B. Á.
2022.01.30 19:16 Frissítve: 2022.02.01 11:15

Honvéd: menesztették Horváth Ferencet – hivatalos

A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd hivatalos közleményben számolt be róla, hogy azonnali hatállyal szerződést bontott Horváth Ferenc vezetőedzővel.

A 48 éves szakember sorsát a Gyirmót elleni hazai vereség pecsételte meg (Fotó: Dömötör Csaba)

 

Borzasztóan kezdte a labdarúgó NB I tavaszi szezonját a Budapest Honvéd: hazai pályán 1–0-s vereséget szenvedett a 18. fordulónak a tabella utolsó helyéről nekivágó Gyirmóttól. Korábban megírtuk, hogy információink szerint a szombati vereség nem marad következmények nélkül: úgy tudjuk, a kispestiek vasárnapra válságstábot hívtak össze, hogy megoldást találjanak a szemmel láthatóan súlyos problémákra. A klub részéről végül úgy döntöttek, hogy felbontják a szakvezető szerződését, aki így távozik az egyesülettől.

Horváth Ferenc 2021. február 15-én vette át az akkor kieső helyen álló Budapest Honvéd irányítását, amellyel sikeresen elérte, hogy az a következő idényben is a magyar élvonal tagja legyen. A 2021–2022-es kiírásban nem tudott jelentősen feljavulni a gárda, melyet csak három pont választ el a kiesőzónától.

A 48 éves tréner 30 bajnokin irányította a Honvédot, ezeken tíz győzelmet, öt döntetlent és 15 vereséget könyvelhetett el, míg a Magyar Kupában három mérkőzésen egy döntetlen és két győzelem a mérlege – írja a Honvéd hivatalos oldala, amely hozzáteszi, az új vezetőedző személyéről a klub hivatalos felületein később adnak tájékoztatást.

A Nemzeti Sport vasárnap este úgy értesült, Mátyus Jánosnak jó esélye van arra, hogy átvegye Horváth Ferenc helyét, de felvetődött a korábban már megkeresett Michael Boris neve is. 

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2021–2022-ES IDÉNY KÖZBEN
2021. október 4.MezőkövesdPintér Attila helyett Supka Attila
2021. október 4.MTK
Giovanni Costantino helyett Teodoru Vaszilisz (megbízott vezetőedzőként)
2021. október 28.DebrecenHuszti Szabolcs és Toldi Gábor helyett Jeremiás Gergő (megbízott vezetőedzőként)
2021. november 8.Debrecen
Jeremiás Gergő helyett Joan Carrillo
2021. november 10.KisvárdaJoao Janeiro helyett Erős Gábor (megbízott vezetőedzőként)
2021. november 12.MTKTeodoru Vaszilisz helyett Márton Gábor
2021. december 13.
FTC
Peter Stöger helyett Máté Csaba (megbízott vezetőedzőként), december 20-tól pedig Sztanyiszlav Csercseszov
2021. december 31.
Újpest
Michael Oenning helyett ideiglenesen Víg Péter
2022. január 13.
ÚjpestVíg Péter helyett Milos Kruscsics
2022. január 30.
Budapest Honvéd
Horváth Ferenc helyett ???
AZ ÁLLÁS 
  1. Ferencvárosi TC 18 12 2 4 33–13 +20  38
  2. Puskás Akadémia 18 11 4 3 27–18 +9  37
  3. Kisvárda 18 10 5 3 31–17 +14  35
  4. Mol Fehérvár 18 8 5 5 23–19 +4  29
  5. Paksi FC 18 7 3 8 45–38 +7  24
  6. Mezőkövesd 18 6 5 7 20–28 –8  23
  7. Zalaegerszegi TE 18 6 5 7 27–36 –9  23
  8. Budapest Honvéd 18 6 2 10 30–33 –3  20
  9. Debreceni VSC 18 4 7 7 30–29 +1  19
10. Újpest FC 18 4 5 9 24–31 –7  17
11. Gyirmót FC Győr 18 4 5 9 18–28 –10  17
12. MTK Budapest18441014–32–18 16
2023.09.25 21:59:22

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Az NB I-es tabella élén két feljutó csapat áll, az MTK Budapest és a DVTK.

2023.09.25 21:53:09

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Különleges az edzői lét. Leginkább azért, mert hiába csapatjáték a futball, a kispad embere egyéni versenyző. Mostanság főként, hiszen – kimondjuk vagy sem – hatalmas a kenyérharc a szakma mesterei között, nem mindegy, hogy a havi bevételem annyi, amennyi (sok), vagy a tartalékaimból kell élnem, ami szintén annyi, amennyi (nem kevés, de fogy), függően a »közös megegyezéssel« fordulattal kitüntetett pénzügyi tranzakciótól.

2023.09.24 22:21:57

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Bedobni egy nevet, amelynek hallatán mindenki homlokára csap...

2023.09.24 14:34:13

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Dejan Sztankovics és Mátyus János is most debütált új csapatával az NB I-ben, a címvédő örülhetett a végén.

2023.09.24 13:51:13

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Micsoda mérkőzés volt! Hat gól, büntetők, véleményes piros lap, VAR-vizsgálatok, potya gólok...

Ajánló beállításra vár