NB II: jövőre már az új stadionban játszik a Szeged

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.04. 11:13
Idén nyáron megkezdődhet az új szegedi futballstadion építése, a beruházás a jövő nyárra mindenképpen befejeződik, így a 2016–17-es szezont már az új arénában kezdheti meg a Szeged 2011-GA – mondta a szegedma.hu-nak Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke.

„Amint oda jutunk, hogy beadhatóvá válik az építési engedély iránti kérelem, azonnal beadjuk – fogalmazott a szegedma.hu-n Kiss-Rigó László. – Ennek hosszú útja volt, különböző ingatlanok, magántulajdonú, állami és önkormányzati tulajdonjogú ingatlanok tulajdonjogát kellett megszerezni, ráadásul erdőterületről is beszélünk, így sok minden nehezítette, komplikálta a helyzetet. Ahogy megkapjuk az engedélyt, kiválasztjuk a kivitelezőt, és elkezdjük az építkezést.”szegedma.hu-n Kiss-Rigó László. – Ennek hosszú útja volt, különböző ingatlanok, magántulajdonú, állami és önkormányzati tulajdonjogú ingatlanok tulajdonjogát kellett megszerezni, ráadásul erdőterületről is beszélünk, így sok minden nehezítette, komplikálta a helyzetet. Ahogy megkapjuk az engedélyt, kiválasztjuk a kivitelezőt, és elkezdjük az építkezést.”

A megyés püspök megerősítette, a 2016–17-es szezont már az új stadionban kezdi meg a Szeged 2011-GA, így a beruházás 2016 nyarára mindenképpen elkészül.

„Remélhetőleg már NB I-esként kezdheti meg a jövő évi szezont új otthonában a csapat, a munka pedig idén elkezdődik” – tette hozzá Kiss-Rigó László.

A Szeged 2011 a 7. helyen zárta az NB II 2014–15-ös, vasárnap befejeződött szezonját, hazai mérkőzéseit pedig a következő szezonban is Gyulán, a Grosics Akadémia felújított centerpályáján játssza majd a másodosztályban.

Legfrissebb hírek

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
12 órája

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

Parázs találkozón pontosztozkodás Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

A vártnál sokkal simábban nyert a Szeged Tiszakécskén

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

Már nem nyeretlen a Békéscsaba

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

Ismét nyert, és első helyre ugrott a Csákvár

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

Nincs már hibátlan csapat a mezőnyben: az Ajka elvette a Honvéd veretlenségét

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

Óriásit küzdve győzte le a Karcag a Vasast

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 19:25
Ezek is érdekelhetik