Magyar Kupa: kiesett a Haladás, nyolc gólt rúgott az ESMTK és a Siófok

T. Z.T. Z.
2025.08.24. 19:16
null
A Haladás Mezőörsön búcsúzott a Magyar Kupától (Fotó: Szombathelyi Haladás/Facebook)
Öt mérkőzés szerepelt a labdarúgó Magyar Kupa 2. fordulójának vasárnapi programjában. A mérkőzéseken többnyire érvényesült a papírforma, hiszen az NB III-as csapatok közül az Eger, a Tatabánya, az ESMTK és a BFC Siófok is gond nélkül búcsúztatta alacsonyabb osztályú ellenfelét, utóbbi kettő ráadásul nyolc gólt rúgott ellenfelének. Meglepetésre búcsúzott a Szombathelyi Haladás, amely a Győr-Moson-Sopron vármegyei I. osztályban szereplő Mezőörs otthonában 3–2-es vereséget szenvedett.

A szombathelyiek ugyan hamar vezetést szereztek, de a Mezőörs még a szünet előtt megfordította a találkozót. A 73. percben egyenlített a Haladás, de a 92. percben a hazai csapat tizenegyeshez jutott, amit Vári Barnabás gólra váltott – azok után, hogy a 43. percben is tizenegyesből volt eredményes. 

A Mezőörs ezzel 3–2-re megnyerte a meccset és kiharcolta a továbbjutást.

MOL MAGYAR KUPA 
2. FORDULÓ
Sajóbábony VSE (Borsod-Abaúj-Zemplén I.)–Eger SE (NB III) 1–4
DB Futball Bordány (Csongrád-Csanád I.)–ESMTK (NB III) 0–8
Mezőörs KSE (Győr-Moson-Sopron I.)–Szombathelyi Haladás (NB III) 3–2
Nyergesújfalu SE (Komárom-Esztergom I.)–Opus Tigáz Tatabánya (NB III) 0–3
Mórágyi SE (Tolna II.)–BFC Siófok (NB III) 1–8

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
III. ker. TVE (NB III)–BKV Előre (NB III) 5–0
43. sz. Építők SK (BLSZ I.)–Martfűi LSE (NB III) 1–3
CSO-KI Sport (Pest I.)–Putnok FC (NB III) 0–3
Sényő FC-ZMB Building (NB III)–Tarpa SC (NB III) 0–4
Lajoskomárom (Fejér I.)–PTE-PEAC (NB III) 1–3
Debreceni EAC (NB III)–Bacsó Beton-Cigánd SE (NB III) 2–1 – hosszabbítás után
Kelen SC (BLSZ I.)–Dunaújváros FC (NB III) 1–0
Hódoscsépányi SE (Borsod-Abaúj-Zemplén II.)–Salgótarjáni BTC (Nógrád I.) 0–3
FC Hatvan (NB III)–Tiszafüredi VSE (NB III) 0–4
Gödöllői SK (NB III)–Ózd-Sajóvölgye (NB III) 4–1 – hosszabbítás után
Újfehértó SE (Szabolcs-Szatmár-Bereg I.)–Füzesabony SC (NB III) 1–2
Mátészalkai MTK (Szabolcs-Szatmár-Bereg I.)–Swiss Krono-Vásárosnamény (Szabolcs-Szatmár-Bereg I.) 0–1
Szolnoki MÁV FC (Jász-Nagykun-Szolnok I.)–Dunaharaszti MTK (NB III) 2–1 – hosszabbítás után
Szajol KLK (Jász-Nagykun-Szolnok I.)–Rákóczifalva SE (Jász-Nagykun-Szolnok I.) 6–1
Sándorfalvi SKE (Csongrád-Csanád I.)–Hódmezővásárhelyi FC (NB III) 1–2 – hosszabbítás után
REAC (BLSZ I.)–Tiszaföldvár SE (NB III) 1–0
Gyulai Termál FC (NB III)–Csepel SC (NB III) 3–0
Bőny SE (Győr-Moson-Sopron II.)–Móri SE (Fejér I.) 2–4
Balatonalmádi SE (Veszprém I.)–Komárom VSE (NB III) 1–2
Credobus Mosonmagyaróvár (NB III)–Gyirmót FC Győr (NB III) 0–1
Intretech Kapuvári SE (Győr-Moson-Sopron I.)–Dorogi FC (NB III) 0–1
Koppánymonostori SE (Komárom-Esztergom I.)–Sárvár FC (Vas I.) 1–2 – hosszabbítás után
Sárisápi BSE (Komárom-Esztergom I.)–Szarvaskend SE (Vas I.) 1–2
Nagyatádi FC (Somogy I.)–Pécsi MFC (NB III) 0–4
Iváncsa KSE (NB III)–Pénzügyőr SE (NB III) 2–1
Mohácsi TE 1888 (Baranya I.)–Majosi SE (NB III) 2–4 – hosszabbítás után
Sárbogárd SE (Fejér I.)–Dombóvári FC (NB III) 1–6
Budaörs (NB III)–FC Nagykanizsa (NB III) 1–2
Kaposvári Rákóczi FC (NB III)–Érdi VSE (NB III) 2–2 – 11-esekkel 3–4
Pilisi LK (Pest I.)–XV. Kerületi Issimo SE (BLSZ I.) 5–1
Bicskei TC (NB III)–VSC 2015 Veszprém (NB III) 0–2
 

 

Legfrissebb hírek

Elkészült a Mol Magyar Kupa negyeddöntőjének pontos programja

Labdarúgó NB I
2026.02.16. 17:36

A 16 évesen az FTC-ben bemutatkozó Czéh Barnabás a házi feladatáról: Még nincs kész, de...

Labdarúgó NB I
2026.02.12. 21:40

Az ETO a második félidőben megtörte a Vidi ellenállását a Mol Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2026.02.12. 19:52

Kovács Krisztián az ETO-ban átélte már azt, amire most a Vidivel készül Győrben

Labdarúgó NB I
2026.02.12. 08:36

Hat gólt kapott hazai pályán, búcsúzott a Magyar Kupától a címvédő Paks

Labdarúgó NB I
2026.02.11. 21:50

„Spekulációkkal nem foglalkozom” – Robbie Keane a Tottenham-pletykákról

Labdarúgó NB I
2026.02.11. 20:10

Kecskeméti bravúr a Magyar Kupában: Czékusék az MTK-t saját otthonában búcsúztatták

Labdarúgó NB I
2026.02.11. 19:50

A Ferencváros egy félidő alatt négyet lőtt a Csákvárnak, továbbjutott a Magyar Kupa negyeddöntőjébe

Labdarúgó NB I
2026.02.11. 19:20
Ezek is érdekelhetik