Labdák, zsonglőrök – Mohai Dominik jegyzete

MOHAI DOMINIKMOHAI DOMINIK
2026.07.11. 00:11

Csütörtök este a Ferencváros szállásául szolgáló hotel kereszteződéséhez érve (az épület bejárata előtt várta a beszálló játékosokat és stábtagokat az eltéveszthetetlen zöld-fehér járat) piros lámpa állított meg minket: a határőrök és a rendőrök után ettől az akadálytól már nem szorult össze a gyomrunk, s utóbb kiderült, az újvidéki labdazsonglőrök a stadionon kívül ragadtak.  No tehát, egy varkocsba fogott hajú férfi a gyalogátkelő-szigeten várakozott négy labdával a kezében, s amikor az autós forgalmat feltartóztatták a jelzőlámpák, a zebra közepére sétált, majd elkezdett zsonglőrködni velük. Kissé rozsdásan kezdett, a szélrózsa minden irányába pattogtak a labdák, az úriember szaladgált az átkelő biciklisek, gyalogosok és elhaladó buszok között, hogy összeszedje őket. 

A volánnál ülő Árvai Károly kollégám meg is jegyezte, mindjárt tömegszerencsétlenséget okoz, végül csak belejött, a mozdulatok gördülékennyé váltak, a labdák szabályosan köröztek felette, s még úgy is a levegőben tartott hármat, hogy a negyedikkel a homlokán egyensúlyozott. Járt is neki a taps, a helyiektől még kapott is néhány dínárt a műsorért, mi pedig szerencsére zöldet kaptunk, mire odaért volna hozzánk, ugyanis készpénz híján csak kellemetlen magyarázkodásra futotta volna tőlünk, a helyzet abszurditásán pedig nem enyhítettek volna a fennálló nyelvi akadályok és a mutogatás sem.

A Vojvodina sokra mehetett volna néhány labdazsonglőrrel a Ferencváros ellen: a labdaszerzések után elügyetlenkedett támadások, a közelről lőtt kapufák megbosszulták magukat, a túloldalon a Fradi labdabűvölői, a bombagólt szerző Kristoffer Zachariassen, a csúcsformájához közelítő Naby Keita, és a szépségdíjas győztes találatot szerző Bamidele Yusuf az akadozó játék ellenére szállították a győzelmet. Borbély Balázs győri időszaka a garancia arra, hogy idővel gördülékenyebben, és a megelőző másfél évhez képest korszerűbben teszi-veszi majd a labdát a Ferencváros, de a továbbjutást ki kell harcolni Budapesten. Újvidéken látszott, hogy a hazai labdazsonglőrök nem jutottak be a stadionba – de a pályán lévők azért képesek voltak kellemetlen perceket okozni.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Európa-liga
2026.07.09. 21:54

Yusuf nyerőember lett egykori csapata ellen, egygólos előnyben a Ferencváros

Zachariassen vezető gólját még kiegyenlítették a két kapufáig is eljutó újvidékiek, de a nigériai támadó találatára már nem jött válasz az Európa-liga-selejtezőben.

 

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Kialakult bennem a kép arról, mi várhat ránk csütörtök este

Európa-liga
38 perce

Borbély Balázs barátként fogadja az ellenfeleket

Európa-liga
8 órája

A jóból is megárt a sok – Galambos Dániel jegyzete

Minden más foci
17 órája

Van még benne kraft – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.10.12. 23:11

Tetőtől talpig profi – Judi Ádám jegyzete

Légiósok
2026.10.11. 23:19

Ki nevet a végén? – Smahulya Ádám jegyzete

Angol labdarúgás
2026.10.10. 22:56

Borbély Balázs: Túl kényelmesnek, körülményesnek éreztem a futballt

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 19:55

Ötödik győztes meccsén ötgólos győzelmet aratott az FTC a Brest ellen a BL csoportkörében

Kézilabda
2026.10.10. 19:32