NB II: Kondás nem izgult 2–1-nél; Kecskeméten nem álmodoznak a feljutásról

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2022.02.15. 06:33
A labdarúgó NB II 23. fordulójának záró mérkőzésén a DVTK a 61. perctől emberelőnyben játszott Kecskeméten, és már 3–1-re is vezetett, a végén mégis izgulnia kellett egy öngól után. De győzött, és vezeti a tabellát. A találkozó után a vezetőedzők értékeltek, illetve az NSO Tv stábja beszélgetett Lukács Dániellel, aki jelenleg a Kecskeméti TE játékosa, de nyártól a Diósgyőrben folytatja.

A DVTK trénere, Kondás Elemér szerint csapata nagyon értékes győzelmet aratott.

„Jól kezdtük a találkozót, magabiztosan játszott a csapat, rúgtunk két szép gólt az első félidőben. Nyilván úgy mentünk ki a másodikra, hogy ezt a mérkőzést egyértelműen meg kell nyerni. Jól is csináltuk a dolgunkat, de a kiállítás után bátrabban kellett volna futballozni, megengedtük, hogy felébredjen az ellenfél. Igazából veszélyesek nem voltak a kapunkra, csak pontrúgásból, tudtuk, hogy nagy darab, jól fejelő embereik vannak. Sajnos szögletből gólt is tudtak szerezni, ez egy kicsit szorosabbá tette a mérkőzést. Aztán cseréltünk, meglőttük a harmadik gólt, és eldőlt volna a találkozó, de aztán gyorsan betaláltunk a saját kapunkba egy kommunikációs probléma miatt. Összességében megérdemelten nyertük meg ezt a nagyon fontos rangadót.”

Videónkban arról is beszél: izgult-e, amikor emberelőnyben játszva gólt kaptak a Kecskeméttől?

A KTE vezetőedzője, Szabó István nem volt elégedett csapata első félidőben mutatott játékával.

„Főleg az első huszonöt percben körülményesen, lassan játszottunk. Kevés magas presszing volt, nem nagyon tudtuk ezt mire vélni a szakmai stábbal. Aztán talpra álltunk, és egyre jobban ment a játék, de az első félidő végén kaptunk egy elkerülhető gólt. A szünetben tudtuk rendezni a sorokat, és támadóbb szellemben játszottunk, mint az első félidőben. Sajnos jött ez a buta kiállítás, ami véleményem szerint megadható volt, de mutatta a karakterünket, hogy ezután is nyomás alá tudtuk helyezni a Diósgyőrt.”

Videónkban arra is kitér: Kecskeméten nem álmodoznak a feljutásról.

A KTE jelenlegi, illetve a Diósgyőr leendő játékosa, Lukács Dániel is úgy érezte: nem érkeztek meg az első félidőben a meccsbe.

„Az első huszonöt percet el kell felejteni. A második játékrészre már nem lehet panasz, nekik is volt szerencséjük, nekünk is, így csak három kettőre sikerült visszahoznunk. Úgy érzem, amit a második félidőben nyújtottunk, ahogy emberhátrányban is nagyot küzdött a csapat, arra lehet építeni.”

Videónkban arra is kitér, milyen volt leendő csapata ellen pályára lépni?

A NAGYMAMÁJA MIATT JÖTT DIÓSGYŐRBE AZ IZRAELI U-VÁLOGATOTT TEHETSÉG

LABDARÚGÓ NB II
23. FORDULÓ

Kecskeméti TE–Diósgyőri VTK 2–3

Legfrissebb hírek

Korai véget érhet Szabó István székelyföldi kalandja – sajtóhír

Minden más foci
2026.08.10. 20:12

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39