Gruber Zsombort kölcsönvette az MTK a Ferencvárostól – hivatalos

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2025.02.14. 12:05
Gruber Zsombor az MTK-hoz került (Fotó: mtkbudapest.hu)
Az MTK labdarúgócsapata saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy kölcsönvette a Ferencvárosnál mellőzött Gruber Zsombort.
Labdarúgó NB I
2025.02.13. 12:13

NS-infó: ha kölcsönadják, Gruber az MTK-hoz kerül

A Ferencváros csatára nem igazol Zalaegerszegre, a másik kiszemelt bejelentése pedig adminisztratív okok miatt csúszott.

Gruber Zsombor az edzőváltás egyik nagy vesztese volt, Robbie Keane ugyanis nem igazán számolt a magyar játékossal. 

A válogatottban is bemutatkozott Gruber Keane-nél a Zalaegerszeg elleni pótolt mérkőzésen kilenc perc lehetőséget kapott, az MTK és a Puskás Akadémia ellen a kispadról nézte végig a mérkőzést, ahogy a Frankfurt, az AZ Alkmaar és a Viktoria Plzen elleni Európa-liga-mérkőzéseken.

A 20 éves labdarúgóért az MTK és a Zalagerszeg is érdeklődött, végül utóbbival – ahol Gruber már szerepelt kölcsönben – nem sikerült megegyezni, így a támadó a fővárosi riválishoz került.

A győri születésű Gruber minden sorozatot számítva 15 mérkőzésen kapott szerepet a Ferencvárosban. Az MTK-hoz fél évre érkezik.

Labdarúgó NB I
2025.02.14. 13:53

Gruber Zsombor dobogón végezne az MTK-val

„Nagyon tetszett, amit az MTK felvázolt, a klubnak komoly céljai vannak, és ebben szeretnék a segítségükre lenni.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Alekszandar Csirkovics (szerb, Topolya SC – Szerbia), Gróf Dávid (szabadon igazolhatóként, legutóbb Levadiakosz – Görögország), Lenny Joseph (francia-haiti, Grenoble Foot 38 – Franciaország), Júlio Romao (Júlio Rodrigues Romao, brazil, Qarabag – Azerbajdzsán)
Kölcsönbe érkezők: Naby Keita (guineai, Werder Bremen – Németország)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Guilherme Henrique (Guilherme Henrique de Oliveira Morais, brazil, Corinthians – Brazília)
Távozók: Kady Borges (brazil, Qarabag – Azerbajdzsán), Anderson Esiti (nigériai, Zalaegerszegi TE FC), Mats Knoester (holland, Aberdeen – Skócia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Botka Endre (Kecskeméti TE),  Gruber Zsombor (MTK), Owusu Kwabena (ghánai, Zalaegerszegi TE FC, majd Ankaragücü – Törökország)
Kölcsönből visszatért klubjához:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Virgil Misidjan (holland)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: László Krisztián (az NB III-as csapathoz, Illés Akadémia)
Kölcsönbe érkezők: Gruber Zsombor (Ferencváros)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: 
Távozók: Rácz Gergő (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Herczeg Botond (Szeged-Csanád GA)
Kölcsönből visszatért klubjához:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Nemanja Antonov (szerb)

 

Legfrissebb hírek

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
12 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
19 órája

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
19 órája

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35
Ezek is érdekelhetik