Felkészülés: két 0–0 az MTK mérlege; cseheket vert az Újpest

Vágólapra másolva!
2017.02.02. 16:33
null
Torghelle Sándor sem talált be csütörtökön Belekben (Fotó: Veres Viktor, archív)
Az MTK a macedón Rabotnicski Szkopjéval és a lengyel Zaglebie Lubinnal is gól nélküli döntetlent játszott Belekben felkészülési mérkőzésen. Az Újpest a ciprusi edzőtáborának utolsó felkészülési mérkőzésén 1–0-s győzelmet aratott a cseh FK Teplice felett. A Vasas az NB II 6. helyén álló Mosonmagyaróvárt győzte le.

 

MTK

A Rabotnicski elleni mérkőzés első félideje kiegyenlített játékot hozott, az MTK technikásabb, a macedón csapat erősebb testfelépítésű játékosokból állt. A legnagyobb lehetőség egy tizenegyes lett volna Varga Szabolcs buktatásánál, de a játékvezető sípja néma maradt.

A második félidő elején Varga és Korozmán Kevin is helyzetbe került, de egyikük sem talált be. Az utolsó magyar lehetőség Bolla Bendegúz előtt adódott, 11 méteres lövését az ellenfél kapusa bravúrral hárította.

Tamási Zsolt, az MTK vezetőedzője ezen a mérkőzésen még hármat cserélt, a rögtön ezt követően kezdődő, lengyel Zaglebie Lubin elleni 90 percet viszont ugyanaz a 11 ember játszotta végig Belekben.

A lengyelek kezdtek jobban, de 20 perc elteltével átvette az irányítást az MTK. Az első félidőben egyik csapat sem alakított ki nagy helyzetet, a 60. percben a lengyelek a kapufát találták el. Az utolsó félórában a csere nélkül játszó MTK mezőnyfölényt alakított ki a sok csere miatt folyamatosan átalakuló ellenfelével szemben, de Ramos és Torghelle helyzeteiből sem született gól.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK, BELEK
MTK–Rabotnicski Szkopje (macedón) 0–0
MTK:
Groppioni – Okuka, Vukmir, Grgics, Forgács – Katona (Schäfer, 60.), Nikházi (Kovács B., a szünetben), Korozmán – Szatmári (Bolla, 60.), Hrepka, Varga Sz. Vezetőedző: Tamási Zsolt

MTK–Zaglebie Lubin (lengyel) 0–0
MTK: Petkovics – Baki, Poór, Vass Á., Vadnai – Vogyicska, Borbély, Kanta – Torghelle, Kolomojec, Ramos. Vezetőedző: Tamási Zsolt

AZ MTK BUDAPEST TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 6.
Edzőtábor: január 29-től Belek (Törökország)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 21., Ikarus-pálya: MTK–Szigetszentmiklós 5–2 (Ramos 2, Kolomojec, Hrepka, Szatmári I.)
Január 24., Ikarus-pálya:MTK–Budaörs 2–3 (Hrepka 2)
Január 27.: MTK–FK Senica (Szenice, szlovákiai) 2–0 (Kolomojec, Vogyicska)
Január 31., Belek: MTK–Aktobe (kazah) 2–0 (Kanta, Torghelle)
Február 2., Belek:MTK–Rabotnicski Szkopje (macedón) 0–0
Február 2., Belek: MTK–Zaglebie Lubin (lengyel) 0–0
Február 4., Belek: MTK–Bohemians 1905 Praha (cseh)
Február 11.: MTK–Vác

ÚJPEST

Az Újpest a ciprusi edzőtábor utolsó felkészülési mérkőzésén 1–0-s győzelmet aratott a cseh FK Teplice felett. A cseh élvonal 6. helyén álló FK Teplice 2003-ban és 2009-ben is megnyerte hazája kupasorozatát, magyar szempontból azonban más miatt ismert, ugyanis az újpesti Balázs Benjámin 2015-ben éppen ebben a cseh csapatban játszott.

A mérkőzés első tíz percben a Teplice nagy erőkkel rohamozott, Kovács Zoltán viszont több nagy védést is bemutatva megmentette csapatát. Fél óra elteltével felocsúdott az Újpest, és már a magyar együttestől is fel lehetett jegyezni helyzetet.

A második félidőben már inkább a lila-fehérek akarata érvényesült, az egyre sűrűsödő helyzetek közül pedig a 74. percben góllá érett az egyik: Balogh Balázs szöglete után Kálnoki-Kis Dávid juttatta a kapuba a labdát – mint később kiderült, ez a találat győzelmet ért a magyar együttesnek.

„Korábban is mondtam, hogy a táborok alatti összecsapások elsődleges célja a csapat fejlesztése, ugyanakkor persze jó érzés volt győztesként lejönni a pályáról – idézi az újpestiek hivatalos honlapja Nebojsa Vignjevics vezetőedzőt. – Egy igazán kemény ellenféllel szemben nyertünk, amely néha talán már »piszkosan« is játszott. Sokan kaptak ma lehetőséget tőlem a bizonyításra, és jó volt látni, hogy megragadták ezt az alkalmat. Szerencsére nem sérült meg senki a kilencven perc alatt, ami a közeledő szezont figyelembe véve tényleg örvendetes hír.”

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Ciprus: Újpest–FK Teplice (cseh) 1–0 (0–0)
Újpest:
Kovács Z. (Banai, 86.) – Balázs B. (Szűcs, 73.), Kálnoki-Kis, Pávkovics, Mohl – Bardi (Cseke, 42.), Andrics (Gere, 91.) – Szankovics (K. Hazard, 87.) Balogh B. (Nagy G., 90.), S. Diarra (Windecker, 61.) – Perovics (Lázok, 66.).
G:
Kálnok-Kis (74.)

AZ ÚJPEST TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 9.
Edzőtábor: január 24. – február 4., Aja Napa (Ciprus)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 26., Larnaca: Újpest–Lech Poznan (lengyel) 1–1 (Bardi)
Január 29., Paralimni: Újpest–Levszki Szófia (bolgár) 1–2 (K. Hazard)
Február 2., Paralimni: Újpest–FK Teplice (cseh) 1–0 (Kálnoki-Kis)

VASAS

A Vasas a lipóti edzőtáborban az NB II. 6. helyén álló Mosonmagyaróvárral találkozott. Az első negyedórában mindkét csapat előtt adódott nagy helyzet, a 16. percben Decreceni András fejesével a Vasas szerzett vezetést.

A sűrűsödő ködben 30 perc után Szivacski Donátot egy összefejelés után le kellett cserélni, és kórházba kellett szállítani, hogy összevarrják a fején felszakadt bőrt. A Mosonmagyaróvár tartotta a lépést NB I-es ellenfelével, de a Vasas alakított ki több helyzetet. Továbbra is Michael Oenning együttese játszott fölényben, az utolsó negyedórára elfáradt az MTE.

Ferenczi István, Berecz Zsombor és Kleisz Márk nyolc percen belül egyaránt betalált, így négygólos győzelmet aratott a Vasas, amely hat mérkőzés után is százszázalékos a felkészülési időszakban, ráadásul csak két gólt kapott.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Vasas–Mosonmagyaróvári TE 4–0
(1–0)
Lipót
VASAS:
Póser – Debreceni, Vaskó, Burmeister (Hangya, 58.) – Murka (Berecz, 58.), Korcsmár (James, 58.), Kleisz, Szivacski (Király B., 32.) – Kulcsár T. (Gaál, 52.), Ferenczi I., Farkas M. (Ádám, 58.). Vezetőedző: Michael Oenning
MOSONMAGYARÓVÁR: Tarczi – Boohner, Koszó, Deák, Galambos – Zsirai (Baranyai, 81.), Schmatovich, Fekete – Czár, Darázs (Mundi, 66.), Laki
G: Debreceni (16.), Ferenczi I. (79.), Berecz (85.), Kleisz (87.)

A VASAS TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:
január 5.
Edzőtábor: január 9–14., Mátraháza; január 30. – február 4., Lipót
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 21.: Vasas–Csepel 8–0 (Ferenczi I. 2, Kulcsár T. 2, Saglik, Ádám, Gaál, Király B.)
Január 25.: Vasas–Nyíregyháza 3–1 (Saglik, Preklet, Berecz)
Január 28.: Vasas–Pénzügyőr 4–0 (Remili, Saglik, Berecz, Király B.)
Január 31.:Lipót SE Pékség–Vasas 1–11 (Saglik 4, Ferenczi I. 3, Ádám, Kulcsár T. 2–2)
Február 1., Lipót:Vasas–FC Nitra (Nyitra, szlovák) 2–0 (Ádám M., Saglik)
Február 2., Lipót:Vasas–Mosonmagyaróvári TE 4–0 (Debreceni, Ferenczi, Berecz, Kleisz)
Február 3., 14.30, Lipót: Vasas–FK Mladá Boleslav (cseh)
Február 8., 14.30: Vasas–SZEOL SC

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik