NB II: hiába óvott a Nyíregyháza, egyelőre nincs plusz két pontja

2011.06.03. 16:38
Az MLSZ Versenybizottsága újra elutasította a labdarúgó NB II Keleti csoportjában lejátszott Nyíregyháza–Hajdúböszörmény mérkőzéssel kapcsolatos szabolcsi óvást, maradt a pályán elért 1–1 – számolt be a döntésről a Szpari honlapja.

A határozat indoklása szerint a Hajdúböszörmény három külföldi játékosa valóban jogosulatlanul szerepelt a mérkőzésen, az óvást mégis elutasították, mert az a Versenyszabályzat alapján elkésett. A Versenybizottság álláspontja szerint az ügyre az ötnapos határidő érvényes, és nem a különleges esetekben alkalmazható harmincnapos.

A Nyíregyháza klubvezetősége jogászokat bevonva tanulmányozza a határozatot és indoklását. A döntés nem jogerős.

A Versenybizottság még április elején tárgyalta az ügyet első fokon; akkor arra hivatkozva utasították el az óvást, hogy a szabályok szerint a felelősség az igazoló szervet terheli. Az akkori fellebbezés hatására az MLSZ Fellebbviteli Bizottsága a Versenybizottság határozatát hatályon kívül helyezte, és új eljárást rendelt el.

Legfrissebb hírek

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

A ráadásban mentett pontot a Karcag Ajkán

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:38

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A BVSC ellen izzadta ki első sikerét a KTE

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:23