A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

MOHAI DOMINIKMOHAI DOMINIK
Vágólapra másolva!
2026.02.03. 09:56
null
A szombati ETO–DVSC mérkőzésen nem csupán a játékosok, a két csapat szakmai stábja között is vita alakult ki egy-egy játékvezetői ítéletet követően (Fotó: Árvai Károly)
Nagy vihart kavart a Debreceni VSC győri vendégjátéka (2–2), Rúsz Márton játékvezetőt pedig főleg az ETO egyenlítését megelőző tizenegyes megítéléséért súlyos váddal illette a klub közösségi médiaoldala.

A nemzetközi futballban nem ritka jelenség, hogy klubok kikelnek a közösségi médiában a játékvezetők tevékenysége ellen, a török futballban nap mint nap a bírókon keresztül történő csalással vádolja a Fenerbahce a Galatasarayt, illetve fordítva, s az elitklubok közül a Real Madridtól is előfordult már hasonló az elmúlt években. Magyarországon a DVSC nyúlt ehhez a kártyához vasárnap, néhány órával az ETO FC elleni, szakmailag egyébként magas színvonalú, rendkívül szórakoztató, lüktető, azonban botrányosan, sok kérdőjellel végződő rangadó után. Noha a nevét nem említi, a szerző nélküli közlemény Rúsz Márton játékvezetővel kapcsolatban azt sejteti, hogy a debreceni együttest hátrányosan érinti, amikor ő vezeti a csapat mérkőzéseit az NB I-ben.

Labdarúgó NB I
10 órája

Jó társaságban máris gólpasszt adott a rutinos Ferenczi János

Ferenczi János első kazincbarcikai bajnokija után hajmeresztő hibáiról és gólpasszáról is beszélt.

„Minket jobban összekovácsol, erősebbé tesz, hogy a kiváló játékerőt képviselő ETO két mérkőzésen csak tizenegyesből tudott nekünk gólt rúgni, igaz, abból hármat… Biztos véletlen… Mint ahogyan az is, hogy az MLSZ JB által leginkább menedzselt fiatal játékvezető egészen pontosan immár tizenharmadik mérkőzését vezette nekünk a negyvenöt általa vezetett NB I-es meccsből (minden negyediket DVSC-mérkőzésen töltötte), ebből a tizenháromból csak kettőt nyertünk meg és a mostanival négy döntetlenünk van…”

A 61. percben Schön Szabolcs buktatása egyértelmű tizenegyes volt, Vajda Botond tisztán láthatóan szabálytalankodott vele szemben (más kérdés, hogy az NB I-es mérkőzéseken a piros lapokkal, a lesekkel, a tizenegyesekkel kapcsolatos ítéletek jelentős részét a VAR segítsége nélkül nem képesek megítélni a magyar játékvezetők, így ebben az esetben is kellett videózni), ám a 89. perc eseményei már felvetnek kérdéseket: Batik Bence úgy ért bele kézzel a labdába, hogy egyrészt Nadir Benbuali a kilátását takarta, majd tizedmásodpercekkel a labda és Batik keze érintése előtt kapta el a saját bal karját a labda elől. A debreceni játékos mozdulata, kéztartása teljesen természetesnek tűnt. A játékvezető előbb kivárt, majd befújta a tizenegyest, s bár videózni is kihívták, fenntartotta ítéletét, a reklamációnak pedig van alapja. A kispadok között igazán ezután szabadult el a pokol, ám biztosan nem ez az elszigetelt (bár a mérkőzés kimenetelét jelentősen befolyásoló) döntés okozta a magyar pályákon ritkán látható balhét a technikai zónák között, majd a játékoskijáróban. Már az első félidőben elmaradt egy sárga lap Zseljko Gavrics labdára egyáltalán nem irányuló szabálytalansága miatt (a második játékrészben már villant neki a sárga, le is cserélte az edzője), a 36. percben pedig a meccs első nagy tömegjelenete alakult ki, mégsem kapott senki figyelmeztetést. A találkozó irányítása kicsúszott a bíró kezéből, ám a következetlenség egyáltalán nem párját ritkító eset az NB I-es találkozókon.

Rúsz Mártonra időnként Dzsudzsák Balázs (10) is csak kérdőn nézett, míg a győri Zseljko Gavrics örülhet, hogy megúszta sárga lappal a hétvégi meccset (Fotó: Árvai Károly) 

A Csakfoci információja szerint a második büntető után, a mezőnyben elkövetett szabálytalanság miatt Sergio Navarro, a DVSC vezetőedzője azt kiáltotta, „Legyen ez is tizenegyes!”, mire az ETO-t irányító Borbély Balázs azt válaszolta, „Fogd be!”, természetesen mind a ketten angolul. A felvidéki mestert Lipták Zoltán, a spanyolt Alexandre Piquer Pallares fogta vissza, de az öltözőfolyosón is folytatódott a csetepaté, információnk szerint ott sem csak lökdösődéssel. Szintén a Csakfoci tudomására jutott, hogy Lipták Zoltán, valamint a másik kispadon ülő, szintén korábbi válogatott és magyar bajnok stábtag, Dombi Tibor egyetértett abban, hogy a játékvezető következetlensége okozta a feszültséget, mert nem volt jele előtte ilyen heves konfliktusnak.

A debreceni közlemény megjegyzi még, a január végi BL- és El-meccsnapokon alig foglalkoztattak magyar játékvezetőket, és hogy az xG is „ellenük dolgozik”. Lapunk is gyakran beszámol a ritkán látható felülteljesítésről, amely az egész idényben és a tavaszi két fordulóban is jellemezte a Lokit. Ha a tizenegyesekből következő, nagyjából 1.56 várható gólt nem számoljuk, az ETO 1.29–0.88 arányban jobb volt szombaton, a tizenegyesekkel együtt pedig már 2.85–0.88 volt a két együttes várható gólokat jelző mutatója. Az őszi 1–1-hez képest előrelépett a DVSC, hiszen akkor még tetemesebb ETO-fölényt mutatott a statisztika (0.74–3.07). Ezeket az adatokat nem egy-egy klub bosszantására találták ki, hanem hogy minél pontosabban előrejelezze a csapat hosszú távú teljesítményét, márpedig a Loki nem is olyan régen első is volt a 2025–2026-os bajnokságban, a 21. fordulóra pedig úgy készül, hogy közelebb áll az 5., mint az első helyhez.


A FORDULÓ NYERTESEI: Kovács Dániel szerint kezd összeállni a Szpari játéka

Hiába dolgozott ki több és veszélyesebb helyzetet a Zalaegerszeg, a Nyíregyháza Muhamed Tijani góljával elvitte a három pontot a ZTE Arénából, nem utolsósorban a kiválóan védő Kovács Dánielnek is köszönhetően.

Kovács Dániel (jobbra) megbabonázta a ZTE játékosait, Skribek Alen (7) sem tudott túljárni az eszén (Fotó: Kovács Péter)

A Zalaegerszeg ötször találta el a kaput, a Nyíregyháza Spartacus csupán egyszer, mégis a vendégek nyerték meg a zalai bajnokit. A találkozón ragyogóan védett Kovács Dániel, a Szpari kapusa, vele beszélgettünk.

„Nagyon megküzdöttünk a győzelemért, talán nem volt annyi helyzetünk, mint a korábbi mérkőzéseinken, de most fél helyzet is elég volt a három ponthoz – mondta lapunknak a 32 éves futballista. – Be kell vallani, sokszor szerencsénk volt, de ezért keményen meg kellett dolgoznunk. Biztos vagyok benne, hogy egyetlen másik NB I-es csapatnak sem volt olyan kemény téli alapozása, mint nekünk, s a bajnoki rajtot követően is becsülettel dolgozunk. Kezd összeállni a játékunk, s bár nem volt szemet gyönyörködtető a zalaegerszegi produkciónk, fontos három pontot szereztünk.”

Kovács Dániel magabiztos teljesítményt nyújtott, védései közül kettő kiemelkedik: előbb Kiss Bence távoli lövése után védett látványosan, majd Skribek Alen ziccerénél hárított.

„Mozgalmas meccsem volt. A Zalaegerszeg szép futballt játszott, jól széthúzta a pályát, dolgozott is ki helyzeteket, de remekül védekeztünk, büszke vagyok a csapattársaimra. Talán Kiss Bence lövésénél volt a legnehezebb feladatom, szitált a levegőben a labda, ráadásul jó helyre érkezett, résen kellett lennem. Skribek Alen ziccerénél talán a rutin dönthetett az én javamra, amikor ugyanis lenézett a labdára, kettőt léptem felé, s már túl közel voltam ahhoz, hogy elrúgja mellettem.”

A tabellán még kieső helyen álló Nyíregyháza szempontjából nagyszerűen alakultak az eredmények a 20. fordulóban, hiszen az előtte lévő csapatok közül a DVTK, az Újpest, az MTK Budapest, a ZTE FC és a Kisvárda sem nyert, ennek köszönhetően egy pontra megközelítette a vonal felett tanyázó Diósgyőrt. November 22. után győzött ismét a csapat, megszakítva ezzel nyeretlenségi sorozatát.

„Mi vagyunk a forduló győztesei. Jól jött ki, hogy mi játszottuk az utolsó meccset, tisztában voltunk az eredményekkel. Jó lenne elkapni a fonalat a következő hetekben, hogy lefektessük az alapokat a bennmaradáshoz.”

(J. Á.)


A FORDULÓ LÖVÉSE: Joel Fameyeh lehet a PAFC első számú centere

Az Újpest FC ellen nagyszerű gólt szerző Joel Fameyeh jól kezdte az évet, a jelek szerint bízik benne Hornyák Zsolt vezetőedző.

Joel Fameyeh mérlege a PAFC 2026-ban játszott bajnokijain: kiharcolt tizenegyes és győztes gól (Fotó: Czinege Melinda)

Eddig inkább kiegészítő szerepet töltött be, de az idény folytatásban meghatározó játékosa lehet a Puskás Akadémiának Joel Fameyeh. A ghánai támadó azután került előtérbe, hogy az Újpest elleni szombati idegenbeli bajnokit az ő nagyszerű kapáslövése döntötte el, a felcsútiak azzal nyertek 1–0-ra. Gólöröme miatt a lila-fehérek szurkolói nem zárták a szívükbe, ugyanakkor nem is erre törekedett, hanem arra, hogy kivívja Hornyák Zsolt vezetőedző bizalmát – a szakember meccs utáni nyilatkozata alapján sikerrel.

A 28 éves, 180 centiméter magas csatár 2025. január 31-én érkezett a Rubin Kazanytól, amelynek színeiben 56 meccsen 15 gólt szerzett. Első magyarországi idényében, tavaly tavasszal 11 bajnokin mindössze 188 percet töltött a pályán (egy gólt szerzett, pontot mentett a Paks ellen), ami többek között annak volt betudható, hogy rossz erőnléti állapotban, az alapozást követően érkezett meg a PAFC-hoz, és időbe telt, mire a fizikuma elérte a kívánt szintet. A nyári felkészülés során jól ment neki a játék, de a végén, a Crvena zvezda elleni felkészülési meccsen kisebb sérülést szenvedett, majd Lamin Colley, Lukács Dániel és Németh András mellett kevés játéklehetőséget kapott az ősszel, egyedüli emlékezetes momentuma a Nyíregyháza ellen szerzett győztes gólja volt a 2. fordulóban.

Az átigazolási időszak azonban új helyzetet szült: a támadók közül Nagy Zoárd a Csíkszeredához került kölcsönbe, Lamin Colley pedig a Diósgyőrhöz. A Puskás Akadémia keretében – a posztra érkezők híján – két klasszikus értelemben vett középcsatár maradt, Németh András és Joel Fameyeh különversenyéből pedig úgy fest, utóbbi jön ki győztesen – ő kezdett mindkét januári bajnokin ékként a 4–2–3–1-ben felálló csapatban. A Paksi FC ellen kiharcolt tizenegyessel, míg az Újpest ellen szépségdíjas góllal jelezte, érdemes rá számítani, így aligha kérdéses, hogy a vasárnapi, ZTE FC elleni találkozón is csatasorba állítja a szakmai stáb. A támadásokat a jobb szélre vezényelt Lukács Dániel, a balján pedig a sérüléséből felépülő Dárdai Pál segítheti. Noha a fejpárbajokban nem erős, jól cselező, a kapu előtt leleményes támadó, akit gyakran csak szabálytalanul lehet feltartóztatni – meglátjuk, megoldja-e a PAFC csatárgondjait, az együttes eredményességét ugyanis a korábbiakban nagyban befolyásolta a házi gólkirály Lukács Dániel formája. 
(B. L.)


Labdarúgó NB I
6 órája

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

A Debreceni VSC kapusa lett a hétvége legjobbja, míg a játékvezetők között az MTK–Kazincbarcika mérkőzés bírója kapta a legmagasabb pontszámot.

20. FORDULÓ
Január 31., szombat
MTK Budapest–Kolorcity Kazincbarcika SC 1–3
ETO FC–Debreceni VSC 2–2
Újpest FC–Puskás Akadémia 0–1
Február 1., vasárnap
Diósgyőri VTK–Kisvárda Master Good 1–1
Paksi FC–Ferencvárosi TC 0–1
Zalaegerszegi TE FC–Nyíregyháza Spartacus FC 0–1

AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K  

Gk 

  1. ETO FC   

20

11

6

3

41–20

+21 

39 

  2. Ferencvárosi TC

20

11

4

5

37–21

+16 

37 

  3. Paksi FC

20

10

6

4

41–28

+13 

36 

  4. Debreceni VSC

20

10

5

5

31–25

+6 

35 

  5. Puskás Akadémia

20

9

4

7

26–25

+1 

31 

  6. Kisvárda  

20

8

4

8

25–33

–8 

28 

  7. Zalaegerszegi TE

20

7

6

7

30–27

+3 

27 

  8. MTK Budapest

20

7

3

10

37–42

–5 

24 

  9. Újpest FC

20

6

5

9

28–34

–6 

23 

10. Diósgyőri VTK

20

4

7

9

27–34

–7 

19 

11. Nyíregyháza 

20

4

6

10

21–35

–14 

18 

12. Kazincbarcika

20

4

2

14

20–40

–20 

14 

 

 

Legfrissebb hírek

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
6 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:19

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 11:07

Windecker József: Csak védekezve nem érhetünk el jó eredményt

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 10:01

Vladimir Radenkovics: Mentálisan erős csapatot fogadunk

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 09:56
Ezek is érdekelhetik