NB II: fiatal kölcsönjátékosokkal bővült a Kazincbarcika kerete

R. Z.R. Z.
2022.07.08. 20:41
null
Sztankó Dávid Kazincbarcikán bizonyíthatja, hogy megérett az NB II-re (fotó: kbsc.hu)
Két 19 éves játékost is kölcsönvett riválisaitól az NB II egyik újonca, a Kolorcity Kazincbarcika SC – adta hírül a borsodi klub honlapja.

Kölcsönben Kazincbarcikán folytatja pályafutását Csatári Gergő és Sztankó Dávid is. Előbbi a megyei rivális Diósgyőri VTK-tól, míg utóbbi a Nyíregyházától érkezett.

Csatári Gergő pályafutása kezdetén a Nyíregyháza, a Cigánd és a Kisvárda csapataiban szerepelt, majd 2016-ban Diósgyőrbe igazolt. Diósgyőrben töltött évei során rendre alapembernek számított a különböző korosztályú utánpótláscsapatoknál. Felnőtt bajnokin először 2020. novemberében lépett pályára a piros-fehérek NB III-as tartalékcsapatában. Csatári a legutóbbi szezonban a Diósgyőr első csapatában is bemutatkozott, hiszen egy NB II-es bajnokin kezdőként, míg a Kazincbarcika elleni kupameccsen csereként kapott lehetőséget.

Sztankó Dávid Tarpán ismerkedett meg a labdrúgás alapjaival, majd 2017-ben igazolt a Nyíregyháza Spartacushoz. A számtalan utánpótlás bajnoki mellett Sztankó is bemutatkozhatott a felnőttek között, a 2020–2021-es idényben három alkalommal csereként lépett pályára a másodosztályban, emelett 19-szer kapott lehetőséget a megyei II. osztályban szereplő tartalékcsapatban. A 2021–2022-es idényben a Nyíregyháza II megyei bajnoki címet szerző csapatának alapembere volt, az NB II-ben nyolc alkalommal kapott bizonyítási lehetőséget.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KAZINCBARCIKÁNÁL
Érkezők:Arday Dominik(FTC II), Csatári Gergő (Diósgyőri VTK),Hleba Tamás(Szolnoki MÁV FC),Kurdics Levente(Szolnoki MÁV FC),Lippai Tibor(Füzesgyarmat),Megyeri Gábor(Bp. Honvéd – kölcsönbe),Székely Dávid(Debreceni EAC),Szekszárdi Tamás(Szolnoki MÁV FC), Sztankó Dávid (Nyíregyháza Spartacus),Takács Tamás(Csákvár)
Távozók:Bognár Dávid(Paksi FC – kölcsönből vissza),Keményffy Máté(?),Kréti Gergő(?),Kristófi Sándor(?),Márton András(?),Pinyaskó László(?),Rjaskó Viktor(?),Schildkraut Krisztián(?)

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
Tegnap, 21:55

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56