A Csercseszov-féle alapozás hozzájárult a Fradi győzelméhez

Vágólapra másolva!
2022.02.01. 11:19
null
Így ünnepelte a Ferencváros az Újpest legyőzését (Fotó: Szabó Miklós)<br />
A labdarúgó NB I 18. fordulójára visszapillantó összeállításunkban fókuszban az Újpest–Ferencváros derbi, de megszólal a Paksban duplázó Ádám Martin és a Puskás Akadémia kapujában a Fehérvár ellen a forduló védését bemutató Markek Tamás is.

 

A FORDULÓ RANGADÓJA: ÚJPEST–FTC

Derbigyőzelemmel feledtette a Ferencváros a csütörtöki, Puskás Akadémia elleni 1–0-s vereséget. Az FTC lendületesebb játékkal rukkolt ki az Újpest otthonában, színvonalas, eseménydús mérkőzésen gyűjtötte be a pontokat. Míg Felcsúton azt lehetett érezni, az együttes nem pörög kellő fordulatszámon, a Szusza Ferenc Stadionban beleadtak apait-anyait a zöld-fehérek.

„Mivel tudtuk, remek hangulat lesz, fokozott várakozás előzte meg a rangadót. Az eredménykényszer is spannolt minket, nyernünk kellett, hogy visszaszerezzük az első helyet a tabellán – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Vécsei Bálint, a Ferencváros középpályása. – Senkit sem kellett motiválni, valóban magasabb fordulatszámon pörögtünk az Újpest ellen, javítani akartunk. A meccs egészét nézve igazságos a győzelmünk. Az első félidőben három-négy százszázalékos helyzetet alakítottunk ki, amiből ha néhányat berúgunk, sokkal könnyebb lett volna megnyerni a mérkőzést. A második félidőben feljavult az Újpest, de ez leginkább annak tudható be, hogy voltak kilengéseink, könnyen adtuk el a labdákat. Nulla nullás állásnál az újpestiek úgy érezhették, lehet keresnivalójuk, mentek előre. Mindemellett kontrolláltuk a meccset, ezért is érezhettem úgy a második félidőben, hogy ha az utolsó percben is, de megnyerjük a mérkőzést.”

A 234. bajnoki derbi nemcsak sok helyzetet, hanem lüktető, lendületes játékot hozott. Pedig az előjelek nem ezt vetítették előre, hiszen mindkét csapat nehéz körülmények között végezte téli felkészülését.

„A játékoskeretünk fele átesett a koronavírusos fertőzésen, köztük én is, ennek ellenére bírtuk az iramot – folytatta Vécsei Bálint. – Ebben nyilván van szerepe a Csercseszov-féle alapozásnak is, vezetőedzőnk megköveteli tőlünk, hogy tartsuk az általa elvárt ritmust. Nem hiszem, hogy a tavasszal erőnléti gondjaink lesznek. Már meccsterhelést is kaptunk, úgyhogy aligha lesz problémánk, hogy ennél is jobban domináljunk, s még jobb fizikai állapotba kerüljünk. Nem volt egyszerű felkészülni a derbire, nem tudhattuk, kivel lehet számolni az ellenfélnél, milyen taktikával, hány védővel áll fel az Újpest, de arra törekedtünk, hogy a saját játékunkat erőltessük rá a riválisra, amit meg is valósítottunk. Az elpuskázott helyzetek ellenére sem zuhantunk össze, ugyanúgy összpontosítottunk, és hajtottunk az utolsó percig. Ha mentálisan nem vagyunk felkészültek, kiengedhettünk volna, de mindvégig betartottuk a taktikai utasításokat, ennek köszönhetően nyertünk. Az utóbbi időben többször is elhoztuk a három pontot Újpestről, ám amióta a Ferencváros labdarúgója vagyok, a lilák vasárnap este voltak velünk leginkább pariban.”

Mivel az összecsapás kiélezett küzdelmet hozott, a győzelem íze annál édesebb. A 28 éves középpályásnál rákérdeztünk, a lefújás után mit mondott az öltözőben Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző, akinek az irányításával először nyert a Ferencváros.

