Felkészülés: ötödik felkészülési meccsét is behúzta a Vasas

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.01. 18:00
A Vasas 2–0-ra legyőzte a szlovák másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Nitrát. Még három mérkőzés vár a piros-kékekre hét napon belül: egy külföldi és két magyar csapattal játszik az angyalföldi együttes.

A téli időszak ötödik felkészülési találkozójára került sor 16 órától Lipóton, a Vasas összes korábbi meccsét megnyerte. Az első félidőben főleg a magyar alakulat irányított, sőt, helyzetig is eljutott: Gaál Bálint és Felix Burmeister sem állt távol a gólszerzéstől.

Az 54. percben érkezett az első találat: a Nitra kapusa Gaált vágta fel a tizenhatoson belül, a büntetőt Ádám Martin értékesítette – 1–0.

A találkozó végéhez közeledve valamelyest átvette az irányítást a Nitra, azonban a második gólt is a Vasas szerezte: remek összjáték végén Mahir Saglik eldöntötte a mérkőzést – 2–0.

Az NB I harmadik helyén álló gárda tehát az ötödik felkészülési mérkőzésén is nyert, legközelebb február 2-án, a Mosonmagyaróvár ellen lép pályára.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, LIPÓT
Vasas–FC Nitra (Nyitra, szlovák II.) 2–0
(Ádám M. 54. – 11-esből, Saglik 89.)
Vasas: Nagy – Burmeister, Korcsmár, Risztevszki – Murka (Szivacski, a szünetben), James, Berecz, Hangya – Ádám (Kulcsár 67.), Saglik, Gaál B.

A VASAS TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:
január 5.
Edzőtábor: január 9–14., Mátraháza; január 30. – február 4., Lipót
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 21.: Vasas–Csepel 8–0 (Ferenczi I. 2, Kulcsár T. 2, Saglik, Ádám, Gaál, Király B.)
Január 25.: Vasas–Nyíregyháza 3–1 (Saglik, Preklet, Berecz)
Január 28.: Vasas–Pénzügyőr 4–0 (Remili, Saglik, Berecz, Király B.)
Január 31.:Lipót SE Pékség–Vasas 1–11 (Saglik 4, Ferenczi I. 3, Ádám 2, Kulcsár T. 2)
Február 1., 16.00, Lipót:Vasas–FC Nitra (Nyitra, szlovák) 2–0 (Ádám 54. – 11-esből, Saglik 89.)
Február 2., 16.00, Lipót:Vasas–Mosonmagyaróvári TE
Február 3., 14.30, Lipót: Vasas–FK Mladá Boleslav (cseh)
Február 8., 14.30: Vasas–SZEOL SC

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők:
Gaál Bálint (Haladás)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Farkas Máté (klub nélküli, próbajáték)
Távozók:
Czvitkovics Péter (szabadon igazolható, felbontották a szerződését)
Kölcsönbe távozók: Osváth Attila (DVSC)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik