Két visszatérő játékos érkezését jelentette be a Fehérvár

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.06.27. 17:19
null
Kojnok Zsolt és Menyhárt Zsombor újra a Vidiben szerepel majd (Fotó: fehervarfc.hu)
Kojnok Zsolt két év után, Menyhárt Zsombor pedig egy esztendőt követően húzza magára ismét a Fehérvár FC mezét – derült ki a labdarúgó NB II-ben szereplő klub pénteki közleményéből.

Mindketten a Vidi utánpótlásában nevelkedtek és a felnőttfutballban is a székesfehérváriaknál, a Vidi II-ben mutatkoztak be – írja a Fehérvár FC honlapja.

A 24 éves Kojnok Zsolt 2012-től volt a Fehérvár játékosa, 2016-ban az U16-os válogatottba is meghívót kapott, 2023-ban igazolt el a klubtól. A jobbhátvéd az elmúlt két idényt Mezőkövesden töltötte. A 2023–2024-es évadban 12 NB I-es bajnokin lépett pályára a szezon végén az élvonaltól búcsúzó együttesben, az előző kiírásban pedig 14 meccset játszott az NB II-ben.

A 21 esztendős Menyhárt Zsombor 2018-ban tagja volt a Vidi U14-es bajnokcsapatának, s 2020 augusztusában, mindösszesen 16 évesen debütált a Vidi II NB III-as gárdájában. A jobblábas szélső az első profi szerződését 2021 őszén írta alá a klubnál, majd egy évvel később, 2022 őszén bemutatkozott az NB I-ben is. Az előző szezon végén Csákvárra igazolt, ahol hét alkalommal lépett pályára NB II-es bajnokin.

Pénteken a klub korábban már négy érkezőt (Kocsis Dominik, Murka Benedek, Ominger Gergő, Vajda Roland) bejelentett, míg Dala Martin távozott, további 11 búcsúzó játékosról pedig csütörtökön adott hírt a Fehérvár.

 

 

Legfrissebb hírek

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
23 órája

MLSZ: kiderült minden... a következő bajnoki kiírásról

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:16

MTK: játékoscsere is jöhet a DVTK-val; ezek a klubok figyelik Molnár Ádint – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:55

Négy pontot vontak le a Tiszakécskétől

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:11

MTK: a Benfica is felfigyelt a 16 éves tehetségre

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:50

Erős Gábor a nagy kihívásról: Nem építünk új csapatot az NB I-re

Labdarúgó NB II
Tegnap, 6:36

Angyalok földjén – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
Tegnap, 6:36

A kiesés elől menekülő Soroksár pontot szerzett az élvonalba igyekvő Honvéd otthonában

Labdarúgó NB II
2026.04.27. 21:55
Ezek is érdekelhetik