A Vasas nem kapott ki Újpesten – még reménykedhet?

Vágólapra másolva!
2023.05.06. 13:50
A labdarúgó NB I 30. fordulójában az Újpest 1–1-et játszott odahaza a Vasassal, a vendégek még reménykedhetnek abban, hogy nem esnek ki.
Iksz lett a vége 
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotó: Dömötör Csaba)
Iksz lett a vége A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotó: Dömötör Csaba)

LABDARÚGÓ NB I
30. FORDULÓ
Újpest FC–Vasas FC 1–1 (Andzulasz 42., ill. Holender 37.)
Budapest,
Szusza Ferenc Stadion, 3880 néző. Vezette: Karakó

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

DO OR DIE. Az angolszász sportszleng e bevett kifejezéssel érzékletesen leírja a helyzetet, amelyben a Vasas várta az újpesti összecsapást. Magyarul: megcsinálod vagy meghalsz. Szerencsére csak átvitt értelemben, úgyhogy fordítsuk inkább úgy: nyersz vagy mehetsz vissza az NB II-be. Négy fordulóval a bajnokság vége előtt ugyanis a sereghajtó angyalföldieknek csak a győzelem érhetett valamit, tudták, vereség esetén matematikailag biztossá válik búcsújuk, döntetlennel pedig a kiesés szélére sodródnak.

A Vasas ugyanabban a felállásban és csaknem ugyanabban az összeállításban kezdett, mint legutóbb a Puskás Akadémia ellen, csak Iyinbor Patrik helyére Baráth Botond került be a védelem tengelyébe. A hazaiaknál természetesen Fernand Gouré volt a center, aki a legutóbbi három bajnokiján egyaránt betalált.

A győzelemre tehát a Vasasnak volt égető szüksége, mégis átadta – vagy kénytelen volt átadni – a kezdeményezést a lila-fehéreknek a meccs elején, és inkább az ellentámadásokban bizakodott. Az első negyedórában, a bal oldalon Hinora Kristóf révén kétszer is sikerült betörniük a vendégeknek az újpesti védelem mögé, de a beadások gyatrára sikerültek. Mindenesetre figyelmeztető volt a hazaiaknak, ne támadjanak fejetlenül. Így aztán azonban hosszú időn át egyik együttes sem veszélyeztette az ellenfél kapuját, szinte kizárólag a két tizenhatos között zajlott a játék.

A 33. percben viszont egy pontrúgásnál közel járt a gólhoz az Újpest, Nemanja Antonov 18 méterről lőhetett ballal, kiváló szögből szabadrúgást, és a csavart lövése után a labda alig ment a jobb kapufa mellé. A következő percben a túloldalon Hinora Kristóf lehetett volna eredményes, de kevéssel fölé ment a labda a fejese után. Viszont felpezsdült a meccs, a hazai szurkolók elkezdhettek a Ferencváros friss bajnoki címe helyett a saját csapatukkal foglalkozni.

Aztán hamar elcsendesedtek, mert a 37. percben váratlanul megszerezték a vezetést a piros-kékek Holender Filip góljával. Igaz, csak néhány percig volt előnyben a vendégcsapat, mert Otigba Kenneth – ahelyett, hogy kényelmesen lestoppolta volna a labdát – feleslegesen szögletre „mentett”, és abból egyenlített az Újpest Jorgosz Andzulasz révén. Majd Csoboth Kevin lövésével majdnem rögtön fordított is – Uram János védett.

Meglehetősen vérszegény volt a Vasas támadójátéka a második félidő elején is, és nehéz volt értelmezni Desits Szilárd megbízott vezetőedző döntését a 60. percben, amikor a jobbszélső, Szilágyi Szabolcs helyére az eredetileg védő Ódor Mátét küldte be, miközben négy támadója is ült a kispadon. A szünetben is védőt cserélt védőre (Otigba Kenneth helyére Iyinbor Patrikot), így még kevésbé tűnt logikusnak, hogy a 70. percben pedig a megsérülő Holender Filip helyére is az alapvetően védekező középpályás vagy belső védő Hidi Patrik állhatott be. Csak a 83. percben küldött pályára először csatárt az edző Cipf Dominik személyében.

A második félidőben nem volt egyetlen helyzete sem a Vasasnak, így pedig nehéz lett volna nyernie. A döntetlennel alighanem megpecsételődött a Vasas sorsa, meg kell barátkoznia a Merkantil Bank Liga, vagyis az NB II gondolatával.

Ezzel a bátortalan, kockázatvállalás nélkül támadójátékkal a do or die közül Angyalföldön a die-t választották... 1–1

HINORA NEM NÉZI A SORSDÖNTŐ FEHÉRVÁR–MEZŐKÖVESDET

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!


NB I, 2022–2023, 30. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Május 5., péntek
Honvéd–Kecskemét 1–0
Budapest,Bozsik ArénaBognár Tamás
5003
Május 6., szombat
Újpest–Vasas 1–1Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Karakó Ferenc
3880
Paks–DVSC 0–0
Paks,Fehérvári úti StadionBerke Balázs
3065
Ferencváros–Kisvárda 3–0Budapest,Groupama Aréna
Pintér Csaba
13 133
Május 7., vasárnap
15.00: ZTE–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)Zalaegerszeg,ZTE ArénaErdős József
19.30: Mol Fehérvár–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport+)Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóFarkas Ádám
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 30 19 6 5 61–27 +34 63
2. Kecskeméti TE 30 13 12 5 45–29 +16 51
3. Paksi FC 30 14 6 10 55–48 +7 48
4. Debreceni VSC 30 13 8 9 47–38 +9 47
5. Puskás Akadémia 29 11 11 7 41–38 +3 44
6. Újpest FC 30 10 8 12 39–51 –12 38
7. Kisvárda 30 8 13 9 39–47 –8 37
8. Zalaegerszegi TE 29 9 7 13 33–37 –4 34
9. Mezőkövesd 29 8 8 13 29–39 –10 32
10. Budapest Honvéd 30 8 8 14 31–46 –15 32
11. Mol Fehérvár 29 7 9 13 33–40 –7 30
12. Vasas FC 30 4 12 14 27–40 –13 24
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik