Három Puskás Akadémia-játékos is a Fehérvárnál folytatja – hivatalos

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.06.27. 09:38
null
Ominger Gergőt ismét kölcsönvette a Fehérvár FC (Fotó: fehervarfc.hu)
A Fehérvár FC labdarúgócsapata saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy Kocsis Dominik játékjogát végleg megszerezte a Puskás Akadémiától, míg Ominger Gergő és Vajda Roland kölcsönben érkezik.

Újabb játékosmozgás a Fehérvár és a Puskás Akadémia között: pénteken Dala Martin igazolt Felcsútra Székesfehérvárról, cserébe – ahogy a Nemzeti Sport is beharangozta – három új játékos is érkezett.

Kocsis Dominik játékjogát végleg megszerezte a klub. A fehérvári honlap bemutatója szerint a Puskás Akadémiában 13 alkalommal nevezték be az NB I-es keretbe, de az élvonalban nem lépett pályára. Játszott viszont a felcsúti együttesben egy Szombathelyi MÁV Haladás VSE elleni Mol Magyar Kupa-találkozón, amelyet 7–0-ra nyert meg a Fejér vármegyei alakulat. Hét NB III-as bajnokit játszott a PAFC II-ben, egyszer pedig a Puskás kooperációs csapatában, a Csákvárban is pályára lépett. A téli átigazolási időszakban aztán ismét Tiszakécskére került kölcsönbe és tavasszal 12 bajnokin szerepelt az NB III-as bajnokcsapatban.

Vajda Roland az előző idényt Kozármislenyben töltötte kölcsönben, 28 bajnokin kétszer volt eredményes. Ő egy évre érkezett kölcsönben a Fehérvár FC-hez.

Ominger Gergő tavaly nyáron érkezett kölcsönben a Fehérvárhoz, azonban rendkívül pechesen alakult a szezonkezdete: a Sumqayit FK elleni Konferencialiga-selejtező hajrájában, néhány perccel beállása után a jobb lábán térdszalagsérülést szenvedett. Műtét és hosszú rehabilitáció várt rá, a pályára a bajnokság hajrájában, a Ferencváros elleni bajnokin tért vissza. Ominger a következő idényben is marad piros-kékben, ugyanis a 2025–2026-os évadra is kölcsönvették a PAFC-tól.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők: Dala Martin (Fehérvár FC), Kerezsi Zalán (Budapest Honvéd, kölcsön után végleg), Lukács Dániel (Kecskeméti TE), Nagy Zoárd (Csákvár, szabadon igazolhatóként), Németh András (magyar-dél-afrikai, Hamburger SV – Németország, legutóbb kölcsönben SC Preussen Münster – Németország)
Kölcsönbe érkezők: – 
Kölcsönből visszatérnek: Dusinszki Szabolcs (román-magyar, Csákvár), Farkas Bendegúz (Nyíregyháza Spartacus), Kocsis Dominik (Tiszakécskei LC), Ominger Gergő (Fehérvár FC), Posztobányi Patrik (Mezőkövesd Zsóry), Vajda Roland (Kozármisleny) 
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Komáromi György (NK Maribor – Szlovénia)
Távozók: Bakti Balázs (Zalaegerszegi TE FC, kölcsön után végleg), Bévárdi Zsombor (kispesti kölcsön után MTK Budapest), Kocsis Dominik (Fehérvár FC), Jonathan Levi (svéd, Ferencvárosi TC, szabadon igazolhatóként), Pécsi Ármin (Liverpool FC – Anglia), Jakub Plsek (cseh, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Ominger Gergő (Fehérvár FC), Vajda Roland (Fehérvár FC)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: – 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Lamin Colley (gambiai, Universitatea Craiova – Románia), Dusinszki Szabolcs (romániai, Csíkszereda), Farkas Bendegúz (Nyíregyháza Spartacus), 

 

Legfrissebb hírek

Bódog Tamás: A ZTE elleni meccs remek reklámja volt a labdarúgásnak – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 07:25

Nemhogy hetet, ezúttal egy gólt sem szerzett az Újpest, ki is kapott a Puskás Akadémiától

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 18:54

Markgráf örül, hogy az élvonalban már 50 meccsen játszott – az Újpest ellen jöhet az 51.

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 11:04

Az ETO legutóbb abban az évben tudta megverni a Debrecent, amikor negyedszer bajnok lett

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 13:50

Bognár György szerint Maceiras csak nagyot dobni és feszültséget csinálni tud

Labdarúgó NB I
2026.04.20. 07:14

Hiába a kihagyott tizenegyes és a piros lap, a Paks Böde góljával megint legyőzte a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2026.04.19. 16:15

Nagy Zsolt: Tudjunk egymás szemébe nézni!

Labdarúgó NB I
2026.04.19. 09:22

Az ETO 13 év után győzné le újra Győrben a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2026.04.17. 15:30
Ezek is érdekelhetik