Paks: Szabó János a Kl-rájátszás visszavágóján térhet vissza

M. B.M. B.
2024.08.20. 15:51
Szabó János (Fotó: Szabó Miklós)
A Mladá Boleslav elleni Konferencialiga-selejtező visszavágóján térhet vissza a pályára Szabó János, a Paksi FC balhátvédje – közölte hivatalos honlapján a Magyar Kupa címvédője.

A 35 éves bekk a Mornar elleni selejtezős párharc visszavágóján sérült meg.

„Már a konkrét eset előtt éreztem, kezd összeállni a jobb vádlim, és szóltam, cserét kérnék, csak épp ott építkezett a Mornar. A sprint után pedig bele is szúrt a fájdalom” – idézte fel az esetet Szabó János.

A vizsgálatok a két izom között felületi részleges szakadást, Szabó pedig úgy véli, hogy bő egy hét múlva már a pályán lehet.

„Igyekszem minél előbb visszatérni, szeretnék már a Boleslav elleni visszavágóra rendben lenni. Már futok, aminek az intenzitása a következő napokban egyre fokozódik majd, ahhoz képest pedig, amit előzetesen mondtak, előrébb járok, tehát eddig minden rendben” – fogalmazott a védő.

 

 

Legfrissebb hírek

NB I: Bódog Tamás ígéretet kapott, hogy ütőképes keretet alakíthat ki

Labdarúgó NB I
4 órája

Az ETO, az FTC és a ZTE emelkedett ki a teljesítményindexekben, no meg Vitális

Labdarúgó NB I
4 órája

NB I: egy évvel hosszabbít a Paks rutinos középpályása

Labdarúgó NB I
5 órája

Zárt kapus lesz a Honvéd első hazai élvonalbeli meccse

Labdarúgó NB I
7 órája

Révész Attila: Benn maradunk jövőre is

Labdarúgó NB I
8 órája

Hosszabbított Banai Dáviddal az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:03

Dupla Tízes: jót tesz a magyar futballnak az ETO FC bajnoki címe?

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 19:02

NS-elemzés: bajnoki címet ért az ETO korszerű labdás játéka

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 07:54
Ezek is érdekelhetik