Kitömték a Kecskemétet; fordított a Vasas, idegenben nyert a Honvéd és a Szeged – ez történt az NB II-ben

2026.03.22. 19:00
null
A forduló meglepetése: a sárga mezes Csákvár hatszor talált be a Kecskemét hálójába (Fotó: Réti Attila, KTE)
Mind a nyolc mérkőzést vasárnap játszották a labdarúgó NB II 23. fordulójában. Kora délután a Honvéd egy, a Szeged két góllal nyert vendégként, a Mezőkövesd korai góllal szerzett három pontot idegenben, míg a Tiszakécske a hajrában egyenlített Budafokon. A folytatásban a Videoton hazai pályán nem bírt az előző két meccsén kilenc gólt kapó Kozármislennyel, az Ajka egymás után második meccsét nyerte meg 1–0-ra, ezúttal a Békéscsaba ellen, a szinte a teljes második félidőt emberhátrányban játszó Kecskemét pedig fél tucat gólt kapott Csákváron. A forduló záró mérkőzésén a Vasas már a mérkőzés legelején hátrányba került a Soroksár ellen, így 543 perc után kapott újra gólt. A folytatásban azonban a piros-kékek akarata érvényesült, Tóth Milánék 3–1-re nyertek, és megerősítették a feljutást jelentő második helyüket a tabellán.

LABDARÚGÓ NB II
23. FORDULÓ 

Vasas FC–Soroksár SC 3–1 (Banó-Szabó 30., Tóth M. 47., Radó 90+1., ill. Korozmán 3.) – vége – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Videoton FC Fehérvár–HR-Rent Kozármisleny 1–1 (Dóra D. 43. – öngól, ill. Zamostny 18.) – vége – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
FC Ajka–Békéscsaba 1912 Előre 1–0 (Cipf 19. – 11-esből) – vége – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Aqvital FC Csákvár–Kecskeméti TE 6–1 (Bányai 6., 86., Herjeczki 13., 62., Szabó B. 56., Pál B. 73., ill. Pálinkás 19. – 11-esből)Kiállítva: Pálinkás (47.) – vége – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Szentlőrinc–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 0–2 (Vágó 54., Tóth-Gábor 68. – 11-esből) – vége – ÖSSZZEFOGLALÓ ITT! 
BVSC-Zugló–Mezőkövesd Zsóry FC 0–1 (Szalai J. 8.) – vége – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!

KARCAGI SC–BUDAPEST HONVÉD FC 0–1 (0–0) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Karcag, Liget úti Sportcentrum, 1100 néző. Vezette: Ujhelyi Tamás (László István, Vrobvszki Pál)
KARCAG:  Gergely – Kovalovszki, Mona, Szekszárdi T., Sághy (Fekete O., 76.), László D. – Szűcs K., Sain (Györgye, 81.), Pap Zs. (Egri I., 81.) – Kaye, Kohut. Vezetőedző: Varga Attila 
HONVÉD: Tujvel – Szabó A., Csontos D., Ujváry (Somogyi T., 88.), Csonka B. – Szamosi Á., Hangya, Zuigeber (Varga B., 88.), Pekár I. (Szabó T., 74.) – Medgyes Z. (Kovács E., 74.), Varga K. (Gyurcsó, 62.). Megbízott edző: Márton István
Gólszerző: Zuigeber (0–1) a 73. percben
MESTERMÉRLEG
Varga Attila: – A mai meccs a futball igazságtalansága volt. Nem akarom elhinni, hogy a kapusunknak csak egyet kellett védenie, miközben a másik oldalon Tomás Tujvelnek bravúrt bravúrra kellett halmoznia. Legalább egy pontot megérdemeltünk volna.
Márton István: – Azt kaptuk a mérkőzéstől, amit vártunk, nagyon nehéz és küzdelmes meccset játszottunk. A Karcag igazolta jó hírét. Szervezett jó csapatot sikerült legyőznünk.

BUDAFOKI MTE–TISZAKÉCSKEI LC  1–1 (1–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, Promontor utca, 400 néző. Vezette: Nagy Róbert (Punyi Gyula, Szilágyi Norbert)
BMTE: Horváth A. – Bukta, Jagodics M., Kálnoki-Kis D., Debreceni Z. – Stumpf – Varga B. (Kazmouz, 81.) Németh M. (Nándori, 81.) – Hajdú R. (Kun B., 89.), Gyurkó (Vasvári, 89.) – Rehó. Vezetőedző: Nikházi Márk
TISZAKÉCSKE: Kiss Á. – Szekér Á., Varga J., Visinka, Körmendi – Bódi Á. (Kócs-Washburn, 79.), Horváth E. (Takács T., 68.), Lucas – Gyenes Á. (Zámbó, 79.), Sós B., Pataki B. (M. Ramos, a szünetben). Vezetőedző: Pintér Csaba 
Gólszerző: Hajdú R. (11-esből, 1–0) a 15., M. Ramos (1–1) a 89. percben
MESTERMÉRLEG
Nikházi Márk: – A 89. percben egyenlített az ellenfél, ami nem tesz boldoggá, az viszont igen, hogy remekül küzdöttek a srácok. Sok sérültünk volt a héten, ez nem könnyítette meg a helyzetünket. Lehet, ez az egy pont nagyon fontos lesz a bajnokság végén.
Pintér Csaba: – A szünetben frissítettünk, szerkezetet is váltottunk. A második félidőben, ha nem is játszottunk jól, mindent megtettünk, hogy pontot szerezzünk – sikerült.

   
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
  1. Budapest Honvéd23163442–17+2551
  2. Vasas FC23154443–18+2549
  3. Mezőkövesd23116631–26+539
  4. Kecskeméti TE23113934–31+336
  5. Csákvár2399536–29+736
  6. Videoton FC Fehérvár2388729–24+532
  7. Szeged-Csanád GA2387825–23+231
  8. Karcagi SC2387825–33–831
  9. BVSC-Zugló23931126–23+330
10. Kozármisleny2378826–35–929
11. FC Ajka23911317–26–928
12. Tiszakécske2369826–34–827
13. Békéscsaba23571123–34–1122
14. Budafoki MTE23571124–39–1522
15. Szentlőrinc23311928–33–520
16. Soroksár SC23471230–40–1019

 

 


 

 

 

 

Legfrissebb hírek

A Soroksár megszakította városi riválisa kapott gól nélküli sorozatát, de megállítani nem tudta a Vasast

Labdarúgó NB II
1 órája

Tekvandó: a Vasas SC és a Fanatics volt az ORV legjobbja

Utánpótlássport
2 órája

Egy sorozat véget ért: Ajkán vesztette el tavaszi idegenbeli veretlenségét a Békéscsaba

Labdarúgó NB II
3 órája

Pontot rabolt a Kozármisleny Fehérvárról

Labdarúgó NB II
3 órája

Meg sem állt hat gólig a Csákvár, kiütötte a Kecskemétet

Labdarúgó NB II
3 órája

Megint nem jött össze a győzelem a Budafoknak, a hajrában egyenlített a Tiszakécske

Labdarúgó NB II
4 órája

Szalai József gólja döntött a Mezőkövesd javára a Szőnyi úton

Labdarúgó NB II
4 órája

Megküzdött a Honvéd a három pontért Karcagon

Labdarúgó NB II
4 órája
Ezek is érdekelhetik