NB I: „Már nem bánom” – Szabó István szerint elég a döntetlen, de játékosai mentek előre

N-P. T.N-P. T.
2022.10.14. 22:51
null
Szabó István szerint nagyon jó a Kecskemét mentális ereje (Fotó: Dömötör Csaba)
A Kecskemét 3–3-as döntetlent játszott odahaza a Kisvárdával a labdarúgó NB I 11. fordulójának nyitó mérkőzésén. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Kisvárda trénere, Török László szerint mind a két csapat megcsillogtatta erényeit.

„A Kecskemétet ez a harcosság jellemzi otthon és idegenben is. Nekünk voltak biztató jeleink az átmenetekben, támadójátékban nagyon veszélyesek voltunk. Ha az utolsó passzaink koncentráltabbak, még eredményesebbek lehettünk volna. Persze, nekünk is voltak gyengébb periódusaink, a harmadik gólunkat is egy ilyen után szereztük meg, de aztán sajnos visszaestünk, a Kecskemét pedig mindent beleadott az egyenlítésért, nem adta fel az utolsó pillanatig. Összességében fáj, háromszor vezettünk Kecskeméten, és mégsem tudtuk elhozni a három pontot.”

TÖRÖK LÁSZLÓ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A Kecskemét vezetőedzője, Szabó István szerint az első huszonöt percben tanácstalan volt csapata.

„Mélyen védekeztünk, területet adtunk, és ilyenkor a Kisvárda nagyon jó csapat tud lenni. Ez nagyon nem tetszett. A góljukra nagyon jól reagáltunk, úgy mentünk a szünetre, hogy két-három dolgot meg kell beszélnünk. Első sorban a széleken a párharcokat, és, hogy feljebb kell játszanunk. Fejlődtünk is a második félidőben, bár kaptunk két gólt, mindkétszer fel tudtunk állni. Jó és látványos mérkőzést játszottunk, a csapat mentális ereje hihetetlen jó, a hetvenötödik perc után mi irányítottunk. Nem is bántam, hogy még a kilencvenedik percben is szaladtak a fiúk előre, a hangom már nem jutott el hozzájuk, hogy hátul alig maradtunk, miközben én azt gondoltam, egy ilyen erős csapat ellen a döntetlen is megfelelő.”

SZABÓ ISTVÁN SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

„Idegesítenek a kihagyott helyzetek” – 5 gólnál jár 20 évesen a KTE középpályása

NB I
11. FORDULÓ
Kecskemét–Kisvárda 3–3
(Nagy K. 37. – 11-esből, Katona B. 55., Djuranovics 87., ill. Varga Bence 20. – öngól, Camaj 52., Ötvös 81.)
Kecskemét,
Széktói Stadion, 2108 néző. V: Káprály

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 8 7 1 20–3 +17 21
2. Kecskeméti TE 11 5 5 1 17–10 +7 20
3. Kisvárda 11 5 3 3 21–19 +2 18
4. Puskás Akadémia 10 4 5 1 13–8 +5 17
5. Paksi FC 9 4 2 3 16–17 –1 14
6. Zalaegerszegi TE 9 3 3 3 16–13 +3 12
7. Újpest FC 10 3 3 4 12–16 –4 12
8. Mol Fehérvár 10 3 2 5 11–15 –4 11
9. Debreceni VSC 10 2 4 4 14–19 –5 10
10. Budapest Honvéd 10 2 4 4 12–18 –6 10
11. Mezőkövesd 10 1 3 6 12–21 –9 6
12. Vasas FC 10 6 4 8–13 –5 6
NB I, 2022–2023, 11. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ NÉZŐSZÁM
Október 14., péntek
Kecskemét–Kisvárda 3–3
Kecskemét, Széktói StadionKáprály Mihály2108
Október 15., szombat
14.45: ZTE–Paksi FC (Tv: M4 Sport)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
17.00: Puskás Akadémia–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport)
Felcsút, Pancho Aréna
19.30: Vasas–Mol Fehérvár (Tv: M4 Sport)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion
Október 16., vasárnap
13.45: DVSC–Újpest (Tv: M4 Sport)
Debrecen, Nagyerdei Stadion
17.45: Mezőkövesd–FTC (Tv: M4 Sport)
Mezőkövesd, Városi Stadion
Legfrissebb hírek

Bese Barnabás: Dárdai érkezésével folyamatosan lépkedünk előre

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 19:08

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00

A héten edzőt váltó Ajka nyerni tudott Kecskeméten

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

Megszakította a Kisvárda elleni rossz sorozatát az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 16:28

Popovics Ilja: Bravúr lenne, ha most sem kapnánk gólt

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 09:16

Kecskeméten zárta le közel hároméves nyeretlenségét a Dunaújváros a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
2026.03.13. 21:11

Az Újpest sorozatban négy vereség után javítana a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 13:12

Botrányos meccs adhat új lendületet a KTE-nek

Labdarúgó NB II
2026.03.11. 11:35
Ezek is érdekelhetik