A Fehérvár a Vasast, az MTK a Besztercebányát verte meg utolsó felkészülési meccsén

Vágólapra másolva!
2024.01.27. 14:21
Nem volt kérdés, simán nyert a Fehérvár (Fotó: fehervarfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Fehérvár FC az Illovszky Rudolf Stadionban zárt kapuk mögött 3–0-ra legyőzte az NB II-es Vasast szombaton, felkészülési mérkőzésen. Az MTK a Besztercebányát múlta felül, míg a kék-fehérek jövő heti bajnoki ellenfele, az Újpest a főpróbán kikapott hazai pályán a másodosztályú Soroksártól.


Érthető a Vasas döntése, amely szerint a szombat délelőtti, Fehérvár FC elleni utolsó felkészülési mérkőzésre nemcsak a szurkolókat, hanem a sajtó képviselőit sem engedte be az Illovszky Rudolf Stadion centerpályáján játszott találkozóra a klubvezérkar. Az NB I-es álmokat szövögető együttes jelenleg a negyedik helyen áll a második vonalban, s a tavaszi rajton a Szeged-Csanád Grosics Akadémiával mérkőzik, amely egy ponttal megelőzi. Nos, nyilván ennek tudható be a titkolódzás… Az viszont nem titok, megkérték a vendégeket, hogy a meccsről készülő felvételeken egyetlen Vasas-labdarúgó se szerepeljen, sőt a Fehérvár FC honlapja szerint azt is kérték a házigazdák, hogy az online tudósításban hazai akciók se legyenek. Igaz, ezt nem volt nehéz betartani, hiszen a Vasas ritkán került a vendégek kapujának közelébe, 3−0-ra győzött a Vidi. Ám a Szeged éber kémei így is értesülhettek arról, hogy a Fehérvár nagyobb különbséggel is kiüthette volna Vasast, mint ahogyan arról is, hogy a második vendéggól előtt miként „bénázott” a hazai védelem.

A Fehérvár FC egyáltalán nem bánta, ha szurkolói és a csapat iránt érdeklődők értesülnek a felkészülési meccs eseményeiről. Bár a kezdőcsapatban kapott helyet Mamoudou Karamoko, a csatár megsérült a bemelegítéskor, így Lirim M. Kastrati került a helyére. Ott ült a padon a Dunaszerdahelyről szerződtetett kapus, Veszelinov Dániel is, ám a szerb származású, de bemutatkozására egyelőre várni kell. Pályára lépett Gergényi Bence, akinek újszülött lánya a Zille nevet kapta, s lehetőséget kapott a meccsen a 19 éves Tóth Tamás Vid is. Amint arról lapunk már beszámolt, a válogatott Kalmár Zsolt újabb műtéten esett át, így a tavasszal nem számíthat rá a szakmai stáb.

„Nem úgy kezdtük a mérkőzést, ahogyan Bartosz Grzelak vezetőedző elvárta tőlünk – nyilatkozta a klubhonlapnak Schön Szabolcs, a Fehérvár FC támadója a meccs után. – A második félidőben már egy másik Vidi futott ki a pályára, megnyertük a párharcokat, ennek is köszönhető a háromgólos győzelmünk.”

„Örülök, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a meccset. A második félidővel összességében elégedett vagyok, így kell játszanunk a jövő héten a ZTE ellen is a bajnokságban„ – idézte Bartosz Grzelak vezetőedzőt a fehérváriak honlapja.

VASAS FC (NB II)–FEHÉRVÁR FC 0–3 (0–0)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion (zárt kapuk mögött)
FEHÉRVÁR: Tóth B. – Csongvai, Szerafimov (Larsen), Spandler – Bese (Simut), Christensen, Rúben Pinto (Gergényi), Katona M. (Pető M.), Schön (Berki)– Lirim M. Kastrati (Kovács P.), Szabó L. (Tóth T. V.)
Gólszerző: Katona M., Szabó L., Christensen

HAZAI PÁLYA – itt fogadja péntek este az MTK Budapest az Újpest FC-t, aznap a két fővárosi csapat ütközetével kezdődik 2024 futballtavasza Magyarországon. És a Hidegkuti-stadionban fogadta szombat délután Horváth Dávid vezetőedző együttese a Besztercebányát, így természetesen arra voltunk kíváncsiak, milyen formában várják a kék-fehérek az OTP Bank Liga folytatását.

„A téli felkészülés idején több taktikai elemet gyakoroltunk és talán ezen a mérkőzésen kaptunk vissza ezekből a legtöbbet – értékelt a találkozó után az MTK Budapest vezetőedzője. – Voltak hiányzóink, de szerencsére szinte mindenkire számíthatunk hétfőtől.”

A kivételek egyike Bobál Dávid, a védő október 22-én szenvedett Achilles-ín-szakadást, és ha még egy kicsit bicegősen is, természetesen ott volt a szombati mérkőzésen, egyelőre csak nézőként. Három hónappal a súlyos sérülés után zajlik a rehabilitáció.

„Néhány napon belül következhet egy ultrahangos vizsgálat – mondta lapunknak Bobál Dávid. – Az pedig megmutatja, hogyan halad a felépülésem, és a számomra nagyon fontos kérdésre is választ kaphatok: mikor kezdhetek el futni? Az már nagyon hiányzik, és ha lassan, óvatosan, elkezdhetnék kocogni, az fontos állomás lenne a visszatérés felé vezető úton.”

Hiányzott a szombati mérkőzésről Németh Krisztián, aki a hétközi, Honvéd elleni edzőmérkőzésen (1–1) szenvedett kisebb sérülést. Akik azonban akkor hallották a csatár rémült jajveszékelését, súlyosabb problémától tartottak…

„Szerencsére nagyobb volt az ijedtség, nincs nagy probléma – mondta érdeklődésünkre a 37-szeres válogatott játékos. – Valóban megijedtem, ordibáltam, de csak enyhe ficam történt. Megúsztam… Pedig nem hagytam ki edzést a felkészülés idején, jó erőben, jó formában éreztem magam, de szerencsére csak néhány napot kellett pihenéssel töltenem, hétfőn már ott lehetek az edzőpályán én is.”

A szombat felkészülés meccs tizennyolcadik percében Hei Viktor erőszakosságának köszönhetően alakult ki gólhelyzet a besztercebányai kapu előtt és Bognár István élesen a jobb alsó sarokba lőtt.

„Természetesen örülök, hogy a hálóba találtam – mondta az MTK irányítója. – Az utolsó felkészülési mérkőzésen jót tesz ez az önbizalomnak, már nagyon várjuk, hogy pénteken bajnokin léphessünk pályára. Sokat edzettünk, sokat készültünk, remélem, sikeresek leszünk a tavasszal. Tanulságos volt ez a mérkőzés, hiszen szereztünk három gólt, de kaptunk kettőt, és erre azért oda kell figyelnünk.”

A megjegyzésben némi önkritika is lehetett, mert az ellenfél éppen Bognár István szabálytalansága miatt lőhetett tizenegyest, de Róbert Polievka lövésénél Demjén Patrik ujjheggyel beleért a labdába, a kapus és a bal kapufa együtt hárított. Egyenlítés helyett pillanatok múlva 2–0 állt az eredményjelzőn: Nemanja Antonov végezte el a budapestiek szabadrúgását a jobb oldalról, Molnár Rajmund fejesét még védte a kapus, de Kocsis Gergő közelről megszerezte a második gólt.

„Az első félidőben több gólhelyzetünk volt, akkor nagyobb előnyre is szert tehettünk volna – mondta Kocsis Gergő. – Végül a győzelmet így is megszereztük, derűlátón várjuk a péntek összecsapást.”

Ami viszont intő jel lehet, a megnyugtatónak tűnő előny után kissé kényelmessé vált az MTK, és Róbert Polievka két gyors góllal egyenlített. Ám volt erre válasza az MTK-nak, a győztes gólt két csereként beküldött játékos hozta össze. Ismét Molnár Rajmund volt a főszereplő, az akciót pedig Kosznovszky Márk fejezte be, közelről szépen lőtt a léc alá. Nyert tehát az MTK Budapest, péntek este már bajnoki mérkőzésnek ad otthont a Hidegkuti Nándor Stadion.

MTK BUDAPEST–BANSKÁ BYSTRICA (BESZTERCEBÁNYA, szlovák) 3–2 (1–0)
Budapest, Hidegkuti Nándor Stadion
MTK: Demjén – Hej, Kádár, Kocsis G. – Varju (Kosznovszky), Horváth A., Kata (Thiam), Bognár I. (Végh), Antonov (Kovács M.) – Stieber Z. (Molnár R.), Jurina (Spalek)
Gólszerző: Bognár I. (18.), Kocsis (65.), Kosznovszky (81.), ill. Polievka (67., 77.)

Az Újpest a Soroksár ellen tartotta meg a főpróbát, és Lipcsei Péter csapata meglepte a lila-fehéreket, 2–1-re győzött a másodosztályú csapat.

ÚJPEST FC–SOROKSÁR SC (NB II) 1–2 (1–1)
Gólszerző: Mörschel (27.), ill. Dobos (25.), Varga (48.)


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik