NB I: Lefociztuk az ellenfelet, de szerényen kezeljük a győzelmet – Hornyák

S. Zs.S. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.02.19. 09:00
Volt ok az ünneplésre – Mikael Soisalo szerezte a Puskás Akadémia hatodik gólját az MTK ellen (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I 21. fordulójában, vasárnap este 6–1-re győzött a Puskás Akadémia az MTK ellen. Lássuk, hogyan értékelte a mérkőzést a két vezetőedző!

 

 

HORNYÁK Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője

Micsoda győzelem!
– Gyorsaság és türelem kellett ehhez, és persze több jó egyéni teljesítmény, különösen Komáromi György játszott nagyszerűen. Lefociztuk az ellenfelet, megtaláltuk a gyenge pontjait, ezzel együtt szerényen kezeljük ezt a győzelmet. Ugyanakkor büszke vagyok, mert kimondottan nehéz ellenfelet vertünk meg.

– Nehezet?! Két mérkőzésen tizenegy gólt lőttek az MTK-nak!
– Igen, nagy különbséggel nyertünk Budapesten is, de ott a hazaiak rögtön a meccs elején kihagytak egy tizenegyest, mi viszont kihasználtuk a helyzeteinket. Ettől függetlenül nincs könnyű ellenfél az NB I-ben, fegyelmezett, gyors és pontos játékra van szükség a győzelemhez.

– Másfél hete, a ZTE FC elleni nulla egy után az volt a kérdés: mit kell változtatnia? Akkor azt mondta, semmit, mert a csapat jól teljesít, és ez előbb-utóbb eredménnyel párosul. Igaza lett.
– Előfordul, hogy az edző egy vesztes mérkőzés után azt mondja, nekünk kellett volna nyernünk, de nincs igaza, az csak üres frázis. Én nem beszéltem mellé akkor sem, a játékunk alapján voltam bizakodó, reméltem, hogy előbb-utóbb jönnek a gólok és a győzelmek is.
 
HORVÁTH Dávid, az MTK vezetőedzője

Mi az oka annak, hogy ilyen súlyos vereséget szenvedtek?
– Már a mérkőzés elején nem tudtuk azt a fizikai fölényt kompenzálni, amely megmutatkozott a két csapat között. Sokkal dinamikusabb volt a Puskás Akadémia, ez meghatározta az egész mérkőzést. Próbáltunk szerkezetet váltani, személycserékkel variálni, de egyértelmű, azok a riválisok, amelyek ilyen tempót tudnak diktálni, mint a Puskás Akadémia vagy a Ferencváros, nagyon nagy gondot okoznak nekünk. Az a célunk, hogy közelítsünk ezekhez a csapatokhoz.

– Két mérkőzésen tizenegy gólt kaptak a Puskás Akadémiától – ennyire nem megy ellene?
– Sok jó tulajdonsága van a csapatunknak, és vannak olyan mérkőzések, amelyeken az erősségeink tudnak érvényesülni. Ezen a meccsen minimális esélyünk sem volt, és az előző körben is ugyanúgy vereséget szenvedtünk a Ferencvárostól, a Fehérvártól és a Puskás Akadémiától, de akkor kijöttünk a hullámvölgyből és remélem, ezúttal is így lesz.

– Egy ilyen mérkőzés és végeredmény után van-e oka bárminek is örülni?
– Igen, Molnár Rajmund megszerezte első gólját. Ezt már nagyon vártuk, bízom benne, hogy ezzel átszakít egy gátat, és ezután sorban jönnek majd a gólok tőle.

LABDARÚGÓ NB I
21. FORDULÓ
Puskás Akadémia–MTK 6–1 (Nagy Zsolt 12., Corbu 25., Favorov 45+1., Komáromi 54., Stronati 80., Soisalo 90+1., ill. Molnár R. 65.)
Felcsút, Pancho Aréna, néző. Vezette: Bognár T.
Kiállítva: Végh (82., MTK)

NB I, A 21. FORDULÓ EREDMÉNYEI
Február 16., péntek
Paks–ZTE 3–4
Február 17., szombat
Kecskemét–Újpest 1–0
Mezőkövesd–Kisvárda 1–2
Február 18., vasárnap
Fehérvár–DVSC 1–0
Puskás Akadémia–MTK 6–1
FTC–DVTK – elhalasztva

  1. Paksi FC21134439–26+13 43 
  2. Ferencvárosi TC20133452–22+30 42 
  3. Fehérvár FC21123642–28+14 39 
  4. Puskás Akadémia2197536–24+12 34 
  5. Kecskeméti TE2193931–3130 
  6. Debreceni VSC2185830–28+2 29 
  7. MTK Budapest2184926–41–15 28 
  8. Diósgyőri VTK2074930–34–4 25 
  9. Zalaegerszegi TE21741030–41–11 25 
10. Újpest FC21731127–42–15 24 
11. Kisvárda21521423–35–12 17 
12. Mezőkövesd21441319–33–14 16 
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik