NB I: a ZTE nem igazolt, a Paks három, a Puskás AFC két játékost szerződtetett

Vágólapra másolva!
2023.01.26. 18:33
null
A zöld mezes paksiak Törökországból hazatérve a Kozármislenyt tudták legyőzni az utolsó téli edzőmeccsükön (Fotó: paksifc.hu)
A labdarúgó NB I-ben a vb miatt több mint két hónaposra nyúló téli szünetet követően szombaton a 17. fordulóval folytatódik a 2022–2023-as idény. A tavaszi szezonrajtot, szokásunkhoz híven, ezúttal is négyrészes sorozatban vezetjük fel, melyben összefoglaljuk a csapatoknál történt téli változásokat és a felkészülési mérkőzéseket. Felvezető sorozatunk 3. részében a mezőnyben egyedüliként itthon készülő, új játékost nem szerződtető ZTE-vel, a törökországi edzőtáborozása alatt egyetlen edzőmeccset sem nyerő Pakssal és a két légióst szerződtető Puskás Akadémiával foglalkozunk. 

 

 

 

PAKS: „KOMOLY ELBESZÉLGETÉS” UTÁN JÖHET A TAVASZI RAJT

A 6. helyen álló Paksi FC a téli átigazolási időszakokban nem szokott sok játékost igazolni, és általában olyanokat szerződtet, akik máshol már bizonyítottak – ezzel a szokásukkal idén sem szakítottak a tolnaiak. Két mezőnyjátékos érkezett a télen: a 26 éves középpályás Haris Attila az NB II-es Soroksártól, ő korábban 83 élvonalbeli meccsen szerepelt a DVSC, a Balmazújváros és a Ferencváros színeiben, valamint a 21 éves, U21-es válogatott Skribek Alen a Puskás Akadémiától. A kapus Rácz Gergőt elcserélték az MTK fiataljára, a 19 éves Balázs Józsefre, aki várhatóan csere lesz Nagy Gergely mögött. A szakmai stáb dolgát Lenzsér Bence és Nagy Richárd korábbi sérülése továbbra is nehezíti, a visszatérésükre még várni kell.

Waltner Róbert vezetőedző együttese Törökországban is készült a bajnoki folytatásra, ahol a három felkészülési meccséből egyet sem nyert meg, sőt, a Jagielloniától és a Vojvodinától is kikapott, míg az Union Luxembourggal 0–0-ra végzett.

Hazatérve 3–0-s vereséget szenvedett az NB II-es Pécsi MFC-től, viszont ugyanazon a napon a szintén NB II-es Kozármislenyt 3–0-ra megverte.

„A második játékrész érthetetlen, az utolsó fél óra rosszul alakult, kimondottan nem tetszett – nyilatkozta a Pécs elleni vereséget követően Waltner Róbert.A mérkőzés után komolyan elbeszélgettem a fiúkkal, remélem, Kisvárdán erre úgy reagálnak, ahogyan arra számítok.”

A Paks a 3. helyen álló Kisvárda után az éllovas Ferencvárost fogadja, majd 2. helyen telelő Kecskemétet, aztán a Magyar Kupában Monorra látogat. Ezek a mérkőzések iránymutatóként szolgálhatnak a tolnaiak számára, hogy a felkészülési mérkőzések gyengébb eredményei ellenére célba vehetik-e tavasszal a nemzetközi kupaindulás elérését vagy továbbra is a biztos bennmaradás mielőbbi elérése lehet a reális cél a csapat előtt.

A PAKSI FC TÉLI FELKÉSZÜLÉSE
Edzőtábor: január 7–18., Belek, Törökország
Felkészülési mérkőzések

Január 11.: Paksi FC–Jagiellonia Bialystok (lengyel) 1–2 (Sajbán)
Január 14.: Paksi FC–FK Vojvodina (szerb) 1–2 (Varga B.)
Január 17.: Paksi FC–RFC Union Luxembourg (luxemburgi) 0–0
Január 21.: Pécsi MFC (NB II)–Paksi FC 3–0 és Kozármisleny (NB II)–Paksi FC 0–3 (Görög, Haris, Horváth K.)

 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS PAKSON
Érkezők:
Haris Attila (Soroksár), Skribek Alen (Puskás AFC)
Kölcsönbe érkezők: Balázs József (MTK Budapest)
Kölcsönből visszatértek:

Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: –
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: Rácz Gergő (MTK Budapest)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:

 

 

 

ZTE: KÜLFÖLDI EDZŐTÁBOR ÉS ÚJ JÁTÉKOSOK NÉLKÜL PRÓBÁLNAK KITÖRNI A KÖZÉPSZERŰSÉGBŐL

A Zalaegerszeg a többi magyar csapathoz képest több szempontból is eltérő utat jár. Egyrészt egyedüliként a mezőnyből – akárcsak nyáron – nem utazott külföldi edzőtáborba, amit Ricardo Moniz vezetőedző azzal indokolt, elég neki, ha a klubnak van jól felszerelt edzőterme és tökéletes talajú edzőpályája, januárban pedig az időjárás is kedvező volt a hazai felkészüléshez.

A legfiatalabb kerettel rendelkező ZTE abban a tekintetben is kilóg a sorból az NB I-ben, hogy a téli szünetben eddig még egyetlen játékost sem igazolt (ezt a Honvéd mondhatja még el magáról). Igaz, távozó is csak egy volt, a brazil jobbszélső, Diego Carioca, aki az ősz folyamán mindössze 166 percnyi játéklehetőséget kapott. A klub törekszik arra, hogy megtartsa az értékeit, ezért szerződést hosszabbított Gergényi Bencével, Szalay Szabolccsal, valamint góllövőlistát – a paksi Varga Barnabással holtversenyben – tíz találattal vezető Eduvie Ikobával, akinek két gólpassza is volt az ősszel. Az amerikai-nigériai támadó így – többek között Gergényivel együtt – 12 ponttal a kanadai táblázaton is az élen áll.

Az egerszegiek mind a négy felkészülési találkozójukat megnyerték, a csapat két legeredményesebb játékosa, az egyaránt kétgólos Szendrei Norbert és Németh Dániel volt. A zalai együttes azonban a négyből kétszer másodosztályú csapat ellen győzött, illetve az Ausztriában utolsó helyen álló Hartberget verte még meg a szlovák MFK Ruzomberok mellett.

Az igazi értékmérő ezért inkább a Ferencváros ellen még augusztusról elhalasztott kedd esti, hazai bajnoki volt. A 90. percben született góllal eldőlő, 2–1-es ferencvárosi sikerrel záruló találkozó megmutatta: a ZTE egyenrangú ellenfele tud lenni a legjobb hazai gárdának is, de – amint a meccs után Moniz is elmondta – játékosainak a kritikus helyzetekben élesebbnek kell lenniük ahhoz, hogy ki tudjanak lépni a középszerűségből.

A ZTE a bajnokság folytatásában, a következő hetekben három vidéki ellenféllel találkozik: szombaton Debrecenben lép pályára, utána fogadja a Mezőkövesdet, majd egy békéscsabai kupameccset követően Felcsúton, a Puskás Akadémiánál vendégeskedik.

A ZTE TÉLI FELKÉSZÜLÉSE
Edzőtábor: –
Felkészülési mérkőzések
Január 10.: ZTE–Hartberg (osztrák) 2–1
(Szendrei N., Boros)
Január 13.: ZTE–Gyirmót FC Győr (NB II) 4–2 (Mazinga, Huszti A., Szendrei N., Papp Cs.)
Január 17.: ZTE–Nafta Lendava (szlovén II. o.) 3–2 (Németh D. 2, Meshack)
Január 17.: ZTE–Ruzomberok (Rózsahegy, szlovák) 1–0 (Csóka D.)

LABDARÚGÓ NB I

A 2. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
Január 24.: ZTE FC–Ferencvárosi TC 1–2
(Huszti A.)

 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS ZALAEGERSZEGEN
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatértek: –

Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:
Távozók: Németh Erik (szentlőrinci kölcsön után Soroksár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Diego Carioca (Diego Silva Nascimento Santos, brazil, Kolosz Kovalivka – Ukrajna)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

A Puskás AFC svéd szerzeménye, Jonathan Levi (Fotó: pfla.hu)
A Puskás AFC svéd szerzeménye, Jonathan Levi (Fotó: pfla.hu)

 


PUSKÁS AKADÉMIA: EGY GÓL ÉS KÉT VERESÉG AZ EDZŐMECCSEKEN

A ZTE-hez és a Pakshoz hasonlóan a 4. helyen álló Puskás Akadémia keretében sem volt sok változás a télen. Egy-két fiatalt, illetve a Paksra igazoló, ősszel nyolc NB I-es meccsen szereplő Skirbek Alent leszámítva nem volt távozó, érkezett viszont a svéd bajnokság egyik legjobbjának tartott Jonathan Levi a Norrköpingtől a támadósorba, az ötszörös horvát válogatott, Karlo Bartolec a védelem jobb oldalára.

A Puskás Akadémia három felkészülési meccsen lépett pályára a spanyolországi edzőtáborozása során, ezeken egy gólt szerzett a német másodosztályú Karlsruher SC ellen, amelyet 1–0-ra le is győzött, viszont a svájci első osztályban vezető Young Boystól 3–0-ra, a cseh Jablonectől 1–0-ra kikapott.

Azt a téli edzőmeccsek is mutatják, hogy a Puskás AFC legnagyobb problémája a gólszerzés terén van, az NB I-ben ősszel, az első hét helyezett csapat közül a felcsútiak szerezték a legkevesebb gólt, 22-t. Ezen a téren alighanem leginkább Levi játékától vár jelentős előrelépést Hornyák Zsolt vezetőedző, hiszen a svéd játékos az előző idényben hazájában 32 tétmeccsen nyolc gólt szerzett (és adott nyolc gólpasszt is).

A Puskás Akadémia Mezőkövesden kezdi a tavaszi szezont vasárnap, majd a Vasast és a Zalaegerszeget fogadja a bajnokságban, a Magyar kupában pedig az Újpestet.

 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők:
Karlo Bartolec (horvát, NK Osijek – Horvátország), Jonathan Levi (svéd, IFK Norrköping – Svédország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatértek:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: Bakti Balázs (Budafoki MTE), Kicsun Jevhenyij (ukrán-magyar, Gyirmót FC Győr), Major Marcell (Nyíregyháza Spartacus), Skribek Alen (Paksi FC)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Urblík József (szlovákiai, Vasas)

A PUSKÁS AKADÉMIA TÉLI FELKÉSZÜLÉSE
Edzőtábor: január 8–21., Spanyolország
Felkészülési mérkőzések
Január 11.: Puskás Akadémia–Young Boys (svájci) 0–3
Január 15.: Puskás Akadémia– Karlsruher SC (német II. o.) 1–0 (Puljic)
Január 19.: Puskás Akadémia–Jablonec (cseh) 0–1

LABDARÚGÓ NB I
17. FORDULÓ
Január 28., szombat

14.30: Kisvárda–Paksi FC
17.00: Debreceni VSC–Zalaegerszegi TE FC
19.30: Ferencváros–Vasas
Január 29., vasárnap
13.00:
Mezőkövesd–Puskás Akadémia
15.30: Újpest FC–Budapest Honvéd
17.30: Kecskeméti TE–Mol Fehérvár

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 15 12 1 2 36–13 +23 37
2. Kecskeméti TE 16 6 8 2 23–16 +7 26
3. Kisvárda 16 7 4 5 27–29 –2 25
4. Puskás Akadémia 16 6 7 3 22–18 +4 25
5. Zalaegerszegi TE 16 6 4 6 25–19 +6 22
6. Paksi FC 15 6 3 6 27–26 +1 21
7. Debreceni VSC 16 5 5 6 27–27 0 20
8. Mol Fehérvár 16 5 4 7 20–23 –3 19
9. Mezőkövesd 16 4 4 8 18–26 –8 16
10. Újpest FC 16 4 4 8 19–29 –10 16
11. Budapest Honvéd 16 4 4 8 16–27 –11 16
12. Vasas FC 16 3 6 7 13–20 –7 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik