NB II: a Sampdoriától igazolt kapust a Siófok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.07.26. 12:59
A BFC Siófok másodosztályú labdarúgócsapata egy évre kölcsönbe megszerezte a Sampdoria 19 éves kapusát, Hutvágner Gergelyt.

Hutvágner Dunaharasztiban kezdte pályafutását, védett Szigetszentmiklóson, a Dalnoki Jenő Akadémián, az MTK-ban, majd a Vasas Kubala Akadémián.

2016 januárjában a Manchester Unitednél szerepelt próbajátékon, végül az olasz Sampdoria korosztályos csapatához igazolt. Három év alatt 42 mérkőzésen jutott szerephez az olasz klub fiataljainál, három alkalommal a Serie A-ban is leülhetett a kispadra.

„Nagyon örülök, hogy újra itthon védhetek. Ki kellett mennem három évre, hogy eljuthassak arra a szintre, ahol most tartok. Szerintem Siófokon megtalálom a helyem, ez nagyon jó ugródeszka. Mentális okokból, pszichológiai szempontból sokkal jobb itthon beleszokni a profi futballba, mint külföldön. Szakmai szempontból azt kaptam a Sampdoriánál, sőt még többet is, mint amit vártam! Fizikailag sikerült maximálisan összeszednem magam! Beszélek nyelveket, megtanultam olaszul, sok külföldi barátom lett” – nyilatkozta a klub hivatalos honlapján.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BFC SIÓFOKNÁL
Érkezők: Bencze Márk (Vitesse – Hollandia), Horváth Péter (Paks, kölcsön után végleg), Hutvágner Gergely (Sampdoria – Olaszország, kölcsönbe), Izing Martin (Kisvárda – kölcsön után végleg), Réti Patrik (Mol Fehérvár, kölcsön után végleg), Tajthy Tamás (ETO FC Győr)
Távozók: Fehér Zsolt (?), Gál Mátyás (Vasas), Medgyes Zoltán (Haladás – kölcsönből vissza), Tajti Norbert (?), Tóth Martin (Haladás – kölcsönből vissza)

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48