Gól nélküli döntetlent játszott a Paks és a Debrecen

Vágólapra másolva!
2023.05.06. 16:12
Akciókban gazdag meccsen ikszelt a Paks és a Debrecen az NB I 30. fordulójában, gól nem született.
Sok küzdelem volt, de gól nem született 
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotó: Kovács Péter)
Sok küzdelem volt, de gól nem született A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotó: Kovács Péter)

 

LABDARÚGÓ NB I
30. FORDULÓ
Paksi FC–DVSC 0–0
Paks, Paksi FC Stadion, 3065 néző. Vezette: Berke

A MÉRKŐZÉS ONLINE SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT ITT OLVASHATJA EL!

A forduló mérkőzése – ezt tippeltünk szombati számunkban a Paks-Debrecen bajnoki esetében, és természetesen nem véletlenül. A két csapat között egyetlen pont volt a különbség a mérkőzés előtt, és mert a Kecskemét pénteken vereséget szenvedett Kispesten, Pakson és Debrecenben is úgy kalkuláltak: győzelemmel nagyot lehet lépni az ezüstérem megszerzése felé.

Nem is volt meglepő, hogy ennek megfelelően kimondottan élénk iramban kezdődött az összecsapás. A hazaiak három belső védővel kezdtek, a balhátvéd Szabó János a megszokottnál előrébb szerepelt, a jobb oldalon Szélpál Norbert főleg a gyorsasága miatt kaphatta azt a feladatot, hogy figyeljen Varga Kevinre. Bekerült a csapatba a fiatal Skribek Alen. A vendégeknél a négy védő előtt két szűrő kapott feladatot, előttük Dzsudzsák Balázs szervezte a vendégek akcióit.

Az első 15 percben szinte végig a debreceni féltéren zajlott a játék, a hazaiak több lövéssel is kísérleteztek, de ekkor még nem tudtak nagyobb helyzetet kialakítani – az viszont gyorsan kiderült, mire apellál a Loki, villámgyors kontratámadás végén három debreceni is megcélozta a kaput, és Sztefan Loncsar a hálóba talált. Nagyszerű akció volt, ám a televíziós felvételek kiderítették, a védelem mögé beinduló Varga Kevin lesen tartózkodott, így a gólt érvénytelenítették.

A folytatásban is kiegyenlített volt a játék, de a debreceniek egyre többször eljutottak a paksi tizenhatos előterébe, aztán Szélpál Norbert mentett bravúrosan saját gólvonaláról, de kiderült, ez a vendégakció is lesről indult (ettől függetlenül a védő büszke lehetett erre a mozdulatra).

Nagy volt a küzdelem, de igazán nagy ziccer a szünetig egyik kapu előtt sem alakult ki. Az első félidő második felére élénkebbé vált a Loki jobb oldala, Szécsi Márk megindulásaiban is volt veszély, ám a befejezésekbe rendre hiba csúszott.

Hiába mutatkozott aktívnak Szécsi, az öltözőben maradt a szünetben, és talán ennek is köszönhetően a pálya középső részén zajlott a játék. Aztán cserélt Bognár György is, a közönség vastapssal üdvözölte Böde Dánielt, a középpályára pedig Windecker József érkezett friss emberként. Ezzel át is alakult a zöld-fehérek stratégiája. Két jól fejelő erőcsatár, Varga Barnabás és Böde Dániel kötötte le a Loki védőinek figyelmét, és mind a két szélről érkeztek a beadások, ha pedig hátul, a védőknél volt a labda, az egész mezőnyt átrúgva keresték a centerek fejét.

A játék így ismét a Loki térfelén zajlott, de úgy tűnt, ezt nem bánják a vendégek, mert minden labdaszerzést követően volt területük gyors ellentámadásokat vezetni. Kétszer is vezetést szerezhetett volna a Debrecen. Meldin Dreskovics, majd Dorian Babunszki is gólt fejelhetett volna, mindkettő óriási helyzet volt, de egyikből sem született gól.

Ami érdekes volt: a két kapus értékelése. Itt Nagy Gergőnek, ott Megyeri Balázsnak is volt feladata, azt nem mondhatjuk, hogy munka nélkül töltötték ezt a délutánt. A mérkőzésről mégis sokat elárul, hogy igazán nagyot védenie egyiküknek sem kellett. Ez azt jelentette, hogy a Paks és a Debrecen sem tudott olyan helyzetet kialakítani, amely góllal kecsegtetett volna, és talán azt is, hogy a védelmek mind a két oldalon megfelelően zártak, nem engedtek sok levegőt a csatároknak. A dobogóért, mi több, az ezüstéremért zajló küzdelemben mindkét együttes meg akarta nyerni a mérkőzést, de talán még fontosabb volt, hogy ne veszítse el, és ebből kerekedett ki a gól nélküli végeredmény. 0–0

Lehet, hogy ennek Kecskeméten örülnek a legjobban.

A MÉRKŐZÉS ONLINE SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT ITT OLVASHATJA EL!


NB I, 2022–2023, 30. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Május 5., péntek
Honvéd–Kecskemét 1–0
Budapest,Bozsik ArénaBognár Tamás
5003
Május 6., szombat
Újpest–Vasas 1–1Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Karakó Ferenc
3880
Paks–DVSC 0–0
Paks,Fehérvári úti StadionBerke Balázs
3065
Ferencváros–Kisvárda 3–0Budapest,Groupama Aréna
Pintér Csaba
13 133
Május 7., vasárnap
15.00: ZTE–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)Zalaegerszeg,ZTE ArénaErdős József
19.30: Mol Fehérvár–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport+)Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóFarkas Ádám
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 30 19 6 5 61–27 +34 63
2. Kecskeméti TE 30 13 12 5 45–29 +16 51
3. Paksi FC 30 14 6 10 55–48 +7 48
4. Debreceni VSC 30 13 8 9 47–38 +9 47
5. Puskás Akadémia 29 11 11 7 41–38 +3 44
6. Újpest FC 30 10 8 12 39–51 –12 38
7. Kisvárda 30 8 13 9 39–47 –8 37
8. Zalaegerszegi TE 29 9 7 13 33–37 –4 34
9. Mezőkövesd 29 8 8 13 29–39 –10 32
10. Budapest Honvéd 30 8 8 14 31–46 –15 32
11. Mol Fehérvár 29 7 9 13 33–40 –7 30
12. Vasas FC 30 4 12 14 27–40 –13 24

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik