NB II: Öt-hat csapat van a mezőnyben, amely az érmekért küzdhet – Csertői

D. S. B.D. S. B.
2022.07.26. 12:49
null
Csertői Aurél szerint öt-hat csapat küzdhet a dobogóért a hétvégén rajtoló NB II-ben (Fotó: Török Attila)
Távoztak a légiósok az NB I-ből az előző idény végén kiesett Gyirmót FC Győrtől, de Csertői Aurél vezetőedző szerint a bizonyítás szándékával készülnek a hétvégén rajtoló NB II-re, azonban nem lesz egyszerű dolguk, hiszen a szakvezető szerint öt-hat csapat küzdhet az érmekért.

Csertői Aurél a Kisalföldnek nyilatkozva sikeresnek ítélte a Gyirmót felkészülését, hiszen csupán az NB I-es Mezőkövesdtől szenvedtek vereséget, s úgy véli, az új igazolások pótolni tudják a légiósokat, illetve az élvonalbeli csapathoz igazoló Varga Barnabást (Paks) és Széles Imrét (Kisvárda).

A következő idény céljaival kapcsolatban a Gyirmót vezetőedzője úgy véli, az NB I-ből való kiesés után a bizonyítás szándékával készülnek.

„Nem most kerültem Gyirmótra, sikerült már a feljutást kiharcolni. A motiváció adott mindannyiunk számára, s ha ez nem így lenne, akkor nagy bajok lennének” – hangsúlyozta Csertői.

Kifejtette, mivel a élvonalban kevés klub van, több NB I-es képességű játékos is NB II-es gárdához igazolt, ami erősebbé teszi a másodosztályt.

„Azt látom, hogy több másodosztályú riválisunk is erősödött, s próbál igazolni az NB I-ből olyan futballistákat, akik a magasabb osztályban kevesebb játéklehetőséghez jutottak. Úgy gondolom, öt-hat csapat van most az NB II-es mezőnyben, amely az érmekért küzdhet. Ebben természetesen benne van a Gyirmót is” – húzta alá Csertői, kitérve rá, hogy az ő elégedettsége és a realitás néha különbözik egymástól, de mindent megtesznek azért, hogy eredményesen szerepeljenek.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYIRMÓT FC GYŐRNÉL
Érkezők: Nahirnij Artem (ukrán-magyar, Puskás Akadémia – kölcsönbe),Soltész Dominik (Bp. Honvéd), Kovács Milán (Vasas), Helembai Márk (MTK), Pethő Bence (Paksi FC), Polgár Kristóf (DVTK)
Távozók: Denisz Bezborodko (ukrán, ?), Matej Cvetanoszki (északmacedón, FK Partizani – Albánia), Cornel Ene (román, ?), Frane Ikic (horvát, Velez Mostar – Bosznia-Hercegovina), Florent Hasani (koszovói, KF Tirana – Albánia), Karacs Dániel (Csákvár – ismét kölcsönbe), Vlagyiszlav Klimovics (fehérorosz, Nea Szalamina – Ciprus), Radics Márton (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Széles Imre (Kisvárda), Gino van Kessel (holland-curacaói, ?), Varga Barnabás (Paks), Denis Ventúra (szlovák, Sigma Olomouc – Csehország)

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Hiába Bozó fantasztikus bravúrjai, továbbra sincs idegenben szerzett pontja a Csákvárnak

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 19:00

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52