Kétszer is vezetett a Loki, mégis a Kisvárda örülhetett a Nagyerdei Stadionban

Vágólapra másolva!
2022.10.24. 20:11
A labdarúgó NB I 12. fordulójának záró mérkőzésén a Kisvárda 3–2-re győzött Debrecenben. A szabolcsiak így megelőzték a tabellán a Puskás Akadémiát, és feljöttek a harmadik helyre.
A labda háromszor került Gróf Dávid kapujába 
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotó: Kovács Péter)
A labda háromszor került Gróf Dávid kapujába A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotó: Kovács Péter)

LABDARÚGÓ NB I
12. FORDULÓ
Debreceni VSC–Kisvárda Master Good 23(Neofitidisz 6.,Hindrich 48.–öngól,ill.Makowski 37.,Kravcsenko 57.,Navrátil 67.)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 3707 néző.Vezette: Berke

ONLINE SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

Nagy volt a tét mindkét csapatnak, hiszen a Debrecen győzelmével az ötödik helyre léphetett volna előre, négy ponttal eltávolodva a kiesést jelentő helyezéstől, míg a legutóbbi ezüstérmes Kisvárda három szerzett ponttal újfent dobogós helyre kerülhetett volna. A hazaiaknál a válogatott meccskeretében rendszeresen szereplő Baráth Péter izomsérülése miatt ezúttal csak a lelátóról szurkolhatott csapattársainak.

Egymásnak estek a csapatok, Kusnyír Erik sárga lapért csúszott oda kőkeményen Leoninak, majd nem sokkal később Meldin Dreskovics fejese okozott pánikot saját kapuja előtt, Gróf Dávid azonban bravúrral hárított. A hatodik percben látványos támadás végén megszerezte a vezetést a DVSC: Dzsudzsák Balázstól indult az akció, Sós Bence vitte bele a fineszt, Jorgosz Neofitidisz pedig jókor érkezett.

A felállást elnézve meglepőnek tűnt, hogy a debrecenieknél Dzsudzsák Balázs szerepelt centerként, hiszen a válogatottbeli búcsúmeccsére készülő labdarúgó korábban szélsőként vagy a középpálya centrumában futballozott. Ezúttal „hamis kilencesként” küldte pályára Szrdjan Blagojevics, vagyis a támadások közben visszalépett a debreceni csapatkapitány, így maradt terület a második hullámban érkező társaknak. A Loki labdaszerzéseinél pedig az egyik belső védő, Dusan Lagator fellépett a középpályára, támogatva a támadójátékot.

Makowski (balra) remek lövéssel talált be Gróf kapujába (Fotó: Kovács Péter)
Makowski (balra) remek lövéssel talált be Gróf kapujába (Fotó: Kovács Péter)

A Kisvárda nem zavarodott meg a kapott góltól. Sőt, a szabolcsi együttes agresszív letámadása láthatóan nem ízlett a vendéglátónak, a DVSC nem tudta kihozni a labdát. Több helyzetük is volt a vendégeknek, de Rafal Makowski lövését a 30. percben még védeni tudta Gróf Dávid. Hét perccel később már a debreceni kapus is tehetetlen volt, Driton Camaj hozta helyzetbe Makowskit, a lengyel támadó pedig a bal felső sarokba csavarta a labdát.

A második félidőt sokkal bátrabban kezdte a DVSC, s ennek gyorsan meg is lett az eredménye. Leoni rossz bedobása után a felezővonalnál szerzett labdát a hazai együttes, így Szécsi Márk léphetett ki a jobb oldalon, majd középre lőtte a labdát, a menteni akaró Leoni a bal kapufát találta el, onnan Hindrich Ottó hátára pattant a labda, amely becsorgott a kapuba. A Kisvárda ismét gyorsan válaszolt, Driton Camaj szöglete után Anton Kravcsenko fejjelt gólt.

A 64. percben cseréltek a vendégek, Jasir Asaninak láthatóan nem tetszett, hogy le kellett jönnie a pályáról – csakhogy három perccel később éppen az északmacedón játékos helyére beküldött Jaroslav Navrátil ugrott ki, finoman átemelte a labdát Gróf felett, így már a vendégeknél volt az előny.

A Kisvárda a hátralevő időben kontrollálta a mérkőzést, megtartotta a labdát, s megszerezte a három pontot, így okkal ünnepelt a maroknyi vendégszurkoló.2–3

ONLINE SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

Dzsudzsák Balázs (középen) ma nem tudott a Loki vezére lenni (Fotó: Kovács Péter)
Dzsudzsák Balázs (középen) ma nem tudott a Loki vezére lenni (Fotó: Kovács Péter)
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC108225–7+1824
2. Kecskeméti TE1265119–11+823
3. Kisvárda1263324–21+321
4. Puskás Akadémia1255216–12+420
5. Zalaegerszegi TE1143419–15+415
6. Paksi FC1143417–21–415
7. Debreceni VSC1234520–23–313
8. Budapest Honvéd1234514–19–513
9. Mol Fehérvár1233612–18–612
10. Mezőkövesd1233615–22–712
11. Újpest FC1233613–21–812
12. Vasas FC1216511–15–49
NB I, 2022–2023, 12. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
2022. október 21., péntek
Vasas FC–Kecskeméti TE 1–2Budapest,Illovszky Rudolf Stadion
Farkas Ádám2022
2022. október 22., szombat
ZTE FC–Budapest Honvéd 0–2
Zalaegerszeg,ZTE Aréna
Bognár Tamás2216
Mol Fehérvár–Paks 1–1
Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó
Karakó Ferenc1976
Puskás Akadémia–FTC 2–4Felcsút,Pancho Aréna
Erdős József3121
2022. október 24., hétfő
Mezőkövesd-Zsóry FC–Újpest FC 1–0Mezőkövesd,Városi Stadion
Zierkelbach Péter
1500
Debreceni VSC–Kisvárda Master Good 2–3
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Berke Balázs
3707

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik