Kalmár Zsolt: Vissza akarom adni a Gyirmótnak mindazt, amit kaptam tőle

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
2026.05.31. 07:25
null
Kalmár Zsolt mindent megtesz, hogy az NB II-be vezesse a Gyirmótot – aztán pedig... (Fotó: Gyirmót FC Győr)
Kalmár Zsolt, a Gyirmót FC Győr támadó középpályása lapunknak beszélt a Monor elleni NB III-as rájátszásról és az NB I-es reményekről, de az erőnléti állapota is szóba került.  

VASÁRNAP DÉLUTÁN RENDEZIK az NB III rájátszásának első felvonását, a Gyirmót FC Győr a Monor SE-t, a Nagykanizsa pedig a Cigándot fogadja, mindkét mérkőzés 17.30-kor kezdődik. A visszavágót jövő héten vasárnap rendezik, a két továbbjutó feljut az NB II-be, amelyből az idény végén a Budafok és a Békéscsaba esett ki.

„Örülünk, hogy idáig eljutottunk, az elsődleges célunkat ezzel elértük – mondta lapunknak Kalmár Zsolt, a Gyirmót FC Győr 30 éves, 36-szoros válogatott támadó középpályása, aki tavaly augusztusban szerződött az NB III-as klubba a Fehérvártól. – Ugyanazt az edzésmunkát végeztük és folytattuk, mint az egész idényben, nem vettünk vissza a tempóból. Bizakodom, de nyilván jó csapattal találkozunk, a Monor is megnyerte a bajnokságot, mi az Északnyugati csoportot, ellenfelünk pedig a Délkeletit. Ésszel, okosan kell játszanunk, hiszen két mérkőzésen dől el a feljutás, nem szabad kapkodni, adott esetben egy-egy hibát még ki lehet javítani – rutinos a csapatunk, így ezzel a felfogással nem lehet gondunk. Ugyanolyan alázattal és hittel kell futballoznunk, s meglesz az eredménye. Hazai pályán előnyt kell szereznünk, s akkor nyugodtabban utazhatnánk Monorra.”     

Kalmár Zsolt nem ezen a szinten játszotta karrierje döntő részét, így kérdés, hogy az ETO, az RB Leipzig, az FSV Frankfurt, a Bröndby, a DAC és a Fehérvár korábbi játékosa miként pörög fel egy NB III-as rájátszásra.

„Egyáltalán nem nehéz, nagyon várom a meccseket. Amikor aláírtam Gyirmótra, célokat fogalmaztam meg magamnak: fel akarok jutni az NB II-be, majd adott esetben az élvonalba is. Ebben szeretnék fontos szerepet játszani, sajnálom, hogy az idényben sérülésekkel bajlódtam, így csak később kapcsolódhattam be a munkába. Szerencsére egyre jobb erőben érzem magam, bizakodó vagyok, s remélem, végre elkerülnek a problémák, és egészségesen sokat segíthetek a Gyirmótnak. A klub megérdemli, hiszen korrekt a viszonyom a vezetőséggel, a sérülések idején sem mondta senki, hogy bontsunk szerződést, inkább kiálltak mellettem és jelezték, nyugodtan rehabilitáljak, készüljek, és akkor térjek vissza, amikor én is úgy érzem. Vissza akarom adni a Gyirmótnak mindazt, amit kaptam tőle, ezért is vagyok rendkívül motivált.”     

Kalmár Zsolt 2013 májusában, 18 évesen mutatkozott be az élvonalban,  tagja volt a Győri ETO bajnokcsapatának – de, ugye, már nem a jelenlegi aranycsapatnak, amely a legutóbbi évadban aranyérmes lett.

„Bár csak két mérkőzésen játszottam a kétezertizenhármas bajnokcsapatban, örök emlék marad. Nagyon drukkoltam az ETO-nak az előző idényben, hiszen ott nőttem fel, ott vált belőlem futballista, s egyértelmű, a csapat, a város, a szurkolók megérdemelték, hogy az élen végezzenek az NB I-ben. Rengeteg munkát tettek bele, aminek meglett az eredménye. Hogy mit szólok Borbély Balázs távozásához? Ilyen a futball, ha jön valakiért egy ajánlat, meg kell vitatni, át kell gondolni, s döntést kell hozni. Jól ismerem Balázst, együtt dolgoztunk Dunaszerdahelyen, ő akkor másodedző volt a klubban, s tudom, mennyire felkészült, profi szakember. Csak jókat kívánhatok neki.”     

NB III
OSZTÁLYOZÓ AZ NB II-BE JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉSEK
17.30: Gyirmót FC Győr–Monor SE – élőben az NSO-n!
17.30: FC Nagykanizsa–Bacsó Beton-Cigánd SE – élőben az NSO-n!
A visszavágót június 7-én rendezik.

 

 

Legfrissebb hírek

NB III: ikszelt a Haladás a Mosonmagyaróvárral, Siófokon nyert a Pécs

Labdarúgó NB II
2026.10.11. 20:45

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Nagy Tamás fejesével győzte le a Gyirmót a Nagykanizsát

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:49

NB III: tizenegyből tizenegy – továbbra is hibátlan a Gyula délkeleten

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:17

NB III: a Haladás kétszer egyenlített a rangadón, megőrizte első helyét a tabellán

Labdarúgó NB II
2026.10.04. 20:48

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Két barcikai távozó is csapatot talált – Békéscsabán és Horvátországban

Labdarúgó NB II
2026.09.30. 14:21

NB III: kiütötte a Haladás a Pápát, belefutott a késbe az Eger

Labdarúgó NB II
2026.09.27. 20:07