„Gratulált a győzelemhez, de hangsúlyozta, voltak olyan periódusai a mérkőzésnek, amelyekben nem azt a csapatot látta, amelyet szeretett volna. Ugyanakkor összességében elégedett volt, mert teljesítettük a kéréseit. Azon leszünk, hogy a hibákat kijavítsuk, s kilengés nélkül végigjátsszunk egy félidőt. A folytatásban helyzetkihasználásban mindenképpen hatékonyabbnak kell lennünk, annyi lehetőségünk volt, amennyivel két mérkőzést is el lehetne dönteni, s jobban kell uralnunk a meccset, hogy még annyi esélyt se adjuk az ellenfeleinknek, mint a derbin.”

Az Újpest kapujában Banai Dávid kiemelkedő teljesítményt nyújtott, de balszerencsés volt. A 27 éves kapus ziccereket hárított, átlövéseket védett, jól irányította a védelmet. Ambivalens érzései lehettek a lefújás után, hiszen pályafutása legjobb derbijén van túl, azonban a bravúrok halmozása ellenére pont nélkül maradt csapata, Loncar megpattanó lövése után balszerencsés módon hullott a kapujába a labda.

„Nem lettek elég értékesek a védéseim, mert nem szereztünk pontot – fogalmazott a meccs után Banai. – Több volt a mérkőzésben, nem jó érzés ilyen góllal kikapni a derbin. Bízom benne, hogy a szerencse mellénk áll az elkövetkező hetekben. Le a kalappal a csapat előtt, ahogy edzőmérkőzés nélkül belementünk a derbibe. Sajnos most ennyi volt a rangadóban, de ebből lehet építkezni, szerintem jól néztünk ki. Meglepődtem, hogy senki sem kért cserét, nem görcsölt be, ami pozitívum, de a hetvenedik perc környékén jöttek a technikai hibák, amelyek a fáradtságból adódtak, de ez nem lehet kifogás. Bár kevés ideje dolgozunk Milos Kruscsiccsal, felállást és játékrendszert váltottunk, úgy érzem, jó irányba haladunk. Hazai pályán ez volt a legjobb hangulatú derbim, régóta vártam rá, hogy visszatérjen a tábor, hiszen teljesen más kimenni a pályára, ha ilyen a közönségünk. Bízom benne, hogy ez nem csak egy meccsre szólt.” BORSOS László

A FORDULÓ DUPLÁZÁSA – ÁDÁM MARTIN

Idénybeli harmadik dupláját érte el a bajnokságban Ádám Martin. A Paksi FC 27 esztendős erőcsatára december elején a Bp. Honvéd (2–3), december közepén az MTK Budapest (4–1) és szombaton a ZTE FC (3–2) ellen egyaránt kétszer talált be a vetélytárs kapujába. Összességében már 17 gólnál tart, amellyel az utóbbi hat idény gólkirályai közül Böde Dánielt (2016, Ferencváros) beérte, míg Eppel Mártont (2017, Bp. Honvéd, 16 gól), Davide Lanzafamét (2019, Ferencváros, 16), Holender Filipet (2019, Bp. Honvéd, 16) és Radó Andrást (2020, ZTE FC, 13) már meg is előzte. Az említett időszakban már csak Davide Lanzafame (2018, Bp. Honvéd, 18) és Hahn János (2021, Paks, 22) előzi meg.

„Továbbra is végzem a munkám, az a feladatom, hogy veszélyes legyek az ellenfél kapuja előtt – szerénykedett Ádám Martin, aki a legutóbbi hat bajnokiján kilenc gólt szerzett. – Az előző idényben nem voltam állandó kezdőjátékos, inkább Hahn János futballozott elöl, meg is nyerte a gólkirályi címet. Ebben a bajnokságban mind a tizennyolc fordulóban tagja voltam a kezdőcsapatnak, így azért könnyebb futballozni – többször kerülök helyzetbe, és több gólt is szerzek.”

Waltner Róbert, a ZTE FC vezetőedzője a 2019–2020-as idényben a Kaposvári Rákóczit irányította, és Ádám Martin volt az egyik csatára. A zalaiak jelenlegi mestere a szombati vereséget követően viccesen megjegyezte, látszik, hogy anno Kaposváron megtanította Ádám Martint, hogyan kell érkezni a kapu elé. Ugyanakkor a győzelem ellenére Bognár György, a paksiak vezetőedzője nemtetszésének adott hangot.

„Valóban akadozott a játékunk, nem vezettünk gördülékeny és lendületes támadásokat – folytatta a góllövőlistát vezető csatár. – Mondjuk, Böde Dániellel elöl megküzdöttünk minden labdáért, kibrusztoltuk a lehetőségeket, megnehezítettük az ellenfél védelmének életét, szóval nekünk előnyös volt ez a játékhelyzet – de az igaz, hogy előzetesen nem ezt beszéltük meg az öltözőben.”

A zöld-fehérek vasárnap idegenben a Ferencváros ellen folytatják, javítaniuk pedig fontos lenne, mivel az előző idényben 5–0-ra és 5–2-re kaptak ki a Groupama Arénában. T. N.

A FORDULÓ VÉDÉSE – MARKEK TAMÁS

A címvédő Ferencváros után az előző idény bronzérmesét, a Mol Fehérvárt is 1–0-ra győzte le a Puskás Akadémia, így a három pont besöprésén túl annak is örülhetnek a felcsúti klubnál, hogy a talán legtöbbre tartott két magyar csapatot egyaránt kapott gól nélkül sikerült felülmúlni. A két párharc abban különbözött, hogy amíg a Fradi – igaz, több mint egy órát emberhátrányban játszva – nem tudott nagy helyzetet kialakítani a Pancho Arénában, a fehérvári együttes igen, ám Markek Tamás bravúrral védte Kenan Kodro lövését.

„A Ferencváros és a Mol Fehérvár elleni meccsünk hasonló volt, és ezt nem csak a végeredmény miatt gondolom – kezdte mondandóját a Puskás Akadémia harmincéves kapusa. – Amit a mester, vagyis Hornyák Zsolt kért, betartottuk: masszívan védekeztünk, s próbáltunk gyors támadásokat vezetni, nagy figyelmet fordítva a szabadrúgásokra, szögletekre. Amikor nem kapunk gólt, az sohasem csak a kapus és a védők érdeme, ehhez valamennyi játékosra szükség van! A vasárnapi bajnokin voltak kisebb elcsúszások a védekezésünkben, a Fradival ellentétben a Mol Fehérvár előtt adódott is így két lehetőség, de mindig volt, aki kisegítette a másikat. Amikor Kenan Kodro kilépett, igyekeztem kivárni a végsőkig, aztán amikor kicsit hosszan tolta meg a labdát, próbáltam úgymond beteríteni a kaput, és védeni tudtam. Ha valami, ez a két győzelem nagy lendületet adhat. Fontos, hogy hátul továbbra is jól zárjunk, és akkor már csak a helyzeteinket kell értékesítenünk.” Z. A.

NAGYÍTÁSHOZ KATT A KÉPRE!
NAGYÍTÁSHOZ KATT A KÉPRE!
NB I, 2021–2022, 18. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Január 29., szombat
Paksi FC–ZTE FC 3–2
Paks, Paksi FC StadionAntal Péter
1212
Debreceni VSC–Kisvárda 0–0Debrecen,Nagyerdei StadionAndó-Szabó Sándor
2570
Budapest Honvéd–Gyirmót 0–1
Budapest,Bozsik ArénaFarkas Ádám
2000
Január 30., vasárnap
Puskás Akadémia–Mol Fehérvár1–0
Felcsút,Pancho ArénaVad II István
1520
Mezőkövesd–MTK Budapest1–1Mezőkövesd,Városi StadionBogár Gergő600
Újpest FC–Ferencvárosi TC 0–1
Budapest,Szusza Ferenc StadionBerke Balázs5523
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC18122433–13+2038
2. Puskás Akadémia18114327–18 +937
3. Kisvárda18105331–17+1435
4. Mol Fehérvár1885523–19 +429
5. Paksi FC1873845–38 +724
6. Mezőkövesd1865720–28 –823
7. Zalaegerszegi TE1865727–36 –923
8. Budapest Honvéd18621030–33 –320
9. Debreceni VSC1847730–29 +119
10. Újpest FC1845924–31 –717
11. Gyirmót FC Győr1845918–28–1017
12. MTK Budapest18441014–32–1816
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik