NB II: a kényszerszünet alatt felépült a Dorog szélsője

F. B.F. B.
2020.04.29. 14:51
Sokáig sérüléssel bajlódott Csillag Dárius, a labdarúgó NB II-ben szereplő Dorog 25 éves szélsője, de a koronavírus-járvány által okozott kényszerszünet alatt felépült, és otthonában már minden feladatot el tud végezni – számolt be róla a klub honlapja.

„December 19-én túlestem a műtéten, majd egy hónapon keresztül mankóznom kellett, és nem állhattam rá a sérült lábamra – mondta a dorogifc.hu-nak a játékos. – Január végén elkezdtem a rehabilitációt, és a vártnál gyorsabban kezdtem visszanyerni az erőmet. Már éppen be tudtam szállni a csapattal a közös, labdás koordinációba, amikor felfüggesztették a bajnokságot. Rájöttem, hogy így több időm lesz felkészülni és nem kell elkapkodnom a teljes felépülést. Otthon már 100 százalékosan elvégzem azokat a feladatokat, amiket az erőnléti edzőnktől kapok, és próbálok pluszdolgokat is csinálni – bár néha-néha még érzek fájdalmat, ezek szerencsére nem hátráltatnak." December 19-én túlestem a műtéten, majd egy hónapon keresztül mankóznom kellett, és nem állhattam rá a sérült lábamra – mondta a dorogifc.hu-nak a játékos. – Január végén elkezdtem a rehabilitációt, és a vártnál gyorsabban kezdtem visszanyerni az erőmet. Már éppen be tudtam szállni a csapattal a közös, labdás koordinációba, amikor felfüggesztették a bajnokságot. Rájöttem, hogy így több időm lesz felkészülni és nem kell elkapkodnom a teljes felépülést. Otthon már 100 százalékosan elvégzem azokat a feladatokat, amiket az erőnléti edzőnktől kapok, és próbálok pluszdolgokat is csinálni – bár néha-néha még érzek fájdalmat, ezek szerencsére nem hátráltatnak."

A 25 éves szélső a mostani bajnokságban 12 NB II-es meccsen lépett pályára. Egyszer a Magyar Kupában is lehetőséget kapott, sőt, gólt szerzett a DVSC elleni párharcban, amelynek végén, az 1–1-es eredmény után a dorogiak tizenegyesekkel kiverték az élvonalbeli riválist.

„Természetesen örültem, hogy gólt tudtam szerezni, ez sokat számított – folytatta. – A kupában szép menetelést könyvelhettünk el, a bajnokságban már kicsit hullámzóbb teljesítményt nyújtottunk. Nem úgy sikerült minden, ahogyan azt elterveztük. Szerencsétlen fél évem volt, 3–4 meccs után mindig volt egy zúzódás, apróbb fájdalom vagy épp teljesítményhiány, ami miatt nem tudtam játszani. Egyértelműen ezeket elkerülve akarok visszatérni.”

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Hiába Bozó fantasztikus bravúrjai, továbbra sincs idegenben szerzett pontja a Csákvárnak

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 19:00

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52