NB I: Rendkívül értékes pontot szereztünk Kisvárdán – Pisont

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2020.12.12. 17:37
null
Jár a pacsi: Pisont István szerint értékes pontot szereztek (Fotó: Tumbász Hédi)
A koronavírus-járvány által megtépázott Kisvárda hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Pisont István irányításával kiálló Budapest Honvéd ellen a labdarúgó NB I 14. fordulójában. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Budapest Honvéd régi-új trénere, a Bódog Tamást váltó Pisont István azzal kezdte: a döntetlenért gratuláció illeti a stábot és az egész csapatot.

„Rendkívül értékes pontnak tartom, mert egy nagyszerű Kisvárda játszott ellenünk otthon. Változatos játékot mutattak ellenünk, sokra hivatott csapat. Supka Attila rendkívül jó munkát végez a gárdával. Nekünk pedig egy ilyen kiélezett helyzetben megmaradt a szervezettségünk a mai meccsre, nem nagyon hagytunk nekik területet. A második félidőben viszont már volt elég gondunk azzal, hogy mi siettettük a játékot, ami érthető, hiszen mi is nyerni akartunk. De nagy hibát követtünk el sokszor azzal, hogy kinyíltunk, ami megbosszulhatta volna magát.”

A szakember elárulta: a sérülés miatt lecserélt Eppel Márton valószínűleg nem tud pályára lépni szerdán a Diósgyőr elleni mérkőzésen.

A Kisvárda vezetőedzője, Supka Attila úgy látta: csapata a mérkőzés nagy részében jól oldotta meg a feladatát.

„Próbáltunk a labdabirtoklásban olyat nyújtani, amivel a Honvéd fölé kerekedhetünk, ez sikerült. Szerettünk volna a széleken a védelem mögé kerülni, volt is három-négy olyan lehetőségünk, amivel eldönthettük volna a mai mérkőzést. Sajnos nem tudtuk feltenni az i-re a pontot, ugyanúgy, ahogy az elmúlt két mérkőzésünkön is elpuskáztuk a helyzeteket.”

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT!

LABDARÚGÓ NB I
14. FORDULÓ

Kisvárda–Budapest Honvéd 00

Legfrissebb hírek

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
12 órája

Az NB I-be szerződhet a magyar válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
13 órája

Kölcsönadta gambiai támadóját a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
16 órája

Újabb két, fiatalszabálynak megfelelő játékossal bővítette keretét a DVTK

Labdarúgó NB I
18 órája

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
21 órája

Bódi, Varga és Lucas után újra Kazincbarcikáról igazolt a Tiszakécske

Labdarúgó NB I
21 órája

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfutballra

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:19

A DVTK kölcsönvette a Vidi támadó középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 21:01
Ezek is érdekelhetik