NB I: A védelmünket az élet állította össze – Bognár György

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.07.28. 22:41
null
Bognár György, a Paks vezetőedzője úgy gondolja, igazságos döntetlen született az idénynyitón (Fotó: Dömötör Csaba)
Ahogy arról beszámoltunk, a labdarúgó NB I 2023–2024-es idényének nyitányán az MTK Budapest 1–1-es döntetlent játszott a Paksi FC-vel. A mérkőzést követően Horváth Dávid, az MTK vezetőedzője Németh Krisztiánról és a védelemről is szót ejtett, míg Bognár György, a Paks trénere szerint igazságos döntetlen született.

 

„Igazságos döntetlen született. Egyik csapat sem volt jobb a másiknál, fogalmazzunk úgy, vérszegény mérkőzés volt ez a mostani. A védelmünket az élet állította össze, gyakorlatilag három hátvédünk maradt. Mégis a támadójátékunkkal voltam elégedetlen. A befejezéseknél sokkal jobban kellett volna koncentrálni, akkor talán nyerhettünk volna. Azért nem nyertünk, mert kevés helyzetet alakítottunk ki, szokott öt-hat gólszerzési lehetőségünk lenni, ezúttal nem volt. Szélről nem igazán tudtuk megbontani az MTK-t. Téma volt, hogy a fiam, István ellen meccseltem, de a magam részéről nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget ennek. Összeveszés biztosan nem lesz belőle. De egyik gyerekemmel sem turbózzuk túl ezeket a mérkőzéseket” – mondta a mérkőzést követően Bognár György, a Paks vezetőedzője.

Az MTK trénere, Horváth Dávid szerint is kiegyenlített mérkőzés volt: „Az első félidőben tízperces szakaszok voltak, a fordulás után ezek kibővültek. Szerettük volna ezekben a periódusokban eldönteni a mérkőzést. A gólra gólt kellett volna szerezni, ezért van hiányérzetem.”

Horváth elégedett volt a védelem teljesítményével is: „Az első edzőmérkőzésen is jól mozogtak a nyáron, és az első tétmérkőzésen is stabilak voltunk hátul. Sok párharcot nyertek.”

„Az idősebb és a fiatalabb játékosok között az egyensúlyra törekszünk. Krisztiánra nagy szükségünk van, szép gólt szerzett ezúttal is. Egy ponttal rajtoltunk, de a célunk nem változik, stabil NB I-es tagságot szeretnénk kivívni” – mondta az MTK vezetőedzője Németh Krisztián teljesítményéről és a csapat célkitűzéséről.

LABDARÚGÓ NB I
1. FORDULÓ

MTK Budapest–Paksi FC 1–1 (Németh K. 49., ill. Böde 65.)
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2223 néző.Vezette:Farkas Á.

NB I, 2023–2024, 1. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Július 28., péntek
MTK–Paks 1–1Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionFarkas Ádám
2223
Július 29., szombat
18.00:DVTK–Puskás Akadémia (Tv:M4 Sport)Miskolc,DVTK Aréna
20.15:Újpest–Fehérvár (Tv:M4 Sport)Budapest,Szusza Ferenc Stadion
Július 30., vasárnap
20.00:ZTE–Kisvárda (Tv:M4 Sport)Zalaegerszeg,ZTE Aréna
Július 31., hétfő
20.00:DVSC–Mezőkövesd (Tv:M4 Sport)
Debrecen,Nagyerdei Stadion
Szeptember 27., szerda
19.00:Ferencváros–Kecskemét (Tv:M4 Sport)Budapest,Groupama Aréna

 

Legfrissebb hírek

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
13 órája

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
13 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:19

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 11:07

Windecker József: Csak védekezve nem érhetünk el jó eredményt

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 10:01
Ezek is érdekelhetik