NB I: naplót is vezet a kecskemétiek fiatal játékosa, Helmich Pál

T. Z.T. Z.
2024.04.03. 10:08
Helmich Pál Szabó István támogatására is számíthat a Kecskemétnél (Fotó: kecskemetite.hu)
Helmich Pál a nyáron az ESMTK-tól szerződött az NB I-ben szereplő Kecskeméti TE-hez, amelyben nagyon gyorsan megtalálta a helyét, és már az U20-as magyar válogatottban is bemutatkozhatott. A 19 éves középpályás örök elégedetlen magával szemben, két lábbal a földön jár és még naplót is vezet arról, hogy miben kell fejlődnie – derült ki a Kecskemét hivatalos honlapjának adott interjújából.

A fiatal középpályás Magyarországon született, de Berlinben nőtt fel, és már a magyar U20-as válogatottban is bemutatkozhatott. A klubhonlapnak adott interjúban a debütálásáról is beszélt: „Azt az elején leszögezném, hogy számomra sosem volt ez kérdés. Mindig arról álmodoztam gyerekként, hogyha futballista leszek, egyszer a magyar válogatottban szeretnék játszani. Természtesen az A-válogatottra gondolok itt, ám legalább ennyire örültem ennek a meghívónak is, hiszen ez újabb lépcsőfok a karrieremben. Izgatottan vártam az összetartást, mely nagyon érdekes volt” – fogalmazott.

„Két lábbal a földön járok, de egyébként is lenne, aki azonnal szólna, ha ezzel probléma merülne fel, ebben biztos vagyok – folytatta az interjút Helmich Pál. – Gyorsan zajlottak eddig az események, ám szokom ezt a helyzetet. Úgy vagyok vele, hogy a kemény munka mindig kifizetődik, másrészt a klubnál kivétel nélkül mindenkitől megkaptam a bizalmat. Ezzel élni szeretnék.”

Mint mondta, folyamatosan a fejlődésre törekszik, sosem elégedett magával. Szavai szerint Szabó István vezetőedző rengeteget segít neki abban, hogy min kell javítania, de a rangidős kecskeméti játékosoktól is kap támogatást. „Van egyébként egy focinaplóm is, amibe ezeket felírom, sűrűn át is olvasom, hogy ezáltal is fejlődjek” – mondta.

Az idény utolsó részéről Helmich elmondta: „Megpróbálok minél többet játszani, illetve ezáltal segíteni a csapatnak. Úgy érzem, hogy jó passzban vagyunk, akadtak ugyan szerencsétlenül alakuló meccseink, ám jól nézünk ki, jól is edzünk. Lehet még fejlődni, ezt mindenki tudja, de optimista vagyok. A bajnokságban a következő mérkőzéseken dőlhet el, hogy merre tekingethetünk még. Emellett ott a Magyar Kupa is, amelyben nehéz meccs vár ránk Nyíregyházán, ám ha jól teljesítünk, ott is meglehet az esélyünk a továbbjutásra.”

 

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított rutinos középpályásával a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.04.28. 16:02

Három-három FTC- és Nyíregyháza-játékos a 31. forduló NS-válogatottjában, a Szpari adja a hétvége emberét is

Labdarúgó NB I
2026.04.28. 08:44

Elkezdődnek a lelátófedési munkák az NB II-es Kecskemét stadionjában

Labdarúgó NB II
2026.04.27. 21:55

„Csapatkapitányként elégedetlen vagyok” – Vitális az ETO döntetlenje után

Labdarúgó NB I
2026.04.27. 10:31

Borbély Balázs: Egy pont megvan, még hat kell...

Labdarúgó NB I
2026.04.27. 06:38

Nem lett meg a második debreceni győzelme az évszázadban, de így is élen az ETO

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 21:25

Fehérvári győzelmével feljutott a Vasas az élvonalba, fontos pontokat szerzett a Budafok és a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 21:10

Robbie Keane a kiállításról: Így kiesik még egy labdarúgó, akit a szabály betartása érdekében játszatni tudnék

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 20:46
Ezek is érdekelhetik