzésnek – nyilatkozta a fradi.hu klubhonlapnak Gera Zoltán. – Egy kupadöntőben olykor még az alacsonyabb osztályú klub is megszorongatja a papíron esélyesebbnek tartott csapatot. Azon múlik a győzelem, hogy ki hogyan készült fel erre a találkozóra, ki milyen mentális állapotban van, ki milyen éhes a sikerre. Azt mondhatom, hogy mi nagyon éhesek vagyunk.”
27. perc: Nikolics
kapott indítást a leshatáron, elhúzta Dibusz mellett, de túlságosan kisodródott, így el is rontotta a helyzetet.
26. perc: Juhász
nagyon húzza a lábát, lehet, hogy ebből csere lesz ...
25. perc: Lamah
kapott nagy indítást, egyedül lépett ki vele középen, el is húzta Calatayud mellett, csakhogy hiába lőtt a kapura, a partjelző már beintette a lest. A visszajátszásból látszott, hogy Lamah nem volt lesen...
24. perc: Somália
forgolódott a tizenhatoson belül, majd visszagurított Ramírezhez, aki lőtt is 14 méterről, de kaput nem talált.
22. perc: Gyurcsó
kapott szép indítást, olyan gyors volt, hogy lefutotta Dilavert, majd az ötös bal sarkáról a bal alsót vette célba, csakhogy Dibusz nagy bravúrral mentett.
21. perc: Varga
kapott jó labdát Bödétől, majd meglehetősen éles szögből lőtt is, de ez a labda semmilyen veszélyt nem jelentett Calatayud kapujára.
18. perc: Varga
jobb oldali szöglete után a gólra éhesen érkező Böde elől felszabadítottak a Videoton védői.
Juhász Roland játéka kérdéses volt a találkozó előtt, negyedóra után le is kellett jönnie egy rövid időre. A combját kezelték, de egyből vissza is kéredzkedett a pályára.
16. perc: MI MARADT KI!
Jobb oldali akció végén Gyurcsó visszagurított a tizenhatos vonalánál érkező Nikolics elé, aki jobbal lőtt, a labda megpattant Batikon, így nem a kapuba, hanem szögletre jutott.
13. perc:
Kovács tolta meg a labdát, Batik elkésett a becsúszással, sárga lapot kapott.
A Videoton legutóbb 2011-ben játszott Magyar Kupa-döntőt, akkor 3–2-re kikapott a Kecskeméttől, és azon a meccsen is Iványi bíráskodott.
11. perc: A szöglet után Oliveira lőtt 16 méterről, de egy ferencvárosi lábról megint szögletre pattant a labda.
10. perc: NAGY VÉDÉS! Gyurcsó
kapott bedobásból labdát, majd 7 méterről, jobbról, éles szögből lőtt, Dibusz azonban szögletre ütötte a labdát.
Helyszíni tudósítónk jelenti, hogy nincs telt ház, a Videotonnak fenntartott szektorok csak félig teltek meg, a Fradi-szurkolók azonban nem sok üres helyet hagytak – az előzetes elvárásokhoz képest jóval több drukker jött ki, és a hangulat is parádés egyelőre.
7. perc: Jobb oldali szöglet után Somália lőtt, Batik még belefejelt, de veszélytelen volt...
6. perc: Böde
hozta játékba Vargát, aki elől az ötös sarkánál rúgták el a labdát.
5. perc: Dilaver
játszott Vargához, aki középre ívelt, de a védelem tisztázott.
3. perc: Somália
ugratta ki Bödét, aki egyedül vezethette volna kapura a labdát, ha nem lett volna les...
1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a Ferencváros tiszta fehérben, a Videoton piros-kékben játszik.

A csapatok felsorakoztak a pályán, a Himnusz hangjai szólnak, majd kezdődhet a 75. Magyar Kupa-döntő.

ELŐZMÉNYEK

A Ferencváros a 21. kupadöntőjét nyerheti meg, a Videoton pedig a másodikat... Ennek ellenére a múltból nem lehet megélni, hiszen a jelenlegi két legjobb magyar klubcsapat összecsapása nagy harcot ígér. Aki kíváncsi arra, hogy egyetlen infografikán hogyan lehet ábrázolni mindent, ami fontos a Magyar Kupa döntőjéről, akkor kattintson IDE.

Mint az mai összeállításunkból kiderül, a statisztikai vizsgálat szerint mindkét csapat ereje nagyjából hasonló. A szezonban átlagosan meccsenként ugyanannyi lövéssel kísérleteztek, sőt a kaput eltaláló kísérletek száma is megegyezik. Ezek alapján ember legyen a talpán, aki megmondja, vajon a Magyar Kupa fináléjában melyik csapat kerekedik a másik fölé.

„Volt már szerencsém kupadöntőben szerepelni, felemás érzésekkel, a Szuperkupát megnyertük, a Ligakupát azonban hazai pályán elbuktuk, pont a Fradi ellen – mondta Gyurcsó Ádám, a Videoton futballistája. – Most itt a lehetőség visszavágni. Lehet, hogy nem lesz közönségszórakoztató meccs, de én azzal is elégedett lennék, ha egy góllal nyernénk."

„Régóta ismerem Dénest, az utánpótlás-válogatottban is játszottunk együtt, a Kecskemét játékosaként lőttem két gólt neki Pécsen, így nagyon szerettem odajárni. Mind a ketten meghatározó játékosai lettünk azóta egy-egy nagy csapatnak. Dénesnek senki sem garantálta, hogy kezdő lesz, de ő megharcolt érte, így kirobbanthatatlan lett a Fradiból. Biztosan nehéz lesz bevenni a zöldek kapuját, ha egyáltalán át tudunk jutni a védelmükön."

„Nekem ez lesz az első kupadöntőm, ezért nagyon izgatott vagyok – mondta Dibusz Dénes. – A Ferencváros kétezer-négy óta nem nyerte meg a kupát, így mindenképp az volt a célunk, hogy bajnokok legyünk, vagy megnyerjük az MK-t. Mivel az NB I-ben a Videoton elhúzott, most már csak ez maradt nekünk. A szezon legfontosabb meccse jön, végig erre vártunk, hogy megmutassuk, vagyunk olyan jók, mint a Videoton."

„Ádám kivételes rúgótechnikájú játékos, gyors, jól cselez, kiválóan beleillik a játéka a Vidibe. Jót tett neki a kecskeméti vendégjáték, azóta töretlen a fejlődése, de bízom benne, hogy szerdán nem szerez gólt."

Az utóbbi napok legfontosabb hírei arról szóltak, hogy a Vidi ászai hol folytatják jövőre. Egyelőre még sok a kérdőjel, de ahogy arról a témába vágó cikkünkben részletesen be is számoltunk, megfigyelők hada érkezik az Üllői útra leskelődni. Ennek ellenére a fehérváriak biztosak benne, hogy ez semmilyen befolyással nem lesz a lejárt szerződésű játékosok (Oliveira, Stopira, Calatayud, Sándor György, Nikolics) harci szellemére.

A finálé egy mérkőzésen dől el, ha a rendes játékidőben nem születik döntés, hosszabbítás, majd tizenegyesek következnek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik