Eljárás folyik a Haladás új vezetőedzője ellen, a klub kiáll mellette

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.01.10. 23:45
Vígh Ferenc mellett kiáll a klubja (Fotó: Szombathelyi Haladás/Facebook)
Az NB III-as Szombathelyi Haladás pénteken kinevezett vezetőedzője, Vígh Ferenc egy videóban elárulta, börtönben ült, s bár a vádakat ejtették, mint kiderült, jelenleg is eljárás folyik ellene, azonban klubja kiáll mellette.
Labdarúgó NB II
2025.01.10. 09:23

Ausztriában postásként dolgozó magyar szakember lett a Haladás új vezetőedzője – hivatalos

Az NB III-as klubban főleg csatárposzton kell erősítés az ügyvezető szerint.

A Haladás péntek reggel jelentette be, hogy Vígh Ferenc veszi át a csapat irányítását, ám a klub később ismét közleményt adott ki az edzőt illetően. A történet lényege, hogy az újdonsült szakvezető 2022 végén tett ki videót a közösségi oldalára ezzel a címmel: Véget ért a kilenc hónapos kálváriám, örülök, hogy veletek lehetek!” szúrta ki a vaol.hu.

Mint a lap írja, a 48 éves szakember többek között arról beszélt, hogyan teltek a napjai a Debreceni Büntetés-végrehajtási Intézetben, ahol több hónapot töltött előzetes letartóztatásban. A beszámolójából kiderült, 2022 márciusában állították elő a rendőrök, majd a bíróságon előzetes letartóztatásáról döntöttek, és a Debreceni Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállították. Előzetes letartóztatását többször meghosszabbították.

Vígh elárulta, a büntetőeljárásában a 2022. december 2-i tárgyaláson született ítélet. Elmondása szerint a zaklatás, kapcsolati erőszak, távoltartás megszegése és kiskorú veszélyeztetése bűntettek vádja alól felmentették, a bíró szerint nem követte el a bűntetteket, így szabadon távozhatott.

A szombathelyi klub péntek este közleményében jelezte, mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, s a vezetőedző ma este bemutatta az osztrák és a magyar erkölcsi bizonyítványát. A posztban hozzáteszik, a tréner büntetlen előéletű, s bár ellene valóban folyik eljárás, ugyanakkor ez nincs kihatással a Haladásnál végzett tevékenységére.

Az viszont nem derült ki, hogy pontosan milyen eljárás folyik Vígh ellen jelenleg, illetve, hogy az ügye mikor zárulhat le.

 

Legfrissebb hírek

NB III: Kalmár Zsolt egy utolsó esélyt adott magának

Labdarúgó NB II
4 órája

NB III: a Gyirmót hat gólt szerezve maradt hibátlan; két csoportban is holtverseny az élen

Labdarúgó NB II
2025.11.09. 18:46

A DVTK II két góllal győzött a Hatvan vendégeként az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2025.11.08. 15:40

Váratlan edzőváltás Dorogon, Csizmadia Csaba lépett Nikházi Márk helyére

Labdarúgó NB II
2025.11.04. 11:18

NB III: kikapott a Ferencváros II Pécsen

Labdarúgó NB II
2025.11.02. 19:19

Fontos győzelmet aratott a DVTK II a Tarpa ellen

Labdarúgó NB II
2025.11.01. 15:11

A Bicske egy góllal legyőzte a PAFC II-t az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2025.10.31. 19:02

NB III: tizenhárom forduló után is hibátlan maradt a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2025.10.26. 15:51
Ezek is érdekelhetik