Tizenegyesből sem talált be az Újpest, a KTE nyerte a lila-fehér csapatok rangadóját

Vágólapra másolva!
2024.02.17. 12:53
Fotó: Koncz Márton
A labdarúgó NB I 21. fordulójának első szombati mérkőzésén Lukács Dániel korai góljával a Kecskeméti TE 1–0-ra legyőzte a vendég Újpest FC-t, amely hiába támadott sokat a második félidőben, még tizenegyesből sem tudott betalálni. A találkozó hőse a hazaiak kapusa, Varga Bence volt, aki mindent védett.

 

LABDARÚGÓ NB I
21. FORDULÓ
KECSKEMÉTI TE–ÚJPEST FC 1–0 (1–0)
Kecskemét, Széktói Stadion, 4368 néző. Vezette: Karakó
Gólszerző: Lukács D. (3.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS ITT!

„Tipikus gól nélküli mérkőzés – mondta Kabát Péter, az Újpest FC korábbi kitűnő játékosa a hetvenötödik percben. – Csak kár, hogy az elején kaptunk egy gólt” – tette hozzá, és bár ez viccesen hangzik, az egykori támadó megállapítása nem volt távol az igazságtól. Noha nagy küzdelmet hozott a mérkőzés, gólhelyzetet nem sokat számolhattunk össze, tényleg úgy nézett ki a bajnoki, hogy még hosszú órákat kell várni egyetlen gólra.

Három perc sem telt el a mérkőzésből, amikor már vezetett a KTE, így a hazai együttest annyira nem zavarta, hogy nincs több találat az összecsapáson…

„Ide-oda pattogott a labda, nem lehetett tudni, kihez kerül majd, szűk területen sokan voltunk – idézte fel a mérkőzés döntő pillanatát Lukács Dániel, a kecskemétiek támadója. – Amint észrevettem, hogy Banó-Szabó Bencéhez pattan, azonnal fordultam, és sprinteltem a kapu felé, mert tudtam, hogy a csapattársam lát engem, érzékeli, merre indulok, és elpasszolja a labdát a védők között. Érzékeltem, hogy teljesen egyedül vagyok, ezért amikor megigazítottam a labdát, felnéztem, hol helyezkedik Banai Dávid, és arra figyeltem, semmiképp se akadjon el benne a labda, ezért megemeltem kicsit a labdát, hogy a lába fölött, a dereka mellett elmenjen. Annyira vártam már, hogy a kecskeméti közönség előtt gólt szerezzek. Nagyon örültem, hogy sikerült, de annak még jobban, hogy rögtön a mérkőzés elején vezetést szereztünk, persze, akkor nem gondoltam volna, hogy nem lesz több gól. A második félidőben sokat dolgoztunk, hogy megőrizzük az előnyt, küzdelmes, brusztolós lett a szünet után a találkozó, de nagyon örülök, hogy megtartottuk az előnyt. Jól érzem magam Kecskeméten, most is úgy érzem, jó döntést hoztam, hogy a KTE-hez jöttem.”

S hogy nézett ki a mérkőzés egyetlen gólja a másik oldalról?

„Alig kezdődött el a meccs, máris egyedül hozták rám a labdát – mondta Banai Dávid, az Újpest kapusa. – Kiléptem Lukács Dániel elé, próbáltam zárni a szöget, de el tudta rúgni mellettem, éreztem, hogy közel van hozzám a labda, de már nem tudtam beleérni. Nagyon bánt a vereség, mert a második félidőben egészen messziről néztem a mérkőzést, hiszen a játék a másik térfélen zajlott, mentünk előre, betoltuk az ellenfelet a kapuja elé, de sajnos nem sikerült megszerezni az egyenlítő gólt, még büntetőből sem… Ezzel együtt azt gondolom, mentálisan erősödött a csapatunk, dolgozunk tovább.”

Kulcspillanata volt a mérkőzésnek Heinz Mörschell büntetője. Ha százszor meg lehetne ismételni a tizenegyest, akkor sem jönne össze még egyszer, hogy Varga Bence lábáról a lécre, onnan kifelé pattanjon a labda.

„Amikor láttam, hogy az újpesti játékos nem fut neki a labdának, csak kettőt lép a rúgás előtt, abban biztos voltam, hogy nem a jobb kezemhez rúgja majd – mondta Varga, a KTE kapusa. – Az sem titok, hogy mindig figyeljük, az ellenfelek játékosai hova szokták rúgni a tizenegyeseket. Heinz Mörschell még nem sokat lőtt a magyar bajnokságban, de a stábtagok, a videoelemzők az előző klubjaiban lőtt büntetőket is felkutatták, így arra számítottam, hogy balra, esetleg középre jöhet a labda. Nem tagadom, volt némi szerencsém. A másik fontos pillanat, amikor Franklin Sasere fejelhetett közelről. Legutóbb Pakson hasonló helyzetbe került Windecker József, akkor felugrottam, és széttártam a karjaimat, hogy minél többet takarjak a kapuból, de ott nem sikerült védenem, és utólag megbeszéltük, ha talpon maradok, talán több esélyem van reagálni. Ezért ebből okulva most nem ugráltam, és odajött a labda, ahol álltam.”

Gyors kecskeméti gól, kihagyott újpesti tizenegyes, nagy küzdelem, kevés játék – így nyerte meg a Kecskemét a lila-fehér klubok összecsapását. 1–0

 

ONLINE KÖZVETÍTÉS ITT!

AZ NB I ÁLLÁSAMGYDVLG–KGGKP
  1. Paksi FC21134439–26+13 43 
  2. Ferencvárosi TC20133452–22+30 42 
  3. Fehérvár FC20113641–28+13 36 
  4. Puskás Akadémia2087530–23  +7 31 
  5. Kecskeméti TE2193931–31    0 30 
  6. Debreceni VSC2085730–27  +3 29 
  7. MTK Budapest2084825–35–10 28 
  8. Diósgyőri VTK2074930–34  –4 25 
  9. Zalaegerszegi TE21741030–41–11 25 
10. Újpest FC21731127–42–15 24 
11. Mezőkövesd20441218–31–13 16 
12. Kisvárda20421421–34–13 14 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